Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 1. szám - Az iparban alkalmazott nők munkaideje

22 Munkásügyi Szemle nek leszállítását és addig is, míg e kívánságnak törvény tett eleget, maguk a munkaadók kísérelték meg önmaguk közt létesített egyezmények útján a nők munkaidejének korlátolását. Ezek az egyezmények természetesen nem álltak fenn sokáig: mindig akadtak munkaadók, kik a szabad verseny elvét többre becsülték a szerződési hűségnél, a kizsákmányolás, a csalóka konjunktúrák kihasználásának elvét a humanitásnál, a céltudatos, helyesen, számító termelési politikánál. A harc, mely az iparban alkalmazott nők munkaidejének törvényi leszállítása, illetve megállapítása körül folyt, mindezek dacára nem volt könnyű. A.nemzetközi versenyre való tekintetek is sokáig akadályozták a jobb belátás által sürgetett megoldást, az államok legtöbbje versenytársaitói várta, hogy tegyék meg saját iparukkal szemben a kezdő lépéseket. Az emberi haladás nevében annál nagyobb elismerés illeti meg hát azokat az államokat, melyek e lépésektől nem riadtak vissza: első helyen NagyBritanniát, mely elsőnek szabályozta a nők munkaidejét; mellette Franciaországot, ahol szintén korán találkozunk már ily irányú kísérletekkel és Svájcot, melynek egyes kantonjai már a hatvanas években, maga a szövetség pedig már 1877-ben megállapították a nők, sőt az utóbb említett évben hozott szövetségi törvény, és pedig elsőnek az individualisztikus és kapitalisztikus termelési rendszer uralma óta, a férfimunkások napi munkaidejének maximumát is. Fontos szerep jutott azután annak az ellenérvnek is, hogy maguknak a munkásnőknek érdeke tiltja a napi munkaidőnek törvényi korlátozását, mert, mondták, e korlátozásnak előrelátható következményeképen munkásnők egyáltalán nem jutnak majd foglalkozáshoz. Könnyen végeztek ezzeí az érvvel azok az államok, melyek nemre való tekintet nélkül állapították meg törvényileg a napi munkaidőnek maximumát. Azok az államok is, melyekben a munkaidőnek maximumát a munkaszabály-szerződések terjedésével mind szélesebb körökben megállapította már maga az érdekeltség. De nem akaszthatta meg máshol sem ez a bizonytalan általánosságban kifejezett aggály a nők munkaidejének szabályozását. Vannak ugyanis iparágak, melyek nem nélkülözhetik a női munkát, melyekben a munka az az által igényelt sajátlagos kézügyességnél, vagy Ízlésnél fogva csakis nők által végezhető. Számításba kell továbbá venni, hogy ha a nő munkaideje esetleg, rövidebb is a férfiénál, viszont fizetése is alacsonyabb; és végül azt a már említett szempontot, hogy a munka folytonosságának biztosítása szempontjából is előnyös a békésebb, igénytelenebb női munkaerőnek alkalmazása: mind oly szempont, mely munkaidejének leszállítása esetében is egyenesen kizárja vagy legalább is igen megfontolandóvá teszi a nőinek férfimunkaerővel való helyettesítését. Igen helyes érvet állít különben a 11 órás női normál-munkanapot megállapító 1891. évi német birodalmi törvény indokolása is az említett fenyegetéssel szembe. Tekintve ugyanis azt a már említett tényt, hogy az iparban alkalmazott nők száma aránylag még nagyobb mértékben növekszik, mint a férfiaké, a német törvényhozó egyáltalán nem tartja veszedelmesnek ez irányzatnak némi fékezését, sőt ellenkezőleg még üdvösnek is véli, és pedig nemcsak emelkedő, hanem hanyatló konjunktúrák idejére is, a mikor ugyanis a befektetett álló tőke minél teljesebb kihasználása érdekében még nagyobb a megtakarításra, tehát az olcsóbb munkaerőnek igénybevételére irányuló törekvés. Látni való ezekből, hogy minden helyes érv a nők munkaidejének szabályozása mellett szól, ellene egy sem. Miután pedig e célt maguknak a munkásnőknek, vagy a munkaadóknak szervezkedése útján elérni nem lehetett, mert a munkásnők szervezése lehetetlennek, a munkaadók szervezkedése pedig, amennyiben az lehetséges is volt, e cél szempontjából tehetetlennek bizonyult, a fenforgó nagy érdekekre való tekintettel önmagától adva lett ezzel a törvényhozási beavatkozásnak szüksége. Nem szólunk itt most arról, hogy a női és még előbb a gyermekmunka megvédésére tett első törvényhozási lépések sikere mint bátorí-