Miskolci jogászélet, 1934 (10. évfolyam 1-10. szám)
1934 / 9-10. szám - A kisebbségi szerződések létrejövetele a párisi békekonferencián
(85) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 5 hogy a berlini szerződés sokkal szigorúbb rendelkezéseket tartalmazott már, mint a jelen tervezet és hogy azok a tömeggyilkosságok, vérengzések, amelyek 1878 után főkép Macedóniában, de a török birodalom egyéb részein mégis előfordultak, bizonyítékai szükségességüknek. Az angolok szerepe. Az angol békedelegáció Lord Róbert Cecil vezetésévél tanulmányozva az újabb Wilson-féle tervezetet, még tárgyalási alapul sem találta elfogadhatónak és különösen az újonnan említett két szakasz törlését követelte, úgy, hogy a két bizottság szakértője által elkészített ú. n. „Projet Cecil—Miller" január 27-én már csak a szabad vallásgyakorlatot biztosító szakaszt tartalmazta. Millernek ugyaneznap Wilsonhoz intézett jelentése említést tesz azonban arról, hogy a kisebbségek védelmét az angolok külön szerződésekben, egyes országokra specializálva, akkor akarják írásba foglalni, amikor majd már elkészülnek a területi változásokról szóló határozmányok is. Ugyanerre utal az angol bizottság egyik tagjának, Lord Percy-nek egy elaboratuma is, amelyben egyeztetni akarja az angol és a harmadik Wilson-féle tervezetet, ö a kisebbség-védelmi szakaszra megjegyzi, hogy bizonyos, miszerint szükség van a kisebbségek védelmére, de reméli, hogy a területi változásokról szóló szerződésekben megfelelő helyet fognak majd találni ezeknek a kérdéseknek az érdekelt államokban való megfelelő rendezésére, mint pl. esetleg a vitás problémák eldöntése állandó bizottságok felállításával, egy pártatlan elnökkel az élen; mert kétséges, — teszi hozzá — hogy vájjon a nagyhatalmak közbelépése, vagy akár a Nemzetek Szövetsége paktumába egy általános rendelkezésnek a beiktatása könnyebbé tenné-e a kérdések elintézését, mint az ilyen regionális bizottságok. Ami pedig a vallásgyakorlat szabadságát illeti, arról az a véleménye, hogy ez a kormányok belügye és hogy majdnem lehetetlen a Nemzetek Szövetsége által ezt ellenőriztetni vagy megvalósítani. Ezeknek a megjegyzéseknek alapján egy értekezlet, amelyen január 31-én jelen volt Wilson, Lord Cecil, Smuts tábornok, Miller és House ezredes, elhatározták, hogy a két delegáció jogi tanácsadói, Sir C. J. B. Hurst és Dávid Hunter Miller készítsenek most már egy végleges tervezetet. Február 2-án el is készült a „Projet Hurst—Miller", melyből azonban — az angol álláspontnak megfelelően — véglegesen kimaradt m kisebbségvédö szakasz, a hetedik pedig a következő szövegezést kapta: „A magas szerződő felek egyek abban, hogy nem hoznak semmiféle törvényt, amely megakadályozná, vagy megtiltaná a vallások szabad gyakorlatát és nem állítanak fel semmiféle megkülönböztetést sem jogilag, sem tényleg azokkal a személyekkel szemben, akik. valamely meghatározott vallást vagy hitet gyakorolnak, ha az nincs ellentétben a közrenddel vagy a közerkölcs alapelveivel." i Wilson azonban nem volt megelégedve ezzel a munkával és még aznap éjjel negyedszer is átdolgozta tervezetét, amit másnap reggel ugyancsak publikált és ebben változatlanul fenntartotta mind a két szakaszt. A Commision de la Société des Nations azonban, amely a plenáris ülés megbízásából a paktum szövegét készítette elő, mégsem Wilsonét, hanem a Hurst—Miller tervezetet fogadta el tárgyalásai alapjául. (Megemlíthetjük még azt is, hogy sem a francia, sem az olasz paktum-tervezetekben nem történt semmiféle említés a kisebbségek védelméről.) 1 A bizottsági tárgyalások. Jóllehet eddig sajnos nagyon kis rész pubükáltatott csak a békekonferencia tanácsainak jegyzőkönyveiből, hála Millernek, éppen ennek a bizottságnak a jegyzőkönyvei „The Drafting of the Covenant" című munkájában megjelentek. Innét tudjuk, hogy ez a vallásvédelmi szakasz először február 8án került tárgyalás alá. Több fölszólalás után a szakaszt egy szövegező bizottságnak adták ki, amelynek fogalmazásában és Wilson kiegészítésével, — mely azonban a lényegen nem változtatott, — el is fogadták. Február Í3-án azután, mikor a paktum második és utolsó olvasásban került tárgyalásra, Batalha Reis (Portugália) felhívta a figyelmet, hogy a kelet-európai államokban meggyőződése szerint a vallásos küzdelmek rendszerint valójában faji harcok, mert akár Oroszországban, akár Lengyelországban, hiába térnek át a zsidók keresztényekké, üldöztetésük és az irántuk való gyűlölet nem változik. Ehhez a felszólaláshoz kapcsolódva báró Makino japán delegátus indítványozta, hogy egy újabb bekezdésben mondják ki a fajok egyenlőségét is. Venizelos görög kormányelnök a váratlan japán javaslatra hirtelen támadt megrökönyödés közepette indítványozta, hogy inkább véglegesen ejtsék el a szakaszt, amely úgylátszik igen kényes és áthághatatlan problémákat idéz föl a népek között, annál is inkább, mert meg van győződve, hogy a Nemzetek Szövetsége a közel jövőben bizonyosan úgy is rendezni fogja mind a faji, mind vallási problémákat. A bizottság Olaszország, Brazília, Kína és Románia ellenében ezután nagy többséggel az újabb szavazás alkalmával el is vetette véglegesen ezt a szakaszt. Wilson ugyan nem volt jelen személyesen ezen az ülésen, de még aznap hozzájárulását adta a hozott határozathoz, úgy, hogy a Hurst—Miller javaslat egyetlen és éppen ezen szakaszának elvetésével a paktumban nem is találunk má.r a vallászabadságot egyetemlegesen biztosító rendelkezést sem. A japánok azonban nem hagyták magukat ilyen könnyen és a további tárgyalások során is ragaszkodtak, hogy az eredetileg kiegészítésre szánt, a fajok egyenlőségéről szóló határozattervezetük most már külön szakaszként vétessék föl az alapokmányba. Ez a szakasz a következőkép hangzott volna: „A Nemzetek Szövetségének egyik alapvető elve lévén a nemzetek egyenlősége, a magas szerződő felek megegyeznek abban, hogy, amint csak lehetséges, az összes külföldieknek, ha azok a Szövetség tag-államainak állampolgárai, minden szempontból igazságos és egyenlő elbánást biztosítanak, nem téve semmiféle megkülönböztetést sem jogilag, sem tényleg az illetők faja vagy nemzetisége következtében." Amikor 1919 április 11-én Wilson másodszori európai tartózkodása alkalmával új tárgyalások elé került a bizottság paktum-tervezete, a japán delegátus újból előállt javaslatával, sőt mikor Lord Cecil Anglia nevében bejelentette, hogy semmiképen sem tud hozzájárulni az indítványhoz, a japán nagykövet viszont kijelentette, hogy ilyen körűimé-