Miskolci jogászélet, 1938 (14. évfolyam 1-10. szám)

1938 / 3-4. szám - A Datio in solutum. [2. r.]

zott szolgáltatás helyett más dolgot szolgáltatunk, mint aliudot, a cseréhez hasonló ügyletet láthatunk fennforogni. Ezt Gaius173) úgy fejezi ki, hogy a jogászok közt vita van azon kérdésben, vájjon rabszolga, tóga, telek lehet-e egy más dolog ára. (Veluti homo, aut tóga, aut fundus alterius rei pretium esse possít). Az említett két esetben azonban szigorúan meg kell maradnunk az összehasonlításnál és nem szabad — mint a glosszák teszik — a datio in solutumot az adásvétellel, ill. a cserével azonosítani. A fősúlyt u. i. nem a látszatra, hanem a felek akaratára kell vetnünk. A hitelező a gazdasági szükségszerűség következtében kényszeríttetik oda, hogy az aliudot, amit külsőleg az adásvétel, ill. csere tárgyaként foghatunk fel, elfogadja teljesítésül pénz-, ill. specie meghatározott dolog iránti követelése fejében. A felek akaratára helyezi a fősúlyt a datio in solutum mibenlétének magyarázatánál Berndorff is174). A csizmadia — mondja — akinek tartozása van, de fizetni nem tud, 30 pár csizmát ad hitelezőjének tartozása fejében, aki azt, mivel így követelését némileg mégis biztosítva látja, elfogadja. Ha az ü~TTlet külsőleg talán hasonlít is az adásvételhez, a felek akaratát tekintve szó sem lehet arról. Az adósnak, midőn az alapügyletet megkötötték, pénzt volt szándékában hitelezőjének fizetni, a hitelező pedig a kötelem keletkezésekor nem is gondolt arra, hogy ő nem pénzt, hanem 30 pár csizmát fog kapni, ami érthető is, mert mikor van egy személynek ennyi lábbelire szüksége. Ezzel szemben épen a felek akaratára való tekintettel adásvételnek tekinthetjük azon esetet, midőn a műértő hitelező szívesebben veszi, hogy adósa egy értékes festményt szolgáltasson neki pénz helyett és esetleg lépéseket is tesz arra, hogv a pénz helyett inkább az illető műtárgyat kapja meg, viszont az adós, aki nem rendelkezik műérzékkel, örül, hogy pénzt nem kellett fizetnie és legalább egy „ócskaságtól" megszabadult. A felek szándékára való tekintettel azért kell ezt az ügyletet adásvételnek, tehát forgalmi ügyletnek felfognunk, mert itt a felek szándéka elsősorban a javak cseréjére, subjektíve haszonszerzésre irányult és csak másodsorban egy obligatio megszüntetésére. „Leistung an Erfüllungsstatt liegt noch alledem nur dann vor, wenn die Absicht der Partéién lediglich auf Schuldtilgung und nicht auf wirtsehaftlichem Um' satz gerichtet war." — mondja Berndorff175.) „Facere", azaz a civiljogi tulaj donátruházáson kívüleső mindenféle szolgáltatás (zálog-, bérbeadás stb.) a római jog forrásai szerint nem lehetett datio in solutum tárgya. „Nemo enim dixit, facto pro facto solutio liberationem contingere".176) E forráshely kifejezetten tagadja, hogy facere lehessen datio in solutum tárgya. Igaz ugyan, hogy Rőmer177) és Alexander A. az ellenkezőt állítják, azonban abba a hibába esnek, hogy a Digestáknak egyetlen idevonatkozó 174) Berndorff. 23-31. \.^5) Berndorff. 31. 1. Gai L In 141 176) Dig. 46. 3. 93. 6. »7) Rőmer. 2. 1. 64