Miskolci jogászélet, 1932 (8. évfolyam 1-10. szám)

1932 / 5-6. szám - Vitéz Moór Gyula dr.: A Jogi Személyek Elmélete [könyvismertetés]

(53) MISKOLCI JOGASZÉLET 2J A probléma megfejtésének kiinduló pontját különben a tárgyi jog fogalmának a problémájáig látja szükségesnek visszavezetni, miből kiindulva, az alanyi jog, a jogalany, a jogképesség, a cselekvőképesség s a képviselet jogintézményein keresztül jut el a jogi személy bölcseleti fogalmához, mely szerinte „eszmei léttel bíró normatív és psziho-fizikai léttel bíró valóságtudományi alkotó elemek összekapcsolódása". Ennek a fogalommeghatározásnak az appercipálhatása természetesen feltételezi az abban foglalt bölcseleti foglárnak felőli kellő tájékozottságot, amit Moór fejtegetései a szükséges mértékben nyújtanak is. Moór gondolatmenetét különben röviden itt közöljük. Moór a jogi személyek mivoltát megfejteni próbáló elméleteket két nagy csoportra osztja. Az első a jogi személyek konstrukcióját kiküszöbölő elméié, tek. A másik csoport pedig az azokat megtartva magyarázó elméletek. Az első csoport a kiküszöbölést kétféle módon eszközli s ennek megfelelőleg annak két alcsoportja van. És pedig a jogi személyt természetes személyekre felbontó elmélet és az alanytalan jogokat konstruáló elmélet. A második csoport két alcsoportja pedig a fikció elmélet és a realitási elmélet. Moór egyiket sem fogadja el. A jogi személyi természetes személyre felbontó elméletet azért nem, mert ha a tételesjog már megkonstruálta, úgy nem lehet felette eltekinteni. Az alanytalan jogok elméletét azért nem fogadja el, mert az szerinte egy nagy ellentmondást rejt magában. A fikció elméletet — és itt jutunk el a Moór fogalmi meghatározásához már közvetlen közelségbe — azért nem fogadja el, mert miként a jognak, úgy az intézményeinek is nem csupán eszmei, ideális léte van, hanem van psziho-fizikai léttel bíró alkotó eleme is, mit ez az elmélet teljesen figyelmen kívül hagy. És ennek a hibának a reciprok formáját mutatja a realitási elmélet, amely viszont nem veszi figyelembe azt, hogy a jognak és intézményeinek nemcsak reális léttel bíró alkotó részei vannak, hanem vannak benne az ezen reális léttel bíró alkotó részeket összetartó eszmei ideális léttel bíró normatív kapcsok. A reális és ideális elemnek ezt a korrelátióját a jogban Moór különben meggyőző erővel mutatja ki s világítja meg Kelsen ma aktuális jogbölcseleti elméletének éppen ebből a szempontból való fogyatékosságát. Moór munkáját ezzel ugyan még nem ösmertettük érdeme szerint, de annak csak valamennyire is belterjes ösmertetése szélesebb alapvetést kívánna, semhogy beszorítható volna egy megszokott keretű könyvismertetés kereteibe. A munkának ezen szerény keretek közötti ismertetésével a miskolci jogakadémia egy kedves és köteles figyelmes tartozását is kívánja leróni egykori professzorával szemben s felhívni a közfigyelmet erre a munkára, melyet nem lehet elég csak ösmertetni, hanem azt a maga eredeti teljességében kell tanulmányozni, hogy szolgálatot tehessen a jogtudományosság ügyének, amint ez szerzőnk igazi céljaSzontagh Vilmos dr. X Kacsóh Bálint dr.: Kereskedelmi törvényünk általános határoza-taihoz. (Különlenyomat a Kecskeméten működő egyetemes ref. jogakadémia százéves fennállásának alkalmával kiadott ,.Emlékkönyv"-ből. 44 o. 1932.) A jogforrásokat ranglistaszerűen megállapító keresked. Imi törvény 1. §-ában szubszidier módon másodsorban említett ,.kereskedelmi szokások" szokásjogi jellegének, illetve azok jogforrási minőségének úgy a német, mint a magyar irodalomban sokat vitatott és egységesen kialakult álláspontot még mindig nem nyújtó problémáját világítja meg és igyekszik a megoldáshoz közelebb vinni ez a német és magyar irodalmat alaposan — sőt talán már túl lelkiismeretesen is — feltáró inkább a jogfilozófia, mint kimondottan a kereskedelmi jog tárgykörébe vágó értekezés. Szerző a vonatkozó nagyszámú német és magyar irodalom felvonultatása mellett a kereskedelmi törvény 1. §-ában használt „kereskedelmi szokás" kifejezés hiányos terminológiáját és az ezzel kapcsolatos problémakört kifejtve a szokásjognak a kereskedelmi jogban megnyilvánuló jogforrási erejével foglalkozik, megállapítván, hogy a szokásjog jogforrási erejének és az írott joghoz való viszonyának „tisztán tételes jogi szempontból való megítélése" volt a mélyebb oka annak, mikép ez a kérdés a német és magyar kereskedelmi jogtudomány problémájává válhatott. Majd a szokásjoggal kapcsolatosan kialakult „engedélyezési teória" és az u. n. történelmi iskola idevonatkozó tanításainak az ismertetése után Somló Bódognak és ennek felfogását tovább fejlesztő Moór Gyulának a szokásjogról és annak jogforrási erejéről alkotott véleményük felhasználásával megállapítja, hogy „kereskedelmi törvényünk általános határozatai az elsődleges szokás jognak (Somló és Moór osztályozása és fogalom felállítása, amely szerint az elsődleges szokásjog független lévén a jogrendszer tartalmától, nem lehet tételes jogi kérdés) alsóbbrendű jogforrássá (másodlagos jogforrássá; amely tételes jogi rendezés tárgya lehet, degradálásával és a lex posterior derogat priori elvének „liatályon kívül helyezésével" olyan rendelkezéseket tett, amelyeknek tartalma homlokegyenest ellenkezik a jogbölcs let tanításaival." (37. o.) Ellenben az új magánjogi törvényjavaslatunk — a szerző szerint — a jogbölcselet id vonatkozó tanításai érvényesülésének már nem állja útját. A javaslat törvényerőre emelkedése után bekövetkező kereskedelmi törvényünk általános revíziója pedig „ellentmondás nélkül csak arra az egyedüli helyes álláspontra helyezkedhet, amely a szokásjogra vonatkozólag minden kijelentést mellőz". (44. o.) A szerző dolgozata hasznos tudományos munka, mert az e tárgykörbe vágó szerteágazó és széjjeleső nagy vitaanyagot a saját értékes véleményének hozzáadásával egy önálló munkában dolgozta fel, amely nagyban szolgálja kereskedelmi jogunk ezirányú de lege ferenda célkitűzéseit. Haendel Vilmos dr.