Miskolci jogászélet, 1932 (8. évfolyam 1-10. szám)

1932 / 1-2. szám - Kölcsön a kölcsönbeadó veszélyére

(9) MISKOLCI JOGASZÉLET 9 A mutuum eredetileg kétségtelenül a „credita" jogügyletek körébe tartozott s annak fogalmából épenséggel nem következik a c.asus veszély viselés kérdésének olykénti rendezése, hogy az a kölcsön átvevőjét terhelje. Ellenkezőleg! a „credita" ügyleteknél a dolog átadója és nem annak az átvevője felelős a periculum casus okozta károkért. Ezen régi jogelv érvényesült olykor, a későbbi kor kölcsön ügyleteinél is, úgy, hogy kivételesen a kölcsönbevevő csupán a commoditarius enyhébb felelősségével szavatolt a véletlen okozta károkért. A kölcsön ezen kivételes alakját, — amikor a periculum casus viselésének a kérdése a commodatumra vonatkozó szabályok szerint bírálandó el — dr. Pineles2) találó elnevezése szerint ,,commodatmutuum"-nak hívjuk. Ilyen kivételes commodatmutuumnak nevezett kölcsön két alakjáról, __ egy halásznak, halászati szerelvény és egy athlétának kiképzés és felszerelés beszeszésére nyújtott kölcsön eseteiről _ szól a Dig 22, 2. 5.3) Az idézett digesta helyen közölt első eset az, amikor valaki egy halásznak nagyobb pénzösszeget kölcsönöz azon célzattal és azon egy idejűleges megállapodással, hogy a kölcsönbevevő magának, a kölcsönből a halászáshoz szükséges felszerelést megvá- j sárolhassa és hogy az adós a kölcsönösszeget csak akkor tartozzék visszaadni, ha halászata eredményes lesz. Ha a halász beszerezte a „sok pénzbe" kerülő felszerelést s nem tud halászzsákmányra szert tenni s vállalkozása eredménytelen marad, kölcsönbeadó nem követelheti vissza a kölcsön összegét, , mert az eredménytelen halászat kockázatát a kölcsönbeadó, a kölcsön nyújtásakor magára vállalta Az általánosan elfogadott nézet szerint a kölcsönbeadó ilyen esetben elvesztette tőkéjét s az eredménytelenül halászott kölcsönbevevő, megtartja a halász felszerelést, mert a kölcsönbeadó az eredménytelen halászat esetére lemondott a kölcsön visszafizetéséről.4) Ezen általánosan elfogadott tannal száll szembe St. Pineles fentebb idézett tanulmányában s azt vitatja, hogy ilyen eredménytelen halászat esetében kölcsönbeadónak joga van az adóstól azon halászati felszerelési tárgyakat követelni, amelyeket utóbbi a kölcsön tőkéért vásárolt. Joga van — szerinte — ehhez kölcsönbeadónak már csak azért is, mert nem képzelhető el, hogy a kölcsönbeadó rosszabb helyzetbe kerüljön, mint ha kölcsön helyett haszonkölcsön szerződést kötött volna. 2) Lásd: „Gaius" Zeitschrift für Rechtsgeschichte, Rechtsvergleichung und Rechtsunterricht Heft 5. Wien, 1908. 99. lapját, ahol dir. Stamslaus Pineles foglalkozik ezzel a kérdéssel. Pineles németül igen találóan. „Leihdarleheinl"Hnek nevezi ázom kölesöat. amelyiknél a kölcsönaidoitit dolog véletlen megsemmisülésének a veszélye a .kölcsönbeadót terheli. s) Dig. 22. 2. 5. Scaevola libro sexto responsorum. Periéüli pretium est et <A condicione quamvis poenali nőin existente recepturus ma quod dederis et insuper aMquid praete.r pecuniain, si modo. in aleae speciem mm cadat: veluti ©a, ex quibus condictionea nősei solent. ut „si .non manumittas", „si mom illud facias" si non convaluero" et cetem. Nec dubitabis, si piscatori erogaturo in apparátusi plurimum pecuniae dederim, ut si cepisset, redderet, et atnletae, unde se exhiberet exerceretque, ut si vicisset, redderet. In his autóm omnibus et paetum sine sUpulatiome ad augemdaím obligationeni prodest. <) L p o B Windseheid: Lehrbueh dos Pamlektonrecht.-. VIII. kiad 'Frankfurt a. M. 1900. II. köt. 537. k 8. jegyzetét. Teljesen azonos jogi megítélés alá esik a Dig. 22, 2. 5. fragmentumban közölt második eset is. E szerint, ha valaki egy athlétának nagyobb összeget kölcsönöz azon megállapodással, hogy a pénzen utóbbi magának felszerelést szerezzen be, fedezze a training költségeit s a kölcsön tőkét csak akkor legyen köteles visszafizetni, ha a versenyeken győzni fog. A véletlenért való szavatosságot vállalta tehát magára a kölcsönbeadó, amikor a legyőzetés kockázata mellett adott kölcsönt. A tengeri hajózási kölcsön, a foenus nauticum közismert intézménye igen hasonlít a fentebb idézett két kölcsönalakhoz és ezen hasonló jogi megítélés oka annak, hogy egyesek, mint pld. Arndts5) a Dig. 22. 2. 5. fragmentumban említett két kölcsönalakot, foenus quasi nauticumnak nevezik. A foenus quasi nauticum fogalma alá eső ügyletek, melyeknek igen találó elnevezése: commodatmutuum, kétségtelenül a commodatumból fejlődtek ki s így ezen jogügyletek nem a mutuum stricti iuris, hanem a commodatum bonae fidei jogelvei sízerint birálandók el. Ha a commodatmutuum fentebb idézett alakjainak jogi karakterét vizsgáljuk, nem lehet figyelmen kívül hagynunk ezen jogügyletek hátteréhez tartozó gazdasági motívumokat sem. A társadalomban a legerősebben ható rugók a gazdasági erők. Miként közgazdaságtan, úgy a jogtudomány is különbséget kell hogy tegyen a fogyasztási és a termelési hitel között. A fogyasztási hitelnél az adós gyakran gazdaságilag oly gyenge, hogy nem volna képes a commodatum összes jogi konzekvenciáit magára, vállalni s ilyenkor a „commodatmutuum '-ra van szüksége.6) A tőkeerős kölcsönbeadó áll szemben — az idézett forráshelyeken közölt példákban — a tőkeszegény halásszal, illetve athlétával, mint kölcsönbevevővel, akik gazdaságilag annyira gyengék, hogy képtelenek lennének, az eredménytelenség kockázatának vállalásával járó kölcsön szerződés alapján, a tőke visszafizetésére, s azért rászorulnak egy oly ügyletre, a commodatmutuumra, — amelynél a periculum casust a tőkeerős kölcsönbeadó viseli. A fentiekből kitűnik tehát az, hogy a mutuum és a commodatmutuum közötti különbség a veszély viselés kérdésében van. A commodatmutuumnál a dolog véletlen megsemmisülésének a veszélyét ipso iure a kölcsönbeadó viseli. A két ügylet közötti kölönbség a kölcsön visszafizetése időpontjának a meghatározásánál is kitűnik. Ha a kölcsön visszafizetésének időpontját a felek meg nem határozták s azt később a bíróság állapítja meg, a bíró a commodatmutuumnál a méltányosság elvei alapján határozza azt meg s nem alkalmazhatja azon római jogi elvet, hogy in omnibus obligationibus in quibus dies non ponitur, praesenti die debetur.7) Nem alkalmazhatja a bíró a mutuum stricti iuris elveit, hanem a commodatum bonae fidei jog elvei szerint dönti el azt, hogy a visszafizetés mikor követelhető az adóstól. Gondoljunk arra s) L. Ludwig Arndts: Lehrbueh der Pandekten 2 Auflage München 1855. 424. 1. 283. §. *) L. St. Pineles op. cit. 105. 1. ') L. Dig. 50., 16., 14.