Miskolci jogászélet, 1943 (19. évfolyam 1-10. szám)

1943 / 9. szám - A praetor szerepe a római magánjog fejlődésében. 1. r.

márpedig e tisztviselők az impérium egyes, csupán szűkkörű megnyilvánulásainál jutnak szerephez. Az a körülmény, hogy az imperiumot a római nép ruházza a főhivatalnokra12), e hatalom már említett eredetiségén mit sem változtat. Az imperiummal való felruházás nem jelent u. i. a magistratus számára bizonyos hatalmi tények gyakorlására való megbízást, hanem a római alkotmányszervezet szelleméből folyó szükségszerű jelenség. A nép u. i. mint olyan, tömegénél és összetételénél fogva nem alkalmas az állami főhatalom kifejezésére, s ezért főhatalmának gyakorlását külön szervekre (magistratus, senatus, népgyűlés) kell bíznia, melyek az akaratának közvetlen kifejezésére és így a főhatalom közvetlen gyakorlására nem alkalmas népösszesség képviseletében, a helyett, mint maga a nép, önjogukon gyakorolják az állami főhatalmat. A római ősalkotmány egyetlen egy magistratust ismert, aki valóban magistratusnak volt tekinthető13). Ez az élethosszig választolt király (rex) volt. Hatalma korlátlan, mivel azonban mellette a népgyülésbe tömörült nép is korlátlan hatalommal rendelkezett, végeredményben a két teljhatalom egymást korlátozta. A királyság megszűnése után a respublica fenntartotta a magistratusnak az ősrómai közjogban kialakult eszméjét, s a köztársasági magistratusok a rex imperiumának örökösei lettek, de azzal a különbséggel, hogy hatalmukat további alkotmánybiztosítékok vették körül. A királyi hatalomnak önálló hordozói a köztársaság főmagistratusai (consul, pmetor, rendkívüli magislratusok stb.) lesznek, de e főmagistraturák szervezete, néhánytól eltekintve (dictator) több hivatalnokot feltételez, tehát kollegiális. A kollegialitás elve a királyság korában ismeretlen, az a köztársasági államforma szüleménye. A kollegialitás nem jelenti az egységes állami főhatalomnak, az imperiumnak két, vagy több magistratus közötti megosztását, mert az imperiumot mindegyik collega önállóan, a másik hozzájárulása nélkül, önjogán és osztatlanul gyakorolja; tekintettel azonban arra, hogy a magistratus teljhatalmának birtokában esetleg túlkapásokra is ragadtathatta magát, a több azonos hatalommal bíró magistratus egymásmellé rendeltsége azokra nézve hatalmuk kölcsönös korlátozását jelentette14). És itt nyilvánul meg a kollegális hivatalnokrendszer nagy jelentősége. E rendszer ugyanis maga után vonja azt, hogy az egyik hivatalnoktárs a másik hivatalnoktárs intézkedéseinek foganatosítását azonos hatalmánál fogva ellentmondásával meggátolhatja. Az ellentmondás joga a magasabb rangú magistratust az alacsonyabb rengúval, valamint az azonos jogállásúval szemben illette meg, míg egyes magistratus (tribunus plebis) esetleg az összes többi magistraíusok (dictatort kivéve) rendelkezéseinek is ellentmondhatott. Ebből következik, hogy az alacsonyabb rangú magistratus a magasabbnak engedelmességgel tartozott, annak utasításait követni volt köteles, s ennélfogva az alsóbb magistratus döntései ellen a felsőbbhöz orvoslatnak volt helye. Dr. Pólay Elemér. 12) Festus: ep. 50. „Cum imperio est" dicebatur apud antiquos, cui nominatim a populo dabatur impérium. 13) Sághi: 45. 1. jegyz. .Nyomatott: Ludvig István könyvnyomdájában Miskolc, Rákóczi-utca 18. Tel.: 18—69.