Munkajog, 1933 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1933 / 5. szám - A határozott tartamú szolgálati szerződésről

4 MUNKAJOG 5. szám mint tisztviselők, vagy mint kereskedősegédek vannak alkalmazva, az iparossegédek csoportja sem a végkielégítésre, sem a hosszabb felmondási időre igényt nem tarthat. A fontosabb teendők ellátásával való megbízatás kedvezményes felmondási időt biztosít a tisztviselőnek, a kereskedősegédnek, és az iparossegédnek. Igen lényeges tehát, hogy az ipari és kereskedelmi munkavállalók határvonala lehetőleg pontosan megvonassák, és meghatároztassék egyfelől a fontosabb munkakör, másfelől a tisztviselői minőség ismérve. Az ipari és kereskedelmi tevékenység mai gazdasági életünkben teljesen összeforrt. Az iparosok túlnyomó része egyszersmind kereskedő is és a nagy kereskedelmi vállalatok igen gyakran ipari tevékenységet fejtenek ki, a nagy ipari vállalatok pedig kivétel nélkül kereskedelmet is folytatnak. A munkaadók e kettős tevékenysége maga után vonja az alkalmazottak kétirányú tevékenységét is, mert a munkaadók alkalmazottjaikat gyakran mindkét tevékenységükkel kapcsolatban felhasználják. Adott esetben igen gyakran nehéz eldönteni, hogy a munkavállaló melyik csoportba sorozható, iparos- vagy kereskedősegéd-e? A bírói gyakorlatban kialakult nézet, hogy ennek megállapításánál az a tevékenység az irányadó, amely az alkalmazott munkaidejének nagyobbik részét veszi igénybe. A női kalapkereskedő például igen gyakran maga készíti az elárusításra szánt kalapokat, kalaposipart is folytat. Alkalmazóijait a kalapkészítésnél, javításnál és az árúsításnál is felhasználja. Az olyan kalaposlány, aki munkaidejének túlnyomó részét vevők kiszolgálására, árúsításra fordítja és csak mellékesen — amikor kereskedelmi tevékenysége idejét le nem köti — készít, vagy javít kalapokat, kereskedősegéd, viszont az olyan, aki nagyobbrészt kalapokat készít és javít, s emellett vásárlókat is szolgálja ki, iparossegédnek tekinthető. A cukrászdában kiszolgáló személyzet, még ha beszedi is a vételárat, iparossegéd, mert a vendégek kiszolgálása a cukrásziparhoz tartozik, ellenben a cukrászdái pénztáros már kereskedősegéd, még akkor is, ha üres idejében néha ki is szolgál. Az 1910/1920. M. E. sz. rendelet a tisztviselői minősítéshez fontos jogkövetkezményeket fűz, anélkül, hogy a tisztviselő fogalmát meghatározná. Sem a Kereskedelmi Törvény, sem az Ipartörvény tisztviselői minősítést nem ismer. Ekként a bírói gyakorlat volt hivatva arra, hogy az 1910/1920. M. E. sz. rend. szempontjából a tisztviselő fogalmát meghatározza. Általában tisztviselőnek kell tekinteni minden irodai munkát végző alkalmazottat, még az irodai segédmunkaerőt is, az ipari munkát végző munkavállalók közül azonban csupán azokat, akik ipari főiskolai képesítésüek és képesítésüknek megfelelő munkakört töltenek be, vagy akiket a munkaadó kifejezetten ipari tisztviselőként alkalmaz. E téren kiemelendőnek tartjuk, hogy nézetünk szerint a középiskolával egyenlő színvonalúnak tekintett és önkéntesi szolgálatra is jogosító felsőipariskolai képesítés iparossegédi tevékenység betöltésére jogosít csupán, tisztviselői minősítést nem biztosít. Az ilyen képesítésű ipari munkavállaló csak azáltal válhatik tisztviselővé, ha munkaadója őt kifejezetten tisztviselőként alkalmazza. Ahhoz tehát, hogy az ilyen ipari munkát végző munkavállaló ipari tisztviselői minőségre tarthasson igényt, ezt — vagyis az ipari tisztviselői minőséget — kifejezetten ki kell kötnie, szerződésben kell biztosítania. Ezzel ellentétben a mérnöki munkakört betöltő mérnök kikötés nélkül is tisztviselő. Az ipari munkának az irodai munkával szemben jogszabályaink szerint megnyilatkozó ez a hátrányos helyzete nem igazságos. Gyakran igen alacsony képesítésű és csekély tudású irodai munkát végző alkalmazottak előnyösebb helyzetben vannak, mint a magasabb műveltségű, nagyobb képesítésű, a vállalat számára lényegesebb munkát végző és sokkal magasabb fizetéssel alkalmazott ipari munkavállalók. Legtöbb jogvitára ad alkalmat a munkakör. Legnehezebb meghatározni azt, hogy ki az, aki fontosabb teendőkkel megbízott alkalmazottnak tekinthető. Az 1884:XVH. t.-c. 92. §-ának meghatározása nagyon hézagos. A „jelesen" szó használata taxativ felsorolásra mutat, azonban a felsorolás mégis csak példázó, mert „stb."-vel zárul. Emellett a felsorolás is szerencsétlen és egyoldalú, mert a megemlíteettek, — könyvvezetők, pénztárnokok, üzletvezetők, raktárnokok, utazók — valamennyien a kereskedelmi munkavállalók csoportjába tartoznak, a bírói gyakorlatra bárul tehát az a feladat, hogy a fontosabb munkakör fogalmát meghatározza. A törvény szövegét véve alapúi, az a bírói gyakorlat alakult ki, hogy fontosabb teendőkkel megbízott munkavállaló csak nagy vállalat alkalmazottja lehet. Kisiparos és kiskereskedő fontosabb teendőkkel megbízott munkavállalót nem alkalmaz. Csak az olyan munkaadónak van szüksége fontosabb teendőkkel megbízott alkalmazottra, aki üzemének, vagy üzletének terjedelménél fogva minden fontosabb teendőt maga ellátni nem tud. A kicsiny kereskedelmi vállalat könyvelője, pénztárosa, raktárkezelője, utazója nem fontosabb teendőkkel megbízott alkalmazott. Ahhoz, hogy