Munkajog, 1933 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1933 / 4. szám - Az 1932. év munkajogi gyakorlata. Folytatás és befejezés
4 MUNKAJOG 4. szám kártérítési, illetve felmondási illetmények kiszolgáltatása iránti kötelezettségük megállapíttassék." (P. II. 3391/1930.) A joglemondás tekintetében figyelmet érdemel a Kúria II. 3881/1931. sz. döntése, amelynek értelmében: „Egymagában abból, hogy a felperes az alapszabályok megváltoztatása ellen annak idején fel nem szólalt és az új alapszabályok életbelépése után még huzamosabb időn át megmaradt az alperes szolgálatában, nem következik, hogy a felperes a szolgálati szerződésben biztosított jogainak a megszüntetéséhez, vagy korlátozásához hozzájárult. A jogokról való lemondásnak ugyanis kifejezettnek kell lennie s a kifejezett joglemondást nem pótolhatja a félnek az a hallgatólagos magatartása, hogy a másik félnek az ő jogait sértő intézkedése ellen fel nem szólalt, kivált, ha az ellenérdekű fél részéről nyilatkozattételre fel sem hivatott." (P. II. 3881/1931.) (Fenn közöltünk egy ítéletet, amelyben a Kúriának ugyanezen tanácsa konkludens magatartásból kifolyólag is megállapította a joglemondást. Illetmény ki nem adása, illetve megvonása esetén szolgálatban való továbbmaradás!) Ugyanezt mondotta ki a Kúria P. II. 3373/1931. sz. ítéletében: ,,A joglemondást pusztán hallgatólagos magatartásból vélelmezni nem lehet." Kimondotta a Kúria, hogy: „A szolgálati viszony megszüntetéséhez való hozzájárulás mellett is az alkalmazott az őt megillető nyugdíjhoz való igényéről még lemondottnak nem tekinthető. A felperes tehát amiatt, hogy az 1919 november 1-i elbocsátása után csak majdnem 8 év elteltével indította keresetét, nyugdíjigénvét el nem vesztette." (P. II. 124/1930.) A szolgálati bizonyítványok tartalmával kapcsolatban megállapítja a Kúria: „Az elbocsátás után kiállított szolgálati bizonyítvány tartalma, az elbocsátás visszavonása nélkül, a felperesek terhére rótt tények megbocsátásának nem tekinthető." (P. II. 7377/1929.) A gazdatisztek szolgálati jogviszonyait illetően a gazdatiszti törvényhez simul a Kúriának következő döntése: „Törvényes rendelkezés hiányában a gazdatisztet, a halála után özvegyét nyugdíj csak akkor illeti meg, ha a birtokos erre nézve kötelezettséget vállalt. Ilyen kötelezés hiányában az özvegynek csupán az 1900: XXVII. t. c-ben meghatározott végkielégítés jár, de csak annyiban, amenynyiben férje a szolgálat időtartama alatt halt el." (P. II. 5672/1931.) Az újságírók munkajoga tekintetében elvi jelentőségű a bpesti Tábla VI. (Löw) tanácsának következő két döntése: „A sajtóról szóló 1914: XIV. t. c. 5. fejezetében a szolgálati viszony felbontására vonatkozóan felvett rendelkezésnek helyes értelme az, hogy az 57. §. azon általános rendelkezésével szemben, hogy az ily szolgálati viszonyt csak az e §. 2. és 3. bekezdésében előírt feltételű felmondás útján lehet felbontani, az 58. és 59. §§-ok azokat az eseteket, amelyekben ettől eltérően a szerkesztőség tagja, vagy a kiadó rögtön beálló hatályú felmondással élhet, az elől említett általános és kényszerítő szabályok alól engedett kivételekként és pontokba foglalva sorolván fel, e rendelkezésektől eltérésnek épp úgy nem l'ehet helye, mint ahogy az I. T. 94. és 95. §§. rendelkezéseitől, az ipartörvény szabályozása körébe eső szolgálati viszony azonnali hatályú felbontása tekintetében sincsen helye eltérésnek. A sajtótörvény idézett §§-ait követő 60. §-nak ama kitétele tehát, hogy a kiadó és a szerkesztőségi tag között fennálló szolgálati viszonyra „egyebekben" az általános magánjog szabályai az irányadók, helyesen csak akként értelmezhető, hogy a magánjogi szabályok csak az előző 57—59. §§-okban nem érintett kérdések tekintetében alkalmazhatók, nem pedig az 1914. évi XIV. t. c-ben szabályozottakra is, mint amilyenek a rögtöni hatályú felmondás esetei." (iBp. T. VI. 7947/1931.) A másik döntés a következő: „A hírlapíró szerződéses kötelezettségének tekintendő minden esetben az is, hogy a kiadóval fennálló jogviszonyán kívül eső egyéb nyilvános ténykedéseiben is olyan erkölcsi magatartást tanúsítson, amely nem sérti a hírlapírói kar jó hírneve, megbecsülése, tekintélye érdekében megkívánható legkisebb mértéket. Felperes a tényállás szerint nyereségvágyból eredő, s ha a bűnvádi eljárás megindítását mellőzték is, kétségkívül a büntetendő cselekmények fogalmi körébe tartozó cselekményt követett el a budapesti napilapok szindikátusánál, tehát olyan helyen, ahol erről éppen a kartársai szereztek tudomást. Felperes ezzel a botlásával kartársai előtt a saját jó hírét, megbecsülését, valamint a megbízhatóságában való hitet ingatta meg és megszegte ezzel azt a szerződésszerűnek minősülő kötelezettséget is, hogy legalább közönséges bűncselekménnyel annak a karnak, melynek kebelébe tartozik, a jó hírét, megbecsülését és tekintélyét ne csorbítsa. Minthogy pedig az 1914. évi XIV. t. c 59. §. 1. pontja értelmében a szerződéses kötelezettség nem teljesítése is elbocsátási ok, a kiadó alperes felperes elbocsátására e törvényhely alapján volt jogosított." (Bp. T. VI. 2045— 1932.) Igen változatosak a magánalkalmazottak nyugdíjigényei tekintetében hozott határozatok. Nagy részük a törvényszerkesztési technika szempontjából is erősen kifogásolható (és kifogásolt) 1926: XVI. t. c. egyes helyeinek értelmezésével foglalkozik. A Kúriának P. II. 4226/1931. sz. ítélete ki-