Munkásügyi szemle, 1910 (1. évfolyam, 1-24. szám)

1910 / 3. szám - A kórházak és a munkásbiztosító pénztár kölcsönös jogviszonya az 1907. évi XIX. t.-c. hatályba lépése előtt

84 Munkásügyi Szemle södése, a törvény és illetőleg törvények keretén belül rendelkezésre álló eszközöknek gondos alkalmazásával, minden irányban eló'mozdíttassék. A munkásbiztosító pénztár pénzügyi megerősödésével és a segélyezési intézményeknek ezzel karöltve járó kiterjesztésével, lényegben tehát az ország közegészségügyi viszonyainak életbevágó kérdésével függ össze az a viszony, amely a pénztár és a kórházak között, a betegség esetén gyakorolt segélyezés tekintetében, létező jogunk szerint fennáll. Másrészt két olyan, külső jelentkezésében rokon, keletkezésében és lényegében azonban egymástól teljesen elütő szociális intézmény érintkezésének, ú. n. határkérdéseinek a fennálló jog elveivel megvilágítása több tekintetben nem csak érdekes, de egyszersmind a fejlődés helyes irányát is szolgálja. Mennyire fontos ez a kérdés mind a pénztárra, mind a kórházakra, azt a mindennél őszintébb számok mutatják, amelyekből azt látjuk, hogy az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár kórházi költsége 1907. évben 422.797 K 11 f 1908. évben pedig már . . 1,298.084 » 86 » százalékokban kifejezve 1907. évben a pénztár összes kiadásainak 6%-a, 1908. évben pedig már azoknak 7°/o-a volt.1 Tekintélyes emelkedés ez még akkor is, ha szem előtt tartjuk, hogy az 1907. évről kimutatott kórházi költség csak az év második felére vonatkozik, amennyiben az országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár — bár tényleges megalakulása pár hónappal később történt — törvényesen 1907 július 1. napjától számítja működésének megkezdését. A legnagyobb mértékben igyekezniök kell^ tehát az illetékes tényezőknek, hogy a létező törvényes jog felismerésével elejét vegyék annak, hogy a két közhasznú intézmény egymás rovására jogosulatlanul terjeszkedjék és a túltengéssel egyik a másiknak létérdekeit veszélyeztesse. Már pedig sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a szóban levő kérdésben a fogalomzavar csaknem általános, annyira, hogy a helyzet tisztázása ma már úgyszólván csak a jogállapot kifejlődésének tüzetesebb elemzésével sikerülhet. Itt első sorban reámutatunk arra, hogy a munkásbetegsegélyezés és a kórházi ingyenes — t. i. az ápoltra nézve ingyenes — ápolás eredetükre teljesen különböző intézmények, bármily élénk is a kettő érintkezése; e különböző származásukból következőleg pedig törvényeink is mindegyiknek saját belső természete és szükségletei szerint állapítják meg szabályait, amelyek, gondos értelmezéssel, össze nem zavarhatók. A munkásbetegsegélyezés még a céhrendszer patriarchális korába nyúlik vissza és e rendszer felbomlását követő teljes szabadság idejében megnyilvánult gyönge szervezkedési kísérletek és önkéntes egyesülések után a szociális érzék és szervezkedés mind erősebb kifejlődésével, mindinkább a kötelező munkásbetegsegélyezés eszméjére és rendszerére tért át. Nem mint a szegényügynek egyik ága, nem mint a humanisztikus könyörületben gyökerező vagy a szegények gyámolítását parancsoló vallási kegyeletből származó, nem is mint közvetlenül az állampolgárok egyetemének érdekeit, a közegészségügyet szolgáló intézmény, hanem mint a helyzetének javításáért öntudatosan küzdő ipari munkásosztálynak betegség esetére vonatkozó biztosítási joga, keletkezett és fejlődött ki ez az intézmény. Ezért állíthatta teljes joggal a mi első munkásbiztosítási törvényünknek, az 1891 : XIV. t.-cikknek indokolása is, hogy »az ipari és gyári munkások segélyezése a szegényügy általános keretéből már korábban annyira különálló intézménynyé fejlődött s a humanisztikus áramlat, de főleg a céhrendszerben nyilvánuló testületi szellem hatása alatt mindenütt annyira fejlesztetett, hogy joggal állíthatni, miszerint az ipari és gyári munkások 1 Országos munkásbetegsegélyző és balesetbiztosító pénztár első évi jelentése 227. és 247. lapok.