Miskolci jogászélet, 1938 (14. évfolyam 1-10. szám)

1938 / 1-2. szám - A Datio in solutum. [1. r.]

azonban nemcsak pénzfizetést jelent, hanem természetben való szolgáltatást is. A szolgáltatást és teljesítést fogalmilag élesen el kell egymástól választanunk. A „szolgáltatás" szó u. i. mintegy csak a kötelem tartalmát jelenti, tehát egy statikus állapotot fejez ki. Karlowa szerint2) ilyenkor bizonyos határozatlanságról szólhatunk, mely véget ér akkor, midőn a szolgáltatás teljesítése a kötelmet megszünteti. A teljesítés a kötelem tárgyát képező szolgáltatás végrehajtása, kötelemszüntető célzattal, tehát oly jogi cselekmény, melynek segítségével a kötelem kitűzött célját eléri. A szolgáltatás így végeredményben abban különbözik a teljesítéstől, hogy az utóbbi jogi cselekmény, azaz olv öntudatos cselekménv, amelyhez a jogrend jelen esetben azt a hatást fűzi, hogy a fennálló kötelmet megszünteti, míg az előbbi nem az, hanem csak cél, amelynek eléréséig a kötelem alanyainak kötöttségi viszonya fennáll. A teljesítés elengedhetetlen feltétele tehát egy érvényes kötelem, amelyet a teljesítés meg fog szüntetni. Érvényesen fennálló kötelem nélkül teljesítés el nem képzelhető; a teljesítés célja u. i. a kötelem megszüntetése, itt pedig nincs mit megszüntetni. Teljes joggal nevezhetjük tehát a teljesítést járulékos jellegű jogcselekménynek, amely egy érvényesen fennálló kötelemnek képezi accessoriumát. A teljesítés a kötelmet teljes egészében, azaz maradéktalanul, lényegében is megszünteti. Ezzel szemben Stammler: „Das Recht der Schuldverháltnisse" c. művében tagadja a teljesítés említett hatályát. „Was durch eine Leistung aus der Welt geschafft wird, nicht sowohl das Schuldverháltniss als solches ist, als vielmehr die einzelne, ihm entspringende Forderung."3) Továbbá „Nicht die Vornahme der Leistung erlischt das Schuldverháltniss, sondern durch dem Ablauf der Zeit."4) Stammler szerint tehát a teljesítés az elévüléssel azonos hatályú, t. i. ezáltal masa a jog nem szűnik meg, csupán annak érvényesíthetősége; azaz a kötelem érvényben marad, csupán a követelési jog veszíti el az erejét. Ez a felfogás mindenesetre plauzibilisnek látszik, annál is inkább, mert bizonyos esetekben, jóllehet teljesítés történt (természetesen csak látszólag), a követelés továbbra is fenn fog állani. Ha azonban behatóbban vizsgáljuk a kérdést, nyilvánvalóvá lesz az az összehasonlítás gyengéje. Az elévülés u. i. „az időtelés és a jogviszonyok okozati összefüggésbehozatalának legtypikusabb intézménye"5), holott a teljesítésnél időtelésről szó sincs. Már pedig egy hasonlat felállításánál talán megkívánható az alaptételeknek legalább párhuzamba állíthatása, még ha a két intézmény részleteiben esetleg ellenkezne is egymással. Az a körülmény pedig, hogy némely esetben a követelés a teljesítés ellenére is fennáll, azzal magyarázható, hogy a teljesítés itt csak látszólagos. Előállhat ez az eset, ha pl.: a teljesítő a 2) Karlowa. II. k. 1364. 1. „Unbestimmtheit". 3) Stammler. 215. 1. *) Stammler. 217. 1. 5) Kolozsváry. 63. 1. 15