Miskolci jogászélet, 1933 (9. évfolyam 1-10. szám)

1933 / 2-3. szám - Az eperjesi ev. Kollégium nemzetközi sorsa és jogi személyisége

MISKOLCI JOGASZÉLET (ÍS) jesi Kollégium jövendő sorsa, illetőleg a kollégiumi vagyon jövendő sorsa, aibban az esetben, ha e 'kérdés atoár közvetlenül, akár I közvetve az evangélikus egyházi ,,volt közös vagyon" mlegosztása kapcsán — szóba kerül éppen ezeken a kérdéseken fordul meg, illetve fog .szükségképen megfordulni. Ezért válik elkerülhetetlenül szükséges feladattá a Kollégium jogi m-inőségének teljesen pontos meghatározása is, Más elbírálás alá kerül és 'kerülhet a kollégiumi vagyon, ha egyszerűen csak egyházi 1 vagyonnak tekint hető és megint más elbírálás alá, ha alapítványi jellege igazolható. Más elbírálás alá eshetik, I mint egysz>ruen közérdekű alapítvány és megint más elbírálás alá, mint egyházi jellegű közérdekű alapítvány. A jogi személy jogi minőségéből folyó természetszerű követelmények nagyrésze előítlt a nemzetközi jog szabályai is meghajolnak s ilykép e jogi minőség vizsgálata, — az esetleges vagyonmegosztás kérdését 'tartva szem előtt, — az elmelet vonalán is szükségessé válik. ' 6. A Kollégium Jogi minősége. Akkor /tehát, amidőn már eddigi megállapításainkból is leszűrhető — nézetünk szerint — a Kollégium, mint jogi személy, alapítvány jellegű minősége, látnunk kell azt is, hogy mindazokban a kérdésekben, amelyek a területváltozással kapcsolatban a kollégiumi vagyoa sorsával összefüggésben vaunak, milyen eredményekre jut, vagy juthat1 a tétélles jog és a jogelmélet általában, pontosabban és külön-külön, ia magánjog, a jogbölcselet, a közigazgatási és a nemzetközi jog? Az általános magánjog „alapítváivyu-ínak azt a vas.,. ^ nevezi, amelyei' a* alapító által (megállapított jogi szervezet az ő akarata szerinti fenntart-, kezel s hasznait a kijelöl r állandó célra fordítja. Az alapítvány tehát jogalany, jogi személy, amelynek joga szervezete van. > Az alapítványnál az alapító célja ugyanis, tudvalevőleg és nyilvánvalóan az, hogy az alapítvány ilag kirendelt vagyon célját senki se veszélyeztethesse s hogy az örökösök e vagyont a meghatározott oélokra fordítsák. Az alapítónak ezt a törekvését, — írja Ereky Istán, — a tételes jog is honorálja, s mivel a vagyonnak a kitűzött célokra való felhasználása jogok szerzését és kötelességek vállalását tételezi fel, ez pedig jogalany hiányában lehetettéi! volna, az alapító által elkülönít eít vagyon alanyául magát az alapítványt teszi meg. így és emiatti jogalany, azaz jogi személy tehát az ail&pitváiny. ' Jogi minőségének közelebbi megvilágítása végett természetesen legelsősorban is a jogi személyek problémája kerülne előtérbe. Ez a kérdés azonban a jogelméletek terén egy egészen külön kis birodalom. Az elméletek hosszú sora foglalkozik velük. Kérdésünket azonban talán a legegyszerűbben az u. n, reálitási elmélet oldja meg, amely ma az európai jogrendszerek főirányaiban egyben ai legközkeletübb is. Eszerint pedig a jogi személyek éppen olyan testi ós lelki léttel bíró valóságok, éppen olyan élői organizmusok, mint az ember. Ezeket az élő organizmusokat, valóságos akarattal, u. n. összakarattal bíró „össz-személyeket" pedig épp úgy felruházhatja a jog jogalanyisággal, mint az emfeart. Ha azonban a testi lét, amelyet a reálitási elmélet elismer, esetileg vitatható is, az ideális, eszmei lét kétségtelenül fennforog s az, hogy a jogi személy jogi realitással bíró lény, általános elismerésre talál. I Az alapítványnál a jogi személy jogait a tételes jog éppenséggel nem tekinti a jogi személyt alkotó, vagy a jogi személy nyújtotta előnyöket élvező (destinaíariusok) természetes személyek jogának, hanem azoktól élesen megkülönböztetve, a jogi realitással bíró s ezektől különálló jogi személy jogának. A nagyhírű és kiváló Zitelmann például az alapítványnál a testiségtől különvált akaratot, az elhunyt alapító akaratát, tekinti annak a realitásnak, amely a jogi személyekben él , illetőleg tovább él. Megjegyezhető azonban e megállapításra vonatkozólag, hogy a íes:i<-é»től különvált akarat., különösen az el hall személyek akarata esupán mint „jelentés" élhet tovább, de nem mint lelki valóság, lelki folyamat: az akarás lelki folyamatától különválik itt a tartalom, amely az akaratban kifejezésre jutott és amely nem is bír lelki realitással, hanem csak az őt, mint gondolattartalmat, megillető érvényességgel, ideálitással. (Moór Gyula.) Zitelmann elmélete szerint tehát 1 az alapítványokban az alapító akarata objektíválódott és élt tovább. Ez az akarat szerinte kikristályosodott és most már a maga önálló életét éli. Az alapiitó akamtának egyrészét önmagán kívül helyezte s az alapítványban foglalt jogok alanya nvost már ez az akarat. Ezt az akaratot azonban — hozzátehetjük .— természetesen az arra hívatottak kötelesek végrehajtani, megvalósítani. Az alapítvány — s ebben úgy a tényleges jog, mint a jogelmélet is megegyezik — az alapító akaratának teljes és tökéletes érvényesítésére szolgál. Az alapító tűzi ki tehát iá célt, ő adja a vagyont, ő alapítja meg az alapító-levélben a vagyon felhasználásánál irányadó elveket s ő szabályozza az elvek megvalósításához szükséges szervezetet is. A többi munkát ezután már a szervek végzik, de soha sem tetszésük és legjobb belátásuk szerint, hanem csakis a változhatatlan alapító-levél korlátíai között. Mi következik tehát és adódik egészen természetesen az alapítvány jogi minőségéből, — egy esetleges terület változás s ebből folyólag kérdésbe állított vagyonmegosztás esetére. Kétségtelenül és minden bizonnyal az, hogy az alapító akaratát, az alapítvány célját és rendeltetését erre az esetre vonatkozólag is mérvadónak kell elismerni. Ezt az akaratot, az alapítvány célját s rendeltetését kell tehát mérlegre vetnünk minden egyes esetben, minden egyes alapítványnál külön-külön. Minden egyes alapítvány különleges jogi természetéből, az alapító akaratok különböző érvényesülési lehetőségeiből lesz és lehetne csak minden egyes esetben külön-külön megállapítható, nem tlalál-e a imiegosztás a feloszt ha tatlanság határozottan kikötött feltételében, nem talál-e a cél s a rendéltetés teljes és tökéletes érvényesülésében akadályra ? Az alapító akarta mindenek fölöst és mindenek előtt. Ez lehetne az egyetlen jogszerű kiinduló pont egy eset<leges vagyonmegosztás esetén, de épp úgy akkor is, ha az alapítvány sorsa az államok közötti területváltozásokkal kapcsolatban kérdés tárgyává emelkedik, — mert az alapítvány jogi minőségéből ez következik. Az egyes alapítványok, illetve az alapítványi vagyonok megosztásáról tehát csakis1 abban az esetben lehetne szó, ha e megosztás az alapítói akaratban ellentmondásra nem talál. Ez esetiben és magánál a megosztásnál pedig természetesen az a körülmény is figyelmet érdemel, sőt' az alapít, ványi akarattal szemben egyben kötelességként is jelentkezik, hogy az alapítvány mindenkor csakis a benne illetve az alapító-Uvélben meghatározóit különleges cél