Miskolci jogászélet, 1941 (17. évfolyam 1-10. szám)

1941 / 7. szám - Az ismeretlen bíró

Az ismeretlen bíró, tehát a szó mélyebb értelmében tud meghallgatni, figyelni és értékelni. Lassan rájön, hogy a hallgatásban hatékonyabb cselekvő erők vannak, mint a tárgyalások túlbeszéléseiben. így mikor a visszafojtott cselekvési erők dinamikájával, olykor kinyilatkoztatja akaratát, ebben már » hallgatásból előlépő méltóság csendet parancsoló szuggeszciója van. A bíró tehát szavakkal nem szédíthető meg. A szóerdőben meglátja a fát. Ez a fogalmi és gondolat-kiválogatás! készség állandó tárgykeresésre szorítja a bírót. A tárgykeresési, a tárgyilagosság szomjazása, a felesleges érzéssalaktól túlfűtött szavak között a lényeg kutatás, a bírót megkeményítik és kiszárítják. Ettől a megjegesülő gondolkozástól való öntudattalan minderwertigkeitsgefühl-ös félelem magyarázza, hogy a bíró állandóan lesben áll önmagával szemben is. Mintegy önmagát akarja kiegyensúlyozni, helyrebillenteni, amikor ily szavakkal biztatja magát: — Én az életet nézem, nem a száraz szakaszok szerint ítélkezem. Vigyázzunk, ne essünk formalizmusba .. . stb. A bírói lélek tehát folyamatos küzdelem a merev formalizmus, a dogmatizmus és az életkövetelmények között. A bíró lassan reájön arra, hogy néki hivatásának betöltése érdekében vigyáznia kell önmagára. Ez az önvigyázás, önkeresés, a tudatalatti világnak sötét és ismeretlen lélekfolyosóin megy végbe. Ezek a kiéretlen konfliktusok tudattalanul bent a mélyben forrnak, alakulnak és azután valamilyen kémiai lelki folyamaton — szublimáláson — átmenve, a belsőből kitörnek a felszínre. Az ígv feltörő lélekforrás mindig hoz magával salakot, vagy aranyat, s ez mindig attól függ, hogy ez az önátmosás mily értékű lélekfolyosókon ömlött keresztül. A sodralék azután eszerint hord fel magával külső rángásokat, félresikerült pózokat, ideges félrekapásokat, hadarékos beszédmodort, kielégületlen, önmagát keveslő ingerlékenységet, túlcsinált fölényeskledéseket, packázó nekilendüléseket, — avagy az ellenkező végletben önmagára talált nyugalmas békességet, jégburok alá rejtett belső aranyló mosolyt, elnéző, türelmes csendességet és a folyton segíteni akaró, igazságot kutató szomjúságot. De az időnként fel-feltörő érdességek. félresikerült emberi tulajdonságok), a tárgyalások folytonos izgalmai és a harcos megpróbáltatások közt, mindig kikapják a nekik járó ellenhatásokat. Ennek megfelelően a tárgyalások állandósult jeílemtorna gyakorlatok. így állandó kiégési folyamatban és vigyázó öngyomlálásban lkészül el tudattalanul a végső arc; ami tehát csak idő kérdése, amíg ebből a belső vajúdásból és a kicsinységeket uralni kívánó kereséséből kibontakozik, a megtalált fölénycsúcsokra jutott igazi karakter. Mert a fölénybejutás a bírói hivatásnak nem akarva is megtalált végső célja és eredménye. Az ügyvéd tagadhatatlanul intellektuális embertipus. Az ügyvédnek ideális értelemben vett feladata lenne támogatni a bírót az igazság keresésében. De az általános szabály alól kivételt létesít a 'kenyérkeresés olykor rontó kényszere1, aminek folytán egyes ügyvédek abba a célba állítják be összes szellemi fegyverzetüket, hogy akárhogy is megnyerjék a pert, — függetlenül az anyagi igazságtói. Ez akkor lesz fokozottan veszélyes, amikor ennek, ép a legeszesebb ügyvédek lesznek rutinirozott mesterei. Ezekkel kell a bírónőik! megküzdeni. 98