Miskolci jogászélet, 1942 (18. évfolyam 4-10. szám)

1942 / 7. szám - Három büntetőjogi dolgozat. (Folytatás) A veszély fogalma a büntetőjogban

Azt az emberi cselekményt pedig, amely ilyen veszélyállapotot előidéz, veszélyeztetésnek nevezzük. A jog, az elmélet az ilyen veszélyelőidézést is eredménynek és jogilag relevánsnak tekinti4). A veszélyeztetési cselekménynek az eredménye a veszély, amelyben indokolt az aggodalom, hogy a jogsérelem bekövetkezik. A technikai haladások mai világában a veszély lehetőségével környezetünkben, lakásunkban, a közlekedésben, a szárazföldön és vízen, de különösen a levegőben, lépten-nyomon találkozunk5). 2. A büntetőjogban szerephez jutó veszélyfogaimat több szempontból kell szemügyre vennünk. Az itt szóba jövő ú. n. veszélyeztetési bűncselekményeknél a cselekmény eredményét a veszélyeztetés képezi6); amennyiben azonban ez az állapot utóbb sértő bűncselekménnyé válik és a védett jogjavnak megsemmisítésére vezet, úgy természetszerűen a sértő bűncselekmény tényálladéka fog elbírálás tárgyává tétetni7). Amint azonban erre találóan mutat reá Binding8), a legnagyobbfokú veszélyeztetése az illető jogjavnak a sérelemre irányuló szándék nélkül, még nem képez kísérletet; így például az ember életének akármilyen nagyfokú veszélyeztetése még nem minősíthető az emberölés kísérletének, mert hiszen míg a kísérleti cselekmény tettese éppen a sérelem megvalósítását szándékolja, addig a veszélyeztető cselekmény tettesének ez nem áll szándékában. Veszély fennforgásáról akkor szokás beszélni, ha a sérelem lehetőségét közelinek gondoljuk; ennek előfeltétele, hogy olyan okozati láncolat legyen, amely a büntetőjogilag védett objektum ellen irányuljon, amely annak létét fenyegeti; ez az okozati láncolat vagy már folyamatba jött, vagy pedig könnyen folyamatba jöhet, úgy hogy a viszonyokkal ismerős egyének ítélete szerint a jogsérelem bekövetkezésével számolni lehet, hacsak emberi erőkifejtés azt el nem háríthatja vagy az emberi beha'ás határain kívül fekvő körülmények azt el nem hárítják9). Nagyon távoli és csekély veszélyt nem vonunk ide10). Többnyire csak a valószínűség nagyobb foka jön itt szóba; a 4) Ezt a felfogást fejti ki meggyőzően Hafter, Lehrbuch des schweizerisehen Strafrechtes, Allgemeiner Teil, Berlin, 1926, 91. old. 5) Erre mutat reá találóan: Finger, Begriff der Gefahr und Gemeingefahr im Strafreeht, Festgabe für Reinhard von Frank, I. köt., Tübingen, 1930, 242. old., — Mezger, Strafreeht, Ein Lehrbuch, 2. kiad., München, 1933, 129. old. 6) A-régebbi irodalomban erre utalt például már: Beling, Die Lehre vom Verbrechen, Tübingen, 1906, 210—211. old. 7) Ezekre az összefüggésekre utalt például Allfeld, Lehrbuch des Deutschen Strafrechts, 8. kiad., Leipzig, 1922, 100. old., — Baumgarten, Notstand und Notwehr, Tübingen, 1911, 43. old. 8) Binding, Die Normen und ihre Übertretung, 3. kiad., I. köt., Leipzig, 1916, 121. old. 9) Ezt az utóbbi szempontot hangsúlyozta ki: Van Hamel, Inleiding tot de studie van hot Nederlanclsche Strafreeht, 3. kiad., Haarlem, 1913, 216. old. 10) így: Ebermayer, Das Reichs-Strafgesetzbuch, Berlin, 1920, 869. old., — Gerland, Deutsches Reichsstrafreeht, Berlin, 1922. 86. old. 98