Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)
1910 / 4. szám - Létesítsünk erdei üdülőtelepeket!
722 Munkásügyi Szemle 3. Az első üdülőhely létesítésére legcélszerűbbnek vélném a Kamaraerdő területének valamely közelebbről megállapítandó, erre alkalmas pontját, mely városi tulajdon is és ahová tudtommal máris villamos vonal terveztetik. Garbai Sándor, az Országos Munkásbetegsegélyző- és Balesetbiztosító Pénztár ügyvezető-alelnöke véleményét e sorokban fejezte ki: A felvetett kérdésre az a válaszom, hogy az erdei üdülőtelepekkel kedvező hatást lehetne elérni a tüdőbetegeknél. Ennek a kérdésnek megoldása szerintem első rangú állami feladat. Az állam saját jól felfogott érdekét tartja szem előtt, amikor a termelésben dolgozó munkaerő anyagát egészségessé teszi és preventív intézkedésekkel az elharapódzó vészes kóroknak útját állja. Először is köteles az állam törvényhozás utján lehetővé tenni, hogy a munkások minden évben legalább 14 napot élenydús levegőn tölthessenek. Ezt el lehet érni, ha a munkásoknak szabadság idő, s ennek tartamára bérük biztosíttatik. Ekkor az üdüléssel szívósabbá és ellentállóbbá lehet tenni a munkásságot a romboló betegségekkel szemben. Azokat a munkásokat, kiket már megtámadott a romboló tüdőbetegség, de gyógyításukat még elő lehet mozdítani, azok részére meg kell valósítani az erdei üdülőtelepeket s meg lehet engedni, hogy az ily módon kezelt betegek családjaik körébe naponként visszatérjenek. Mindenesetre az előbbiektől eltérő módon kell kezelni azokat a tüdőbetegeket, kik előrehaladott betegségüknél fogva már gyógyíthatatlanok. Ezeket szükségszerűleg el kell választani az egészségesektől, hogy a betegség terjedésének gátat lehessen vetni. Oly intézményt kell az előrehaladottabb betegségben szenvedők részére államköltségen létesíteni, melyben az ellátás jósága elviselhetővé teszi a betegek számára állapotuk súlyos voltát. Minden tényezőnek, minden erőnek közre kell hatni, hogy az állam valóban tegye meg ezen a téren a kötelességét, mert a betegsegélyezés körében fellelhető anyagi erőt nem tartom elégségesnek arra sem, hogy az alapozó munkát komolyan meg lehetne kezdeni. Szomorú országban élünk, hol ha felvetődnek is egészséges ideák, már embrióban megsemmisülnek, mert az államhatalom mozdulatlansága itt mindent letarol. Sarkadi Ignác, az Országos Pénztár igazgatója megkeresésünkre a következő választ adta: A nemzetközi orvoskongresszus pár év előtt Párisban nagy vonásokban behatóan foglalkozott a tuberkulózis gyógyításával és annak módszerével. Nagy vita folyt a serumokkal való oltások felett, de még nagyobb ellentétek merültek fel akkor, midőn azt a kérdést kellett volna eldönteni, hogy vájjon a tüdőbetegekre nézve a zárt szanatóriumi kezelés, vagy az úgynevezett (dispensair) erdei üdülőtelep alkalmazása előnyösebb-e, illetve melyik alkalmasabb a gyógyításra és a betegség továbbterjedésének megakadályozására. Az egyik (a német) felfogás határozottan a zárt gyógyintézeti rendszer mellett foglalt állást, mert a beteg így egyrészt kivonatván családi és társadalmi köréből, másokat nem ragályozhat, másrészt ezen gyógyintézetekben megtalálja mindazon gyógytényezőket (vizkúra, kellő kényelem, tágas szobában jó levegő éjszakákon át stb.), amelyeket saját otthonában és az erdei üdülőtelepeken nélkülözni kénytelen. És ezen orvosi vélemények szerint az is nagy fontosságú körülmény, hogy a beteg az ilyen zárt gyógyintézetben előirt étkezési és egyéb házi rendhez hozzá szokván, megtanulja, hogy kell neki élnie, ha onnan otthonába visszatér. A másik felfogás az erdei üdülőtelepek létesítését tartja a tuberkulózis leküzdésére alkalmasabbnak és ellene van a zárt gyógyintézeti kezelésnek, mert szerinte a ragályozás nem történik oly intenzív módon, mint
