Munkajog, 1933 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1933 / 2. szám - A gyári munkarend
2. szám MUNKAJOG a munkavállalót megfelelő üzemvezetés esetére az új évadra is alkalmazza, nincs jogi jelentőség nélkül és az alkalmazás elmaradásának esetében a munkaadó kártérítési kötelezettségének alapjául is szolgálhat, ha a munkavállalót elhatározásáról, hogy nem alkalmazza, az első évad végén nem értesítette, sőt azzal, hogy évadelőkészítési munkát végeztetett vele, azt látszott kifejezni, hogy alkalmazza." (P. II. 484/1930.) A „határozott vagy határozatlan" időre szóló szolgálati viszony kérdése tekintetében a bpesti Tábla VI. (Löw) tanácsának 1950/ 1932. sz. ítélete kimondotta, hogy: „Egymagában az a körülmény, hogy az alkalmazási szerződés a felperes érdekében, az ő helyzetéhez alkalmazkodva vagylagos két időpontot állapít meg a szerződés lejártául, még nem teszi azt határozatlan tartamúvá, mert bizonytalan időtartamra kötöttnek csak akkor tekinthető az ilyen szerződés az 1910/1920. M. E. számú rendelet 4. §-a szerint, ha az időtartamot szabatosan meghatározni nem lehet." Az ú. n. prolongációs megállapodások tekintetében (amikor is a felmondási idő lejárta után a felek meghatározott időre kötnek megállapodást s azt több ízben meghosszabbítják) megállapítja a Kúria: „Munkaadó és munkavállaló a határozatlan időre kötött szolgálati szerződést határozott időre szóló szerződéssé csak úgy változtathatják át, ha a munkavállalónak a felmondási idejét és a felmondási időre eső igényeit nem sértik." (P. II. 5382/ 1930.) A bpesti Tábla VI. Szőke) tanácsa ezt a következőképpen körvonalazta: „Igaz ugyan, hogy a bírói gyakorlat megengedhetőnek tartja, hogy határozatlan időre alkalmazott munkavállaló a szabályszerű felmondási idő leteltével a munkaadó által, folytatólag fix időre alkalmaztassák, de ez csak oly kivételes esetekre vonatkozik, amidőn a fix alkalmazás egy már az előző felmondási ideje alatt végzett munka befejezhetése, vagy egy előre meghatározott új munka elvégzése céljából, vagy munkaadó vállalatának állandó vállalkozásból időszaki vállalattá átalakulása folytán történik, ellenkező esetben a bírói gyakorlat akkor, amikor a határozatlan időtartamra kötött szolgálati szerződést a felek a felmondási idő lejártával, utóbb fix határidőre meghoszszabbítják, — az ily meghosszabbítást különösen — ha az rövid időre és ismételten történik, — a felmondási jog kijátszására irányulónak s az 1910/1920. M. F. sz. rendelet 23. §-ába ütközőnek tartja és az ilyen esetekben a fix alkalmazási idő dacára az alkalmazott részére a határozatlan idejű szerződéssel járó jogokat, tehát a felmondáshoz való jogot is biztosítja." (7999/1931.) (Folyt köv.) JOGALKOTÁS. Rovatvezető: Dr. Berezel Aladár. Törvényjavaslat a gazdasági munkaszerződéseken alapuló követelések védelmére szükséges rendelkezésekről. (Dr. F. E.) A magyar munkásvédelmi törvényalkotás egyik igen szép megnyilatkozása e törvényjavaslat, melynek képviselőházi tárgyalása a napokban zajlott le. Tárgya: a gazdasági munkavállalók munkabérvédelme. A javaslathoz fűzött általános indokolásból kitűnő főcélja: a gazdaságban végzett munka alapján járó követeléseknek behajthatóságát, más jogosult érdek feláldozása nélkül, az eddiginél világosabb és hatásosabb rendelkezésekkel biztosítani. Megállapíthatjuk, hogy a javaslat a maga feladatát a modern munkajogi elvek figyelembevételével helyesen oldja meg. Szeretnők azonban, ha a javaslat nem maradna törvényhozásunknak elszigetelt jelensége, hanem csupán bevezetője lenne annak a törvényhozási munkának, melynek célja a gazdasági munkavállalók körén túlmenőleg fokozatosan és rendszeresen kiépíteni a magánjogi szolgálati viszonyban álló összes munkavállalói kategóriáknak szociális szempontból oly nagyfontosságú munkabén-édelmét. A törvényjavaslat abból a helyes alapgondolatból indul'ki, hogy a munkabér rendeltetése a gazdasági helyzeténél fogva munkaerejének értékesítésére kényszerült munkavállaló és családja megélhetését lehetővé temú. Hogy a munkabér ezen, szociális szempontból fontos, létfenntartó rendeltetését betölthesse, szükséges arról gondokodni, hogy a munkavállaló a szolgálataival kiérdemelt munkabérét valóban meg is kapja. A törvényjavaslat e cél eléréséről úgy gondoskodik, hogy egyfelől a gazdasági munkavállaló munkabérkövetelésének kielégítését a gazdasági üzem fenntartója készfizető kezességének, valamint a gazdasági ingatlan megszerzője dologi felelősségének megállapításával biztosítja, másfelől pedig végrehajtás és csőd esetére az ily munkabérköveteléseknek elsőbbséget ad. A törvényjavaslat főbb rendelkezései a következők. Készfizetői kezesség terheli: 1.. a földtulajdonost, haszonélvezőt, haszonbérlőt és mást, ki ingatlanon saját számlájára gazdálkodik (gazdálkodó), a gazdasága részére teljesítendő munka végzésére szerződő vállalkozó által foglalkoztatott munkavállalóknak a vállalkozó ellen fennálló bérköveteléseiért. Nem terheli e felelősség a vállalkozó munkásai által felfogadott segédmunkások (marokszedő, kettőző) követeléseiért (1. §.); 2.. azt, ki vízimunkálatokat, út- vagy vasútépítést, vagy gazdasági üzem részére földmunkát saját számhíjára vállal, az alvállalkozók munkásainak szolgálati szerződéseiből folyó követeléseiért. (Nem világos előttünk, hogy miért szélesebb e vállalkozó felelőssége a gazdálkodóénál, ki csak a munkabérért felel. Erre az indokolás sem ad választ, sőt utóbbiból arra lehet következtetni, hogy törvényszerkesztői elírással van dolgunk.) (2. §.); 3., a gazdálkodót és a 2. p. alá eső vállalkozót az 1. és 2. pontban felsorolt munkálatok végzésére közösen vállalkozó több munkás azon közös meghatalmazottjának eljárásáért, kit a munkások a munkabér felvételére feljogosítottak, ha 1.) ez a meghatalmazott