Miskolci jogászélet, 1940 (16. évfolyam 1-10. szám)

1940 / 4. szám

Ezt nem szabad egyetlen nemzetiséggel bíró államnak sem, állítólagos fölénye érzetében csak szemlélnie, vagy egyszerűen elhanyagolnia. Mire fölébred és észbekap, az ellenséges erők miár elmoshatták lábai alól a szilárd talajt, mert ez a művelet sokszor évtizedekig egészen zajtalanul történhetik. Vagy pótolhatatlan kincs az államalkotó főnép fajisága, nyelve, jelleme és minden, ami evvel összefügg, vagy ikozmopolitikus közömbösséggel csak az egyetemes emberinek tulajdonítunk értéket, a nemzeti sajátosságot pedig háttérbe szorítjuk. Bölcsészeti értékelésünk itt ahhoz képest fog alakulni, vájjon mennyire kerítette hatalmába gondolkozásunkat a XIX. századnak még ma is folytatódó demokratikus, liberális, individuális szellemiránya. A demokrácia alapeszméjénél, az egyenlösítési tendenciánál fogva, egyformán szolgálhatja úgy a hegemón nép, mint a nemzetiségek érdekeit. Az európai demokratikus fejlődés azonban történelmileg inkább a nemzetiségeknek kedvezett. Közvetve azért, mert a nemzetiségi mozgalmak a politikailag elnyomott népek mezébe is burkolóztak és az arisztokratikus felsőbb hódító hatalmak ellen léptek fel. (Németország, Itália, Ausztria, Orosz- és Törökország az utolsó évszázadban.) így a demokratikus eszme itt a minoritásoknak kedvezett. Közvetlenül azért, mert az európai demokrata vezérek személyesen majdnem mindenütt e párthoz tartozva küzdöttek az abszolutizmus megdöntéséért. A liberalizmus is elősegítette ezeknek az eszméknek kifejlődését bármily érdemei is voltak különben a múltban. Tisztán az egyénből indulva ki, minden egyes összes különféle tehetségét, tehát a népiest, a külön nyelvet is, kibontakoztatni óhajtva, támaszt adott mindazoknak, alkik egyéni és kisebbségi különlétükért a nemzeti homogeneitás, mint általánosság ellen harcoltak. A régi természetjog visszfényét pedig világosan látjuk még a mai individualizmusban is, mely az egész émberiséget egyesek összegéből állónak látja; a legfontosabb: az egyén és az összemlberiség közé eső alakulatokat (család, nép, nemzet) pedig elhanyagolja, illetőleg nem létezőnek veszi. Holott a kérdés éppen azon fordul meg, vájjon a nagy egészek érdekét a kisebbségéknek, az egyesnek alárendeljük-e, ha ennék a nemzet alapjellege is áldozatul esik. Igen gyakran irracionális lehet tehát, valamely nemzetiségi államban, a főnép legnevezetesebb érdekeit a körében élő nemzetiségek kedvéért kockára tenni. íMelyik a nyomósabb összemberi érdek? A hegemón nép fennmaradása, vagy ennék feloszlásával a nemzetiségek érvényesülése? Mert azzal az eggyel legyünk tisztában: a mai fejlettebb kultúrviszonyok között ezek az erők egymás mellett békében nem igen egzisztálhatnak. Mindkét oldalon az igények teljes kielégítése szinte lehetetlen feladatnak mutatkozik. 50