Miskolci jogászélet, 1942 (18. évfolyam 4-10. szám)

1942 / 5. szám - Kamat a római jogban

nem pedig a XII. táblás törvény. Valószínűnek látszik azonban, hogy Livius nézete nem helytálló e kérdésben; Tacitus, aki Annaleseiben részletes áttekintést nyújt a kamat történetére vonatkozóan, kifejezetten állítja, hogy „nam primo duodecim tabulis sanctnm, ne quis unciario fenore lampliu* exerceret". (Ann. 6. 16.) ; egyébként is az unciarium foenus a római jogtörténetben ismert első' kamatmaximum, s így nehezen képzelhető el, hogy azt ne a XII. táblás törvény hozta volna be, annál is inkább, mivel e törvény létrejöttének egyik főoka épen a kamatszedés terén elterjedt visszaélések korlátozásának szükségessége volt. Billeter40) felfogása szerint valószínű, hogy ez időben már nem volt elég a XII. táblás törvény ereje a visszaélések megakadályozására és ezért az o^t megállapított kamatmaximumoit újból törvényileg kellett megerősíteni; elfogadhatónak látszik ez az érvelés azért is, mert a gall betörés utáni inséget és a gazdasági helyzet leromlását a tőkések alaposan kihasználták. Az uzsora visszaiszorítására vonatkozik e korszak utolsó törvénye :a lex Martia de usuris reddendis (R. a. u. 402.)41) E szerint a hitelező a törvény ellenére szedett kamat négyszeresét tartozott visszafizetni és ennek érvényesítésére az az adós manus inieetio jogát kapta a kamatszedő hitelezővel szemben. E törvény lex minusquiamperfecta, mert nem tagadja meg a szabályellenes jogügylettől a célzott joghatást, azonban az uzsorást büntetéssel sújtja. Ezenkívül az eladósodott polgárok helyzetét kívánja elviselhetőbbé tenni azzal a rendelkezésével, hogy az uzsoráskodás folytán elszegényedett polgároknak megengedte, hogy azok ia triumviri mensarii meghallgatása után az államkincstártól kölcsönt kaphassanak.42) III. A kamat történetének harmadik korszaka azzal az ismeretlen nevű rogatio tribunicia.val kezdődik (R. a. u. 407.), amely új kiamatmaximumot, a se_ fcirnciarum foenust, hozza, be.43) E szerint az eddigi törvényes kamatláb a felére esökken, azaz kamatképen a tőke után már nem a tőke 1/12 része, hanem annak 1/24 része volt fizetendő, ami százalékokban kifejezve a 10 hónapos évre SVsYo fele, vagyis 41/6%, a 12 hónapos évre pedig 10% fele, azaz 5%. Az uzsorát azonban ez az új kamatmaximumot megállapító törvény sem tudta • letörni, amit igazol az a körülmény, hogy öt év múlva (R. a. u. 412.) új törvényt léptetnek életbe, a L. Genucius néptribun nevét viselő lex Genucia-t, amely a kamatszedést teljesen eltilja,44) azzal a kövekezménnyel, hogy a törvényt megszegő hitelező a fizetett kamatösszeg négyszeresének visszafizetésével sújtatott. Vitatott kérdés az irodalomban, hogy a lex Genucia érvényesült_e a gyakorlatban. Egyesek szerint maga a törvény „természetellenes"45) rendelkezést tartalmaz, Róma fejlett gazdasági és kereskedelmi életét figyelembevéve. Valószínűnek tarthatjuk azonban, hogy ha csak rövid ideig is, de a gyakorlatban érvényesülhetett a lex Genucia, hiszen a történeimben több példa van arra, így a zsidó jogban, a Koránban, valamint a keresztény egyház történetében is, hogy erkölcsi,, vagy gazdasági célzatból kamatszedési tilalmakat léptetnék életbe. 40) Billetter: 125. 1. 41) Gai. I. IV. 23. 42) Helle: 147. 1. 43) Tac. Ann. 6. 16. „Dein rogatione tribunicia ad semumcias redactum." LLvv 7. 27. 3. „Semunciarium ex unciario foenus factum." 44) Liv. 7. 42. 1. „... L. Genucium tribunum plebis tulisse ad plebem ne fenémre licet." i «) Billeter: 135. 1. . , , ,\ ': I . ' i \\, .,„! j Pólay Elemér di. (Folytatjuk.) 80