Miskolci jogászélet, 1941 (17. évfolyam 1-10. szám)

1941 / 8. szám - Az alkalmatlan kisérlet

okok mindig ugyanazt az okozatot idézik elő. Az események bekövetkezése és elmaradása tehát egyaránt szükségképpi. Semmi sem történhetett volna másképen, mint ahogyan valójában történt. Ha a megindított okfolyamat nem hozta létre a kívánt hatást, ez csak azt mutatja, hogy annak létrehozására már eleve alkalmatlan volt. Ennélfogva a kísérlet szakában megrekedt egyetlen egy cselekvőségnél sem forgott fenn az eredmény előidézésének lehetősége, a potenciális okozati összefüggés, az objektív veszély. Erről az utóbbi állapotról csak ex post, a sérelem bekövetkezése esetén lehet szó. Csupán az eredmény beállása jogosít arra a következtetésre, hogy a cselekvőség veszélyes vált24). A köznapi értelemben vett és az objektivisták által elméletük alapjává tett „veszély" nem más, mint az „egyes feltételek meglétére vagy hiányára vonatkozó tudatlanságon alapuló szubjektív" ítélet25). Egy absztraháló, generalizáló szemlélet eredménye. Ily szemléleti módnak azonban a jogban nem lehet helye7 nem pedig már azért sem, mert az absztrahálás határa rendszerint nem vonható meg. Egy és ugyanaz az eszköz pl. a szemlélő tetszése szerint épúgy nyilvánítható alkalmasnak, mint alkalmatlannak. A jog tehát csak a valóságot, a tényeket veheti figyelembe, ebben a birodalomban pedig a veszély nem jut szerephez. Minthogy az előadottak szerint minden kísérlet alkalmatlan az eredmény előidézésére, nincs a bűncselekmény szóbanforgó megjelenési alakja semminő objektív vonatkozásban sem az eredménnyel26). Ilyen körülmények között azonban már nemcsak az objektív veszély, hanem más tárgyi mozzanat sem szolgálhat a kísérlet bünletendőségének alapjául. Azt a momentumot, amely ily alapot képezhet — szövi tovább fejtegetéseinek fonalát Buri — ezek szerint csak a kísérlet alanyi oldalán találhatjuk meg. Ezen a síkon folytatva kutatásunkat, csakhamar rájövünk arra,' hogy a kérdéses momentum csakis az a lelki mozzanat lehet, amely a cselekvést megindítja és annak irányát megszabja, ez pedig: az akarat. A tettesnek a külvilágban manifesztálódó és a büntetőtörvénnyel szembenálló akarata a jogrend igazi ellensége, az ellen mozgósítja az állam a büntetőjog fegyvereit, az teszi egyedül indokolttá mind a megkísérelt, mind a befejezett bűncselekmény büntetés alá helyezését. Büntetendő kísérletet valósít meg tehát minden olyan cselekmény, amelyben a tettesnek bűncselekmény véghezvitelére irányuló szilárd és félreért, hetetlen akarata nyilvánul meg27). Ha Burinak a lehetőség kategóriáját28), az objektív veszély fogalmát tagadó életképtelen álláspontja nem is keltett nagy visszhangot, egyéb tételei széles körben gyakoroltak meggyőző hatást29). Elméletének népszerüsítésé24) Delaquis: i. m. 169. és 170. 1. as) Bálás P. Elemér: Az okozatosság büntetőjogi problematikája (1936) 52. 1. *•) Henckel: i. m. 38. 1. 87) M. E. Mayer: Der allgemeine Teil des deutschen Strafrechts (1923) 350. 1. 28) Schoetensaek: i. m. 66. 1. 20) A szubjektív elmélet főbb képviselői: Bierláng, Delaquis, Eisemann, Hálschner, Lammasch és Redslob.