Miskolci jogászélet, 1934 (10. évfolyam 1-10. szám)

1934 / 1-2. szám - A legitimizmus elméleti szempontból

(9) MISKOLCI JOGASZÍLE'i 9 c) A szuverenitás eszmei tartalmi sérelme és annak következménye. A szuverenitás eszmei tartalmának a sérelme ugyanis, melyet a törvény alkotmányjogi érvénytelenségének okául jelölnek meg, nem jogi, hanem politikai momentum s azt, mint ilyet, magunk részéről is elfogadjuk s elegendő oknak találjuk ahhoz, hogy a törvényt ez okból politikailag kifogásoljuk, ha annak rendelkezéseit sem találjuk a nemzet érdekében állónak. Megtudjuk tehát érteni a legitimizmus kárhoztató politikai álláspontját a trónfosztó törvénynyel szemben, de nem tudjuk jogtudományosan honorálni azt az álláspontját, hogy ez a különben rendesen kihirdetett törvény alkotmányjogunk értelmében érvénytelen volna. > A szuverenitást ugyanis és illetve annak eszmei tartalmi épségét a jog nem teheti szabályozása tárgyává s azért a szuverenitás ilyen értelmű sérelméből sohasem lehet jogi érvet kovácsolni. A jog ugyanis csupán megalkotja a szuverén szervet, előírja annak alaki működését, de nem teheti meg, hogy elhatározása szabadságának kérdését is szabályozza, mert ezzel maga semmisítené meg annak szuverenitását. Nem teheti tehát szabályozása tárgyává azt, hogy a szuverén szerv milyen indító okoknak engedve jelenthessen ki államakaratot. Szuverén szervét tehát a nemzet, szuverenitásának megvonása nélkül, csak az alakiságokban kötheti meg s akaratkijelentéseinek jogi érvénye is természetszerűleg csak az alakiságokra vonatkozó jogi előírás betartásától tehető függővé. Az tehát, ami a jogi szabályozás tárgya a dolog természete szerint nem lehet, nem is vethet fel jogi, csak politikai problémát. Egészen helytelen tehát, amikor egyes politikusok, sőt elméleti jogászok is, a trónfosztó törvénynél kétségtelenül fennforgó szuverenitási eszmei tartalmi sérelemből alkotmányjogi sérelmet próbálnak kovácsolni. A nemzet ugyanis csak érdekeiben szenvedhetett, amikor kénytelen volt a trianoni békeparancsot s a legitimisták megítélése szerint a trónfosztó törvényt is beiktatni, de alkotmányjogi sérelem egyik esetben sem történt, mert ezeket az érdeksérelmes rendelkezéseket, alkotmányos szervek tették meg az alkotmány elöirása szerint. A körülmények kedvező fordulata, mint ezen érdeksérelmes jogi rendelkezések megváltoztathatásának ténybeli előfeltétele lesz szükséges ahhoz, hogy ezen rendelkezéseket az alkotmányos szervek az alkotmány előírása szerint hatályon kívül helyezhessék. Nyilvánvaló tehát, hogy a törvényt a szuverenitás eszmei tartalmi sérelme okából csak maga a szuverén nyilváníthatja érvénytelennek, ha abba a helyzetbe jut, hogy ezt megteheti, de ez az érvénytelenség nem jogi érvénytelenség, hanem szuverén jellegű ilyen minősítés. Eddigi fejtegetéseinket röviden abban foglalhatjuk össze, hogy a szuverén szerv elhatározásának indító okai, bölcseleti szükségszerűség folytán, kívül esnek a jogi szabályozás lehetőségén s az ekörüli problémák mindig csak a politika és nem a jog területére tartoznak. Nem lehet tehát jogi, csak politikai következménye annak, ha a szuverenitás eszmei tartalma valamely törvényalkotásnál sérelmet szenvedett. Miután pedig az érvénytelenség jogi minősítés, ez nem hozható okozati öszefüggésbe a szuverenitás eszmei sérelmével, mint nem jogi, hanem politikai momentummal. Sem bölcseletileg, sem alkotmányjogilag nem igazolható tehát, hogy a trónfosztó törvény érvénytelen. A magyar alkotmányjognak a tört éni) érvényét kizárólag alakiságokban megszabó rendelkezése telnit — mint kimutattuk — nem ötletes tételes jogi, hant m bölcseleti megalapozottsággal bíró ész- és szükségszerű rendelkezés. II. A Habsburg-Monarchia széthullásának ténye és a pragmatica-sanctió közötti kapcsolat kérdése. Itt meg kell még emlékeznünk a legitimizmus azon jogi álláspontjáról is, hogy a pragmatica-sanctió érvényét a kifejtettek szerint nemcsak a trónfosztó törvény nem érinti, de nem érintette azt a Habsburg-Monarchia széthullásának ténye sem. Ez a kérdés annak idején nagy irodalmi vitát váltott ki s azzal, mint jogilag ma már túlhaladott kérdéssel nem is kívánunk e helyen foglalkozni. A pi'obléma előterében ugyanis ma már nem a Monarchia széthullása, mint a pragmatica-sanctió érvényét véleményünk szerint is ipso facto lerontó tény áll, hanem a trónfosztó törvény, mely a pragmatica-sanctiót kifejezetten hatályon kívül helyezi. A kérdés jogelméleti szempontból most már csupán arra hat ki, hogy ha a pragmatica-sanctiót a Habsburg-Monarchia széthullásának ténye folytán nem tekintjük már ipso facto megszűntnek, akkor a trónfosztó törvény konstitutív, ellenesetben azonban csupán deklaratív értelmű. A pragmatica-santiónak oly értelmű magyarázata különben, hogy annak érvénye teljesen független attól, hogy megvannak-e a Habsburg családnak örökös tartományai s ezen alapuló nemz télye és hatalma, jogelméletileg teljesen irraUunaiisnak tűnik fel. Ha ugyanis a nemzet mintegy szerződött, vagy mondjuk ,,megegyezést" létesített a Habsburgokkal ezen törvényben a szolgáltatás és ellenszolgáltatás elvei alapján, hol van a ratiója a szolgáltatás teljesítésére képesnek maradt fél részéről az olyan magyarázatnak, hogy ő jogilag kötelezve érzi magát a szolgáltatás teljesítésére, jóllehet tudja, hogy az ellenszolgáltatást nem kaphatja meg. Egy ilyen magyarázatot loyális szempontok indokolhatnak ugyan, de nem fedezhető fel abban az az érdekkielégítő kölcsönösség, mely a szerződéseknek éltető eleme — rátiója. Ez a helyzet ugyanis a megcsonkított Magyarország és a Habsburg család viszonylatában, mert a magyar állam, ha csonkán is, de mégis csak létezik és szolgáltatásra képes, ellenben a Habsburg család és illetve annak a trónra a régi jogállapot szerint igényjogosult tagja, ma a pragmatica-sanctió értelmébeni bármi ellenszolgáltatásra teljességgel képtelen. ///. A legitimizmus jogfolytonossági elmélete és annak bírálata. Foglalkoznunk kell ezek után a legitimizmus ú. n. alaki jogfolytonossági elméletével. Felállíttatott ugyanis a tétel, hogy a magyar alkotmány szelleméből az alaki jogfolytonosság elve vonható le, mi alatt az értendő, hogy a szuverén törvényhozó szerv minden szervezeti változtatása csak az egymásra következő szuverén szervek szakadatlan folytonosságában eszközölhető, és ha az állami élet zavarai következtében ez a folytonosság megszakadt s az új összeállítású szuverén szerv nem a réginek a közvetlen kreátiója, ezzel a jogfolytonosság megszakadt és nem is áll