Miskolci jogászélet, 1932 (8. évfolyam 1-10. szám)

1932 / 3-4. szám - Roesner, Ernst: Die internationale Kriminalstatistik in ihrer methodischen Entwicklung [könyvismertetés] - Dr. Baranyay Károly: Magyar büntetőjogtörténet [könyvismertetés]

Í6 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (32) nusabbak, mint a László által alkotott dekrétumok, sőt közülük „ sok még ma is megállná a helyét" (110. lap). A humanisztikus irányban való fejlődés, de meg egyéb jelek is kétségtelenül nagy egyházjogi hatásra vallanak. Általában nagy figyelemmel van a történeti ada­tokra és történeti háttérre, mely mindig a szemei előtt lebeg valahányszor egy-egy megállapítást tesz. Ezt a történeti keretet veszi figyelembe akkor is, mikor a fennmaradt dekrétumszövegek értelmezésé­nél azokat erős szövegkritikának veti alá, mondván, hogy azok csak „megfelelő kritika mellett" (31. 1.) használhatók. E kötet mindenképen nagy nyeresége a magyar jogtörténet-írásnak és biztatás a jövőre, mert remél­jük, hogy a többi kötetek is követni fogják az eddig megjelent két kötetet. Nem mehetünk tovább azonban annak a szerény megjegyzése nélkül, hogy az eredeti és megjelölt szövegek közlése nagyon fontos, azokat épen ezért fo>-dításban közölni és alapul venni veszé­lyes is, mert téves kiindulási alapja lehet számos kö­vetkeztetésnek. Nem a munka rovására megy ugyan, de attól nem szakítható el a sok sajtó- és beosztási hibákra vonatkozó megjegyzésünk sem, mert e hibák néhol teljesen értelemzavaróan hatnak. Bortnyik Lajos dr. Kollokviumok és alapvizsgálatok. A kollokviu­mok a miskolci jogakadémián az 1931—32. tanév II. felében 1932 május 27-tól bezárólag május hó 3 l-ig lesznek. A leckekönyvek aláíratása ugyanezen időben történik. A leckekönyvek dékáni látHamozám, június hó 1—15-ig lesz. Ugyanezen időben adhatók ki a távozási és végbizonyítványok is. Ezek kiadását kérvényben kell kérelmezni és csatolni kell a kérvényhez a leckeköny­vön kívül az érettségi bizonyítványt és a születési anyakönyvi kivonatot is, valamint esetleg egyéb ok­mányokat (katonai igazolvány, stb.). A júniusi alapvizsgálatok június 1-től bezáró­lag június hó 15-ig tartanak. A vizsga iránt benyúj­tandó kérvények beadásának utolsó napja 1932. má­jus hó 28-ika. Felszerelendők e kérvények lecke­könyvvel és esetleg egyéb okmányokkal (tiszti orvosi bizonyítvány) is. Kezelési illetékre 1 pengő melléke­lendő. Vizsgadíj 40 pengő. Aki a vizsgára jelentke­zik, de arról indokolás nélkül elmarad, vizsgadíját el­veszti és abban a félévben többé vizsgát nem tehet. Schneller Károly jogakadémiai ny. r. tanár, egye­temi m. tanár 1932 április hó 11-én este a Ke­reskedők és Gazdák Körében szemináriumi előadást tartott „A magyar mezőgazdasági termelés átszerve­zéséről". Az értékes és tartalmas előadáson igen nagy számmal vettek részt és a közvetlen előadót melegen ünnepelték. Az Országos Ügyvédszövetség Miskolc-lillaíüredi vándorgyűlésének irományai részben az elmúlt év végén, részben már ez évben hagyták el a sajtót. Összesen három vaskos fűzetben van összefoglalva az ügyvédek kongresszusának munkássága, a kon­gresszus elméleti és gyakorlati jogi kérdések meg­vitatása és elvi állásfoglalásuk. Az első fűzetet (163. 1.) dr. Vadász Béla szer­kesztette és ez a „vélemények"-et foglalja magában. Ezek a vélemények részint az ügyvédi problémákkal (az ügyvédi hivatás védelme, gyakorlása, a szervez­kedés, gazdasági kérdések stb.) részint jogalkotási problémákkal foglalkozik. Külön fejezetben foglalja össze a hitelező védelmének különböző szempon-* tokból (magánjog, hiteljog, bűntetőjog) megvilágí­tott — kérdését is. Ugyancsak Vadász Béla dr. szerkesztette az iro­mányok II. füzetét (63. 1.) is, mely a ent vázolt tárgykörök előadói javaslatait öleli fel, kiegészítvén azt a valutáris kérdések problémakörével is. Az irományok III. füzete a napló (112. 1.), me­lyet szintén Vadász Béla dr. állított össze Király Fe­renc dr. előszavával. A napló felöleli a vándorgyűlés részletes leírását, közli a teljes programm mellett az összes beszédeket, az ülések lefolyását, az egyes bi­zottságok naplóját és végül a vándorgyűlés határo­zatait. A három fűzet egy teljesen részletes és kimerítő képet nyújt a kongresszusról és híven tárja elénk annak nemcsak lefolyását, hanem különösen a gya­korlati jogi szempontból oly fontos kérdések megvi­tatását és az általános vélemény kialakulását is, mi­által ezen füzetek megjelenése méltó kiegészítője a kongresszus munkásságának. BL. Vita Academica címmel indult meg Egerben dr. Tóth József jogakadémiai professzor szerkeszté­sében egy tudományos és diákpolitikai folyóirat, melynek első számában dr. Tóth József, dr. Urbán (iusztáv és dr. Pálosi Ervin jogakadémiai tanárok írtak érdekes aktuális vonatkozású cikkeket. A'folyó­iratban szóhoz jutnak a jogakadémia polgárai és végzett növendékei is. Az ifjúság egyesületeinek, korporációinak és kath. egyházi alakulatainak hírei egészítik ki a céljának mindenképen megfelelő folyó­iratot. A Miskolci Jogászélet örömmel köszönti a vidé­ki jogi élet ezen újabb megnyilvánulását, teszi ezt annál nagyobb örömmel, mert e tényben igazolva látja eddigi törekvéseit, munkásságát, melyet első­nek indított meg 1925-ben, mikor lapunk megindult. Acta Juris Hungarici (Revue trimestrielle de Droit Homgrois) lesz a címe annak a jogtudományi folyóiratnak, mely a közeljövőben meg fog indulni s amelynek szerkesztőbizottságában egyetemi taná­rok, bírák, ügyészek és magas állású miniszteriális tisztviselők foglalnak helyet, míg az élén — mint elnök — Korányi Frigyes báró, m. kir. pénzügymi­niszter áll. A folyóirat céljául tűzte ki, hogy a ma­gyar jogélet kiválóságainak cikkeit idegen nyelven adja közre, hogy ezzel lehetővé tegye a külföld ki­váló jogászainak a jogösszehasonlítás munkáját. A tudományos szempontból is oly sokat jelentő, nekünk magyaroknak a külföldi tudományos körökben is sok barátot szerző, folyóirat megindulása elé a ma­gyar jogászi közvélemény nagy érdeklődéssel te­kint. Tulajdonos a miskolci ev. jogakadémia. A lap kiadását intézi Bortnyik Lajos. Telefon: 10—64. Postatakarékpénztári csekkszámla száma 38.256. Xí'j. Ludvig és Janovits könyvnyomdája Miskolc, Hunyadi-utca IS. Telefon 8-82.

Next

/
Oldalképek
Tartalom