Miskolci jogászélet, 1941 (17. évfolyam 1-10. szám)

1941 / 3. szám - Kriminalpolitika

domborítása, de egyben a nemtelen megnyilatkozások, mint az ön­zés, a munkanélküli haszon, a protekció érvényesülésének stb. ki­pellegérezése által is ezek demoralizáló hatásának kiküszöbölésére kellene törekedni és a szélesebb néprétegek elgondolását nemesebbé kellene tenni. Kívánatos lenne, hogy a magasabb rendű moralitás necsak szép szavakban, hanem tettekben is megnyilvánuljon. A gyó­gyulás folyamatának egyik legfontosabb előfeltétele e téren a sajtó­nak adandó nagyobb szabadság lenne, mert a kritikától való félelem sokakat visszatartana a nemtelen megnyilatkozásoktól. Közvetve kriminalpolitikai téren is hasznát látnók mindennek. 15. A kriminalaetiologiai kutatásoknak ama eredménye, hogy az erőszakoskodást involváló bűncselekmények, de különösen a szán­dékos emberölések, testi sértések és hatósági közegek elleni erősza­kok erős összefüggésben állanak az alkoholfogyasztással, közvetve pedig gyakran a musttermés eredményével, közismert. Kriminalpoilitikai szempontból nézve a probléma az, hogyan tudnánk a bajon rendszabályok által segíteni. A radikális megoldási módok a szesztilalom, a szesztartalmú ita­loknak lehető legmagasabb megadóztatása stb.; feltéve, hogy ezek keresztülvíhetők, hatásuk mégis problematikus. Egy gyakorlatilag könnyen keresztülvihető és bizonyos ered­ménnyel kecsegtető megoldáshoz Lang Ottó zürichi vizsgálóbíró ku­tatásai3) révén juthatunk. Lang megállapításai oda tendáltak, hogy az alkoholélvezettel kapcsolatosan elkövetett bűncselekmények nagy része szombatra, vasárnapra és hétfőre, vagyis arra és az azt kö­vető napokra esik, amelyen a legnagyobb alkoholfogyasztók, a mun­kások munkabérüket megkapják és amelyre pihenő nap következik, ennek következtében leginkább nyílik alkalmuk az alkoholélvezetre. Az a körülmény tehát, hogy a munkabér kifizetése közvetlenül meg­előzi a munkások pihenőnapját, a vasárnapot, e téren nagyon is hátrányosan esik latba. Egyéb intézkedések mellett ennek folytán az alkoholfogyasz­tásnak a kriminalitásra gyakorolt káros, hátrányos kihatását csök­kenteni tudnók a munkabér kifizetése napjának megfelelő eltolása által. Az által, hogy a bérfizetés 2—3 nappal szombat és vasárnap után válna esedékessé, elérhetnők azt, hogy a bérfizetésnek a napján és az azt követő napokon a munkásoknak kevésbbé nyílna alkal­muk a korcsmázás fáradalmait kipihenni, viszont a legközelebbi va­sárnapi pihenő napig a már néhány nap előtt felvett munkabér ösz­szege már annyira megfogyna, hogy hiányozna a korcsmalátogatás­hoz szükséges pénz. Számottevő eredményt e tekintetben azonban csak akkor tudnánk elérni, ha az idevágó rendelkezéseket olyan in­tézkedések is kiegészítenék, amelyek a korcsmai hitelezést a gyakor­latban valóban teljesen megszüntetnék. 3) Lásd: Lang, ALkoholgenuss und Verbrechen, Bremerhaven und Leip­zig, 1892. Lásd még Szerző, Die Kriminalitát des Kantons Zürich, Miskolc. 1939, 165. s köv. old. 42

Next

/
Oldalképek
Tartalom