Miskolci jogászélet, 1944 (20. évfolyam 1-4. szám)

1944 / 4. szám - A praetor jogállása a római jogban

polgárokat a birodalom folytonos terjeszkedése köve'.keztében mindig találunk, előbb Itáliában, majd a provinciákban. Itt tisztázandó végül az a kérdés, hogy praetorrá eredetileg csak patrícius volt-e választható, avagy plebeius is. A Kr. u. 366-ban megválasztott első praetor S. Furius Camillus patriciusi nemből származott, ezt követőleg azonban röviddel, alig harminc év múlva már plebeius jut a praetori méltóságra, s Livius szerint60) e plebeiusi praetor — Q. Publius Philo — megválasztása a praetori szék betöltése terén alkotmánytörést jelentett. Mommsen67) felfogása ugyan az, hogy a praetori tisztség már eredetileg is nyitva állott a plebeiusok számára és Livius soraiból csupán a választásvezető Sulpicius consul rosszalást kifejező egyéni véleménye hangzik ki, mégis valószínűbbnek tartjuk, hogy a plebeiusnak praetorrá való választása csak újabb engedmény a patríciusoktól a plebeiusok részére és praetorrá eredetileg csupán patrícius volt választható, annál is inkább, hiszen a praetor a consulok társa, azaz egy patriciusi collegium tagja. A testi és lelki épség hiánya is képtelenné tette az egyébként alkalmas egyént úgy a praetura, mint más magisztrátusok viselésére. A külső testi hibában (sántaság, bénaság) szenvedő férfi a consuli méltóság viselésére már csak azért sem volt alkalmas, mivel a consulok egyik és utóbb elsősorban betöltendő hivatása a hadvezetés, a katonai főparancsnokság, az illetőnek tehát valószinüleg harcteret járt egyénnek kellett lennie, ami külsőleg ép testet követel68). Mivel pedig a praetor a consulok collegája és szükség esetében a katonai főparancsnokságban és hadvezetésben helyettese, feltehető, hogy ez a kívánalom vele szemben is érvényes volt. Praetorrá csupán feddhetetlen éleíü egyén volt választható. A feddhetetlenség megítélésében eredetileg határozott normák nincsenek, s a candidatus életviszonyainak, környezetének, foglalkozásának és más személyes körülményeinek mérlegelésével a válasz ást vezető magis'ratus állapítja meg annak a jelöltnél való fennforgását. Mindenesetre pl. akik bordélyházat, gladiátorszállást tartót'ak fenn, vagy színészek voltak, életkörülményeik figyelembevételével nem voltak alkalmasak a magis'ratussá való választásra, akik pedig korábban valamely bűncselekmény miatt már büntetve voltak, abból minden mérlegelés nélkül kizárattak69). \ A császárkorban a feddhetetlenség megállapítása már sokkal egyszerűbb. A praetori jogalkotás ekkor ugyanis már teljesen kifejlesztette az infamia fogalmát, s így nincsen szükség a választásvezető magistratus mérlegelésére a jelölt feddhetetlenségének eldöntésénél70). Az infamia közjogi hatása ugyanis az, hogy az infamis egyén elveszti 66) Liv.: 8. 15. 9. „Q. Publius Philo praetor primum de plebe, adversante Sulpicio consule, qui negabat rationem eius se habiturum, est faetus." 67) Mommsen: II. k. 186. L es) U. ott: I. 395. — Augustus alatt a sánta nem lehetett senator (Dio.: 54. 26.), valamint pap sem (Dionys: 2. 2.), ami bizonyítja, hogy a külső testi épség a hivatalok betöltésénél általában megkívántatott. 61