Miskolci jogászélet, 1935 (11. évfolyam 1-10. szám)

1935 / 3. szám - Dr. Kérészy Zoltán: A Corpus luris Hungarici mint irott jogi kútfő [Könyvismertetés]

emlékezett meg a Corpus Juris Hungarici első kiadásának jelentőségéről.8) De nemcsak az egyetemek és főiskolák emlékeztek meg kegyelettel e nevezetes tudománypolitikai és irodalmi eseményről, hanem a Magyar Jogászegylet is 1934 december hó 15-én tartott rendes közgyűlésén, hol Illés József budapesti egyetemi tanár is méltó emléket állított a Corpus Juris első kiadóinak és beszámolt egyszersmind e téren folytatott újabb kutatásainak eredményeiről, melyek az Ilosvay-féle magángyűjtemény és Mossóczy Zakariás—Telegdy Miklós-féle törvénygyűjteménynek egymáshoz való jogviszonyát egészen új megvilágításba helyezik.4) Ha megemlítem még, hogy Iványi Béla már 1922-ben a Magy. Tud. Akadémián tartott székfoglalójában tisztázta a magyar Corpus Juris keletkezésének és Mossóczy Zakariás életrajzának egyes kérdéseit, akkor kijelenthetjük, hogy a Corpus Juris Hungarici-nak szentelt negyedfélszázados emlékünnepélyek az irodalmi esemény jelentőségéhez viszonyítva is, méltó keretben folytak le. Különös elismeréssel kell megemlékeznünk arról, hogy Kérészy Zoltán ünnepi előadása valóságos tanulmányszámba megy, amellyel szegényes jogtörténeti irodalmunknak is nagy szolgálatot tett. Bevezetésében elemzi a Corpus Juris fogalmát és megállapítja, hogy a középkorban ez az elnevezés nagyjában megegyezett a joggyűjtemény (collectio) fogalmával. Az előbbi elnevezés csak annyiban volt eltérő, hogy a Corpus Juris főleg a nagyobb joggyűjteményeket ölelte fel. A középkori joggyűjtemények leginkább a szokás jogi szabályokat tartalmazták, mivel a szokás, a consuetuéo volt a legfontosabb jogi kútfő. A consuetudoval szemben a törvény csak subsidionárius jelentőséggel bírt és azért a kodifikációs törekvések először a szokásjog rendszeres összefoglalására irányultak és csak másodsorban a Collectio decretorum megalkotására. A törvény csak úgy jut nagyobb szerephez a régi jogéletben, ha a szokás alkateleme. A szerző áttekinthetően világítja meg a szokásjog ingadozó voltát és hangsúlyozza ezek után a törvénykönyvben megírt jognak, a ius scriptumnak szükségesságét. A szokásjog Werbőczy Tripartitumában nyert kodifikációt és Kérészy azt Sohwarz Gusztáv, Frank, Grosschmid, Szladits és Kolozsváry B. nézetével szemben a törvénnyel vetekedő erejű irott szokásjognak tekinti. A törvénygyűjtemény összefoglalására vonatkozó kísérletek rövrcr ismertetése után érinti a szerző Sanibucus hiányos és hibás gyűjteményét, melyet az nem önállóan, hanem Bonfini történeti művének 1581-iki frankfurti kiadásához függelékül csatolt. Majd rátér a Mossóczy Zakariás—Telegdy Miklós-féle törvénygyűjtemény ismertetésére és méltatására, amely mű 1584-ben Nagy3) Miskolci Jogászéit 1935. évf. 41. 1. 4) Magyar Jogi Szemle 1935. évf. 36—37. 1. 20