Miskolci jogászélet, 1939 (15. évfolyam 1-10. szám)

1939 / 7-9. szám - Két kriminálpolitikai dolgozat

lene szíjból álló korbácsot, a fiatalkorúakkal szemben pedig a sok vesszőből álló virgácsot még mindig alkalmazzák a tisztviselőkkel szemben erőszakoskodást elkövetett elítéltekkel szemben. Ha a szabadságvesztésbüntetések végrehajtását tárgyazó tudományt, a börtönügyet jogi jellegűnek mondjuk, aminek éppen tekintettel a benne szabályozott jogi kérdések túlsúlyára, mi is minősítjük, akkor a börtönügynek feladata, hogy ezeket a rendkívül finom disztinkciókat megkívánó kérdéseket is eldöntse és az elítéltek személyi jogait is szabályozza, természetesen a jog többi ágaival, elsősorban a büntetőjog, de a közjog és magánjoggal is összhangban. Kívánatos, hogy a szabadságvesztésbüntetések végrehajtása soráu jelentkező összes kérdések, az állam és az elítélt kölcsönös kötelességei és jogai pontosan és pedig lehetőleg törvényhozási úton egységes szabályozást találjanak; persze mindenkor olyan módon, hogy a legfontosabb követelmény, az állami és társadalmi rendnek a bűntevőkkel szemben való megvédése a leghathatósabban biztosítva legyen. Ezek a szabadságvesztésbüntetések végrehajtása során jelentkező jogi szempontok is indokolttá teszik, hogy a börtönügyre vonatkozó szabályok egységbe foglalva, külön kódexbe gyűjtve törvényhozásilag nyerjenek megállapítást. 4. A szabadságvesztésbüntetések végrehajtásának eredményességéről véleményt mondani nagyon kockázatos vállalkozás. Valamely ország börtönügyének több napon át való tanulmányozása során is csak futólagos benyomást nyerünk az ottani viszonyokról és érdemleges véleményt alkotni az ott végzett munkáról csak nehezen lehet. De ha ezeket a benyomásokat még összevetjük az illető jogterület bűnügyi statisztikájának eredményeivel is, akkor talán túlságosan könnyelmű következtetések vádja nélkül megkísérelhető vélemény kialakítása. Tanulmányutaim során alkalmam volt Anglia, Ausztria, Belgium, Franciaország, Németalföld, Németország, Olaszország és Svájc börtönügyét tanulmány tárgyává tenni, több államét ismételten is, mindegyik jogterület több letartóztatási intézetét megtekintve és tüzetesen tanulmányozva. A tapasztaltakat magamban összevetve, mindig azt a meggyőződést szűrtem le, hogy a legtökéletesebb munkát a németalföldi szakemberek végzik. Erre a véleményre jutottam az ott tapasztaltak, az ott megtekintett börtönökben látottak, sok kis részlet tekintetében tett intézkedésük, az elítéltekkel szemben tanúsított bánásmód, számtalan látszólag jelentéktelen, de a valóságban felette jellemző kis jelenet alapján. Fentebb már utaltam arra, hogy a visszaesők számának milyen ijesztő emelkedését láthatjuk sokhelyütt. Ezzel szemben Németalföldön éppen a legkritikusabb világháború utáni években, 1920-tól 1929-ig, a visszaesőknek abszolút száma 9.527-ről leesett 6.945-re; a visszaesőknek az összes elítéltek sorában való része pedig 1922-től 1933-ig 44%-ról 40%-ra apadt25). Jól tudjuk, hogy a jobb gazdasági viszonyok, a világháború demoralizáló hatásának e semleges területen való elmaradása és zs) E számokat lásd: Deutsche Kriminalstatistik für das Jahr 1933., Berlin, 1936. 54. oldal. 380