Miskolci jogászélet, 1939 (15. évfolyam 1-10. szám)

1939 / 1-5. szám - A kereskedelmi jog, az iparjog, a tisztességtelen versenyjog és az ipari tulajdonra vonatkozó jogok alakulása a csonka országban 1918-tól 1938-ig

f) Cégjogi intézkedések. A K. T. cégjogi rendelkezéseit az elmúlt 20 év alatt egy törvény és számos rendelet egészítette ki. Az 1927. évi Ill-ik t. c. a cég megszűnésének a kereskedelmi cég­jegyzékbe hivatalból bevezetéséről szól. Ez a törvénycikk a cégjegy­zék megbízhatósága érdekében lehetővé teszi a megszűnt cégek hi­vatalból való törlését. A 'K. T. 19-ik és következő szakaszai csak ah­hoz adtak jogot a cégibíróságnak, hogy a cégbirtokosokat és a tár­sas cégek képviselőit a megszűnt cég törlésének kérésére pénzbírság alkalmazásával kényszerítsék. A törvény a K. T. ezen rendelkezéseit Kiegészíti azzal, hogyha a cégibíróiság a K. T. alapján kiróható bir­sággal nem kényszerítheti ki a oégmegszünésnek a fennálló szabá­lyok szerinti bejelentését, a cégbíróság hivatalból megindíthatja az eljárást avégett, hogy a cég megszűnését az egyébként szükséges fel­számolási eljárás mellőzésével hivatalból (bevezettesse. A törvény részletesen szabályozza az erre vonatkozó eljárást. A fontosah'b cégjogi rendeletek, amelyek az elmúlt 20 esztendő alatt jelentek meg, a következők: 45.233/1922. I. M. (L. Igazságügyi 'Közlöny 1922. 551. oldal) nszerint a ker. cégkivonatoknak, cégbizonyítványoknak és a cégirat­tárban őrzött okmányok másolatainak hitelesítéséhez csupán a oég­jegyzékvezető aláírása szükséges. Ugyanezt mondja ki a cégaláírást feltüntető címpéldányok hitelesítéséről a 60.707/1926. I. m. r. (L. I. K. 1926. 242 oldal.) 45.700/1925. I. M. r. (L. I. K. 1925. 157. oldal) arról szól, hogy cégügyekben külön eljárási költséget kell akkor fizetni, ha a kérel­met szóban terjesztik elő és erről jegyzökönyvet kell felvenni. Ugyan­ez szól a cégügyekben kiállítandó bizonyítványok, a díjmentesen ki­állítandó címpéldányokon felüli cimpéldányok díjairól. 39.846/1929. I. M. r. (L. I. K. 1929. 133. oldal) szerint a r. t. és szövetkezetek alapszabályait a cégbiztossal is Közölni kell a cégki­vonattal együtt. 11.000/1932. I. m. (L. I. K. 1932. 60. oldal) szerint a cégjegy­zékbe bejegyzések közzétételéért fizetendő díjakra vonatkozó rendel­kezések egységes szerkezetbe foglalásáról szól. Ez a rendelet irány­adó jelenleg a cégbejegyzési díjak tekintetében. 10.037/1933.^ I. M. (I. K. 1933. 78. oldal) szerint egytházi fele­kezeti vonatkozású jelzett tartalmazó cég bejegyzése előtt cégbíró­ság megkeresi nyilatkozás végett a V. 'K. M.-et, aki nyilatkozatát az érdekelt egyház véleménye alapján adja meg. 31.555/1935. I. M. (I. K. 1935. 293.^ oldal) szerint a cégtulajdo­nos vagy cégtag halála esetében a jogutódnak a cégjegyzékbe bejegy­zését csak jogerős hagyaték átadó végzés, a jogutódlást megállapító egyéb bírói határozat vagy örökösödési bizonyítvány alapján rende­lik el. 115

Next

/
Oldalképek
Tartalom