Miskolci jogászélet, 1935 (11. évfolyam 1-10. szám)

1935 / 3. szám - Emlékezés Malthus Tamás Róbertről

vádjával illetik, olvassanak el csak pár sort is abból, amit a szocializmus atyamesterei róla írtak, s hacsak nemi maga a vád a cél, úgy hiszem e tekintetben egy pillanatig sem maradnak tovább kétségben. „Malthus elméletéből ismerjük meg az emberiség legmélyebb fokra lesülyedését, a versenyviszonyoktól való függőségét. Megtudjuk belőle, hogy végeredményben mint tette a magántulajdon áruvá az embert, kinek nemzése és megsemmisítése is csak a kereslettől függ. Hogy miként gyilkolja halomra ma is az embermilliókat a verseny rendszere. Mindez kiviláglik e theóriából s ez késztet bennünket, hogy az emberiséget e lesülyedéséből kiszabadítsuk, a magántulajdon, a verseny és az ellentétes érdekek megszüntetése útján", mondja Engels, de hogy nem elismerésképen, az kitűnik a következő szavaiból: „ez a legdurvább, a legbarbárabb rendszer, ami csak valaha létezett. A kétségbeesés rendszere, mely minden szép frázist az emberszeretetről földhözvág, infámis és aljas doktrína, a természet és az emberiség elleni utálatos blasphemia." < Marx egyszerűen „szemérmetlen plágium"-nak nevezte Malthus tanulmányát, mely „De Foe, Franklin, Wallace, Sir James, Stewart, Townsend, stb. munkáiból van összelopkodva s egyetlen önálló gondolatot nem tartalmaz." íme, ha ezeket a nyilatkozatokat olvassuk, aligha a szocializmus vádja ellen kell már Malthust megvédeni, hanem inkább olyasmivel szemben, ami az emberiség szempontjából, bizonyára az előbbinél is súlyosabban esne latba egyéniségének a megítélésénél, az antiszociális gondolkozás vádjával szemben. Amennyiben tehát a szocializmus megteremtőinek e kíméletlen hangú nekitámadása sem volna elég a kételkedők megnyugtatására, úgy megemlíthetem még, hogy a szocialistákon kívül is akadtak elegen, akik egyenesen a „kendőzetlen kapitalista érdekek képviselőjének" tekintették. Köztük Oppenheimer, a nagy német közgazdász is, aki szintén „az osztályérdekek szolgálatában álló ügyvédi védőbeszéd"nek bélyegezte a népesedési elméletet. Mondanom sem kell, hogy a kapitalista érdekek szolgálatában állónak. Harcról szólottam s a harcban csak természetes, hogy az elismerés mellett bőven volt része Malthusnak támadásban is. Népesedés tanának s méginkább személyének magának és egész munkásságának. S amilyen rendkívüliek voltak az elismerések, épp oly élesek voltak a támadások, de az utóbbiak a mai destrukció fogalmát fedő vádnak — mint láttuk — éppen az ellenkezőjét tartalmazták. Ha meg is értjük azonban a szocialistákat, nehéz lesz megértenünk Oppenheimer és társai támadásának élességét s mindazokét, akiknek felfogását a maithusi tanítás nem keresztezte, még akkor is, ha tudjuk, hogy Malthust meglehetősen homályos kifejezési módjai miatt általában könnyen lehetett félreérteni. Annál nehezebb, mert Malthus pillanatig sem a szegények, hanem a szegénység ellen küzdött és akart küzdeni. A korabeli angol törvények és az azok alapján kiépült rendszerek ellen, melyek éppen a szegények védelmére lettek volna hívatva, amelyekről azonban ő azt tartotta, és 6*