Miskolci jogászélet, 1938 (14. évfolyam 1-10. szám)

1938 / 9-10. szám - A német nemzeti szocialista jogfelfogás és a római jog. 2. r

hatalom, uralom. De ha a két uralkodó személy hatalma egymással szembekerült, ez a tény az őket megillető hatalomra a dolog természeténél fogva mérséklőié^ hatott. S valóban korlátlan hatalom csak akkor illethette meg az egyik személyt, amennyiben a másik, akinek jogával valamely dolgon az ő joga találkozott, magát a szembenálló személy akaratának önkéntesen alávetette. Ekkor lehet arról szó, hogy egy jogviszony „persona" és „res" közt létrejön. Ezt a helyzetet példázzák egyébként az „actiones in personam" és az „actiones in rem" kategóriái. A korlátlan uralom tehát végső eredményben a római jogban is csupán elvként van meg. A jogi személyek jelentőségének emelésével hozott a nemzeti szocializmus legnagyobb mérvű változást a jogrendbe, azonban azt nem lehet a római jogtól elvitatni, hogy a jogi személy fogalmát — ha mint dogmatikailag teljesen nem is tisztázottat ugyan — nem ismerte volna. A nemzeti szocializmus azt csak kifejlesztette és a jövőben jogrendjében általában alkalmazni fogja. b) Dologi jog. I. Dolog a római jogi értelemben véve: minden testi tárgy — (res: quae tangi possunt.) Dolog a külvilágnak mindazon — az embertől különböző — része, amely egyéni uralom alá vonható. Sőt az előbbi: „embertől különböző" kitételt is szűkítenünk kell, amennyiben nem minden ember egyúttal jogalany, hanem lehet jogtárgy is, így a rabszolga. E fogalomkörben a dolgok közt, jogi elbírálásunk tekintetében a legnagyobb mérvű egyenlőség uralkodik. Az egyik dolog olyan, mint a másik, res és res közt különbség nincs, legyen az élettelen tárgy, élő állat, ingatlan stb. Ezek valamennyien egyformán a forgalom tárgyait képezik s a fölöttük érvényesíthető uralom bármelyiknél ugyanaz: rendelkezés a dolog állagával, elidegeníthetésének, átalakíthatásának, esetleg megsemmisíthetsének legteljesebb lehetősége. A dolgoknak azonban eiz a teljes mérvű egyenlősítése nem volt sajátja az ősrómai jognak. Az órómai jog mint szigorú, merev parasztjog lépett be Itália történetébe. Ez a parasztjog természetszerűleg a földben látta a legnagyobb értékű jószágot, amely minden para szt existentia elsőrendű létalapját képezi. Hogy tehát a földbirtok elaprózódását megakadályozza, elkótyavetyélésének gátat vessen, korlátokat állított, annak forgalmi átruházását, különböző formalitásokkal bástyázta körül, elidegenítés, elaprózódás ellen védte s felállította a „res mancipi" és a „res nec mancipi" kategóriáit. A res mancipi csak formális ügylettel (mancipatio) voltak átruházhatók, tehát átruházásuk meg volt nehezítve; a res nec mancipi formalitás nélkül (traditio). Res mancipi pedig voltak: a parasztgazdaság tárgyai: a telek (itáliai) és az annak megmunkálásához szükséges munkaerők: mint egyrészt a rabszolgák, másrészt a háziállatok, amelyek Itáliában honosak voltak. Az ősrómai jognak ezen kategorizálása mind az itáliai földbirtok védelmét szolgálta. E paraszti jog azonban idővel 174