Miskolci jogászélet, 1935 (11. évfolyam 1-10. szám)

1935 / 4. szám - Bíráskodás az elsőfokú közigazgatási határozatokkal szemben

hoz, mint ahogy azt a közigazgatás a maga részéről „végérvényesen" elintézhette volna? A mi felsorolásos hatáskörű közigazgatási bíróságunknál a bíróság hatáskörének a megállapítása de lege ferenda aszerint történik, hogy a szóban forgó tételes közigazgatási rendelkezés állapít-e melg alanyi jogot és illetve, hogy ez az alanyi jog bocsájtható-e bírói megítélés alá, akár a közigazgatási államérdekek, akár annak jelentősége vagy a rendelkezésre álló bírói szervezet munkabírása szempontjából. Ahol a hatáskör megállapításánál ilyen szempontok nem irányadók, ahol tehát az alanyi jogok biztonsága magasan domináló államethikai követelmény s ahol megfelelő munkabírású bíróság is áll rendelkezésre, ott az általános hatáskörű és szervezetileg független közigazgatási bíróság a dolgok legtermészetesebb rendjén vonul be az államgépezetbe, hogy betöltse rendeltetését, mely abban áll, hogy orvosolja „a közigazgatás" által okozott jogsérelmeket. Helye van tehát elméletidéig közigazgatási bíráskodásnak mindazon esetekben, ahol a közigazgatás a maga rendelkezésre álló hierarchikus szervezetével sem tudta az okozott jogsérelmet kiküszöbölni. A közigazgatási bíráskodást azonban ennél hamarabb igénybe venni elméletileg nem indokolt s ha mégis hamarább vétetik igénybe, úgy ezt csak gyakorlati célszerűségi szempontok igazolhatják, — ha igazolják. Elméletileg tehát helytelen a közigazgatási bíróság igénybevétele az ügyintézésnek abban a stádiumában, amidőn még nincs kimerítve a hierarchikus szervezet, illetve a generálisan rendszeresített fellebbviteli lehetőség, mert ennek igénybevétele esetén „talán" még közigazgatási úton elérhető volna a jogsérelem orvoslása. Hogy a jogsérelem a magasabb közigazgatási fokozaton „feltétlenül" orvosoltassék, ez nem lehet racionális kívánalom s ennek csupán a lehetőségének kell fennforogni, hogy elméletileg indokolt legyen a jogvitás ügy közigazgatási fellebbvitele. Ha ugyanis feltétlenül bizonyos lenne a magasabb közigazgatási fórumon a jogsérelem orvoslása, akkor felesleges volna a közigazgatási bíróság s viszont ha nem volna remélhető a jogvitás közigazgatási ügyeknek a közigazgatási fórumok általi jogszerű elintézése, úgy minden jogvitás ügyet már elsőfokon is bíróság által kellene intéztetni. Ha e rövid fejtegetéssel beigazoltnak vehetjük a panasz igénybevételére vonatkozó szóbanforgó rendelkezés elméleti helytelenségét, nézzük, hogy milyen gyakorlati szempontok indokolhatják hát az elméletileg helyes álláspontnak a feladását? Ha azokat az ügyeket, melyekben panasznak van helye a közigazgatási bírósághoz, megfosztjuk a közigazgatási fellebbvitel lehetőségétől, ezzel annak a gondolatnak adunk kifejezést, hogy a fennforgó jogsérelem orvoslása a rendelkezésre álló magasabb közigazgatási fórumtól nem remélhető, a törvényhozó erre valami okból nem tartja képesnek. Ez az előítéletszerű felfogás azonban nem helyes. Nem helyes pedig nemcsak azért, mert az álláspont eredményeképen logikai el75