Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 3. szám - Törvényjavaslat a szociális biztosításról Svájcban

Munkásügyi Szemle 101 indítható volna, nem fekszik előttünk: nem javasolhatunk mást, mint azt, méltóztassék Nagyméltóságodnak — ha azt ily hosszú idő muíva is szük­ségesnek itéli — a most megjelenő gyógyszerárszabvánnyal kapcsolatban figyelmeztetni a gyógyszerészeket, hogy a tentjelzetthez hasonló esetek a jövőben elő ne forduljanak.« E jelentés tárgyában a belügyminiszter még nem határozott. Munkásbizíosííás Németországban. A német birodalmi kormány a mult év folyamán hozta nyilvánosságra azt a nagyszabású reformtervezetet, melylyel a munkásbiztosítást egységesen szervezni s a már meglévő biztosítási ágak mellé a hátramaradottak biztosítását is megvalósítani kívánja. A tervezet most még a szövetségtanács (Bundesrat) előtt fekszik, de kilátásba helyezték, hogy már február végéig a birodalmi gyűlés elé terjesztik, mely azzal még a hús­véti szünet alatt foglalkozni kiván. Az eddigi hirek szerint a szövetségtanács a tervezeten lényeges módosításokat eszközölt. Olvasóinknak már most jelentjük, hogy e nagyfontosságú javaslatot a >Munkásügyi Szemlé«-ben kiváló német szakférfiak fogják ismertetni. SZOCIÁLIS EGÉSZSÉGÜGY. A mértékletes alkoholfogyasztás. Az Omge kezdeményezésére az utolsó napokban az ország szőllős­gazdái megalapították az országos mértékletességi egyesületet, mely csak a pálínkafogyasztást teszi feleló'ssé az alkoholizmusért és pálinkaellenes körök alapításával akarják tulajdonképeni célúkat — a borfogyasztás eme­lését — elérni. Minthogy a pálinkaellenes körökben mindenki minden­nap megihatik egy liter bort, nem kételkedünk abban, hogy a mértékletes­ségi egyesületnek a borfogyasztás emelkedésében lesz alkalma gyönyörködni. De ép oly mértékben kételkedünk abban, hogy ez a fokozott borfogyasztás az ország pálinkafogyasztására valamilyen befolyással is birna, így tehát eme uj egyesület létjogosultsága az alkoholizmus leküzdése szempontjából nagyon is kétséges. Nem akarunk arról beszélni, hogy a mértékletességi mozgalom mint taktikai eszköz mindenütt csődöt mondott és hogy a pálinkát borral vagy sörrel leküzdeni annyit jelent, mint az ördögöt Belzebubbal kiűzni. Csak figyelmeztetni akarjuk ezt az »Országos mértékletességi egyesületet*, hogy álláspontja még az úgynevezett »tudományos mértékletességi álláspont­nak sem felel meg. Erre nézve ugyanis Frankéi, az egészségügy tanára a hallei egyetemen 1903-ban körlevelet bocsátott szét az erre kompetens egyetemi tanárokhoz és a beérkezett válaszok alapján véleményét a követ­kezó'ben foglalta össze: »Mértékletesnek nem nevezhető az, ki minden­nap élvez szeszes italt, hanem csak az, ki ezt kivételképen teszi és ha ezen alkalmi fogyasztása 30—40 kcm. abszolút alkoholnál (megfelel átlagban 0*3—0'4 1. bornak) nem több. Megjegyzendő, hogy akkor még nem ismerték Laitinen helsingforsi tanár kísérleteit, melyek az úgynevezett mértékletes ivásnak hatását tudo­mányos világításba helyezték. Laitinen kísérleteit állatokon kezdte és 1907-ben közzétette ebbeli eredményeit, melyek szerint igen csekély, min­dennapos alkoholmennyiségek, O'l cm3 absolut alkohol egy kilogramm állatra, ami 75 kilogrammos felnőtt férfinál 7"5 cm3 abs. alkoholnak felelne meg — ennyi pedig a legkönnyebb bor egy deciliterjében van — leszállít­ják a kísérleti állatok vérének hámolytikus képességét, csökkentik ellent­álló erejüket fertőző betegségekkel szemben és gyengítik utódjaikat. Laitinen ezen kísérleteit kiterjesztette emberekre is és ebbeli ered­ményeit jelenleg »Contribution to the influence of alcohol on the humán body especially on humán offspring« című művében tette közzé. A kísér­leteket 223, különböző korú, nemű és foglalkozású felnőtt egyénnél foly­tatta, a kísérletül használt szeszes ital 10u/o-os6or volt, melyből a kísérleti egyének naponta 80-100 cm3-t — tehát legfeljebb egy decilitert — kaptak. A kísérletek azt mutatták, hogy az emberi vörös vértestecskék ellentálló­képessége, valamint az emberi vérsavó hámolytikus ereje a fentjelzett

Next

/
Oldalképek
Tartalom