Miskolci jogászélet, 1931 (7. évfolyam 1-10. szám)

1931 / 3-5. szám - Borsod vármegye népszaporodása 1920-tól 1930-ig

8 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (24) porodásából és vándorlási nyereségéből, amely Miskolcz elővárosának: Hejőcsabának és az ózdi iparvidékhez tartozó Sajóvárkonynak köszönhető. Egyébként a helységek nagysága és a szaporodás üteme között — legalább is a most letűnt évtizedben nem volt összefüggés, mert hiszen jóformán tizedekig hasonló a szaporodás az említett második kategória kivételével s így egyáltalában nem lehet beszélni a kis egységek elnéptelenedéséről, a nagyobbak fokozódó felszívó képességéről. A kis községek vándorlási vesztesége ugyan számottevő, de még mindig kisebb, mint a legnagyobb helységeké; amazok egy árnyalattal jobban meg tudták őrizni természetes feleslegeiket, mint a legnagyobbak. Ezzel szemben, hogyha csak az egyes kategóriák mindenkori népességét tesszük vizsgálat tárgyává, erőteljes koncentrációt találunk, aminthogy az általános gyarapodási tendencia alapján másként nem is volna természetes. Községek nagysága Volt ugyanis 1920 a lélekszám 1930 100 lakos közül a oldalt jelzett kaköóriába i élt 1920 19:0 5000-nél népesebb 54.773 72.607 21.8 26.1 3000—5000 22.817 25.147 9.1 !).() 2000—3000 46.093 51.250 18.4 18.4 1000—2000 67.001 70.873 26.7 25.4 1000 léleknél kisebb községben 59.739 58.936 24.0 21.1 7. Mielőtt a tíz év leforgása alatt bekövetkezett feltűnőbb eltolódásokat községenként feljegyeznőnk, kísérletet teszünk arra, hogy megvizsgáljuk: vájjon a gazdaság- és településföldrajzilag lehetőleg egységes területek milyen szaporodást mutattak s milyen volt a természetes, valamint a tényleges szaporodás viszonya, egymáshoz? A közigazgatást járások szerint való taglalás után ez az igyekezet egyesek előtt feleslegesnek fog látszani. Valóban az is lenne, hogyha az egyes járások gazdaságilag és földrajzilag homogén területeket jelentenének. Mint jól tudjuk: nem ez a helyzet! A bükk tövében meghúzódó kis szubalpin Répáshuta is, az alföldi ónod is a miskolczi járáshoz tartozik s a mezőkövesdi járásban lévő erdők közzé ékelt Bükkzsércnek vagy Cserépfalunak a typikusan alföldi Borsodszemeréhez vagy Egerfarmoshoz egyéb közössége bizony alig van, minthogy szolgabírói hivataluk vagy kataszteri nyilvántartójuk egyaránt Mezőkövesden van. Nem könnyű e változatos megyeterületnek egységes és typikus részekre való felbontása. Ha tisztán geológiai vagy geográfiai szempontok szerint végezhetnők a tagolást, sokkal egyszerűbb volna a feladat. De ez sem a statisztikust, sem a településföldrajz kutatóját nem elégítené ki. Gazdaságföldrajzilag és településföldrajzilag azokat a teriileteket tekintjük egységesnek, amelyekben a lehetőleg hasonló felszín és talaj összetétel okából, nemkülönben a forgalmi úthálózat eredményeképpen is az ember és a föld kapcsolatát legjobban megtestesítő őstermelés iránya, művelési ágak szerint való megoszlása és az ember életmódja egyöntetűen alakúi ki. Az „életmód" alatt itt nem a fogyasztás mértékét, hanem inkább azt értjük, hogy vájjon az illető terület népe csak a mezőgazdaságtól függ-é, avagy többé-kevésbbé jelentős szerepet játszanak-é a mellékfoglalkozások (fuvarozás, erdei haszonvételek stb.) s hogy a kölcsönhatás a városi vagy egyéb ipari területekkel eleven-é vagy sem. Persze könnyebb ezeket a kívánalmakat felállítani, semmint adott esetben megállapítani az ilyen homogén területeket s ezzel kapcsolatban osztályoznunk az egyes községeket. Természetes, hogy a domborzati viszonyokat elhanyagolni nem szabad, mert hiszen akkor elsikkadna a településföldrajzi szempont. Nem hanyagolja el ezt a szempontot Fodor Ferenc Gazdaságföídrajzi-térképe (melléklet „Magyarország gazdasági földrajza" Budapest, 1924. c. munkájához.), akinek e térkép keretein belül Borsod vármegyére vonatkozó osztályozása kiindulópontunk volt. Azonban nem követtük teljesen. A) Elsősorban Miskolcz, mint kivált a múltban gyorsan fejlődő s ma is tekintélyes vonzóerővel rendelkező iparkereskedelmi centrum körül egy tíz kilométeres kört vontunk (Széchenyi-u. és Kazinczy-u. saroktól) s az ezen körbe eső községeket, mint Miskolczcal legszorosabb gazdaságtársadalmi vonatkozásban állókat külön vizsgáltuk. Ezek azok a többé vagy kevésbbé előváros jellegű helységek, amelyeknél a gazdasági élet lüktetését, a termelés irányát már nagyobb részben a város dönti el, ehhez igazodik. A tíz kilométert persze néha igazság kedvéért meg kellett hosszabbítani, máskor pedig megkell rövidíteni, hogy teljesen megnyugtató eredményeket érjünk el. De a körző önkényénél nagyobb önkény volna ez esetben pl. a Miskolcz körüli községeket — Fodor egyébként oly nagyszerű térképéből kitetszőleg — felosztani a Sajóvölgy (Sajókeresztúr, amely a „kisebb medencék átmeneti gazdálkodással" jelzett területen fekszik,) valamint az Alföld (pl. Alsózsolca, Kistokaj, stb., amelyek a „túlnyomó gabonatermeléssel, nagyrészt alluviális talajon" meghatározást viselnék) ,'vagy a „dombvidék túlnyomóan mezőgazdasággal" (pl. Mályi) és „domvidék vegyes mező- és erdőgazdasággal (Görömböly, Diósgyőr) címet viselő termelő területek között. B) Nemcsak a határnak művelési ágak szerint való eloszlása volt irányadó a községek végső beosztásánál, hanem figyelembe vettem — inkább csak kontroliképpen — az adóközségek kataszteri tiszta jövedelmét, nemkülönben a községeknek e célból becslőosztályba való sorozását is. Ha a domborzati viszonyok és művelési ágak szerint kiindulva kétségesnek látszott egy-egy helység termelésföldrajzi jellege, akkor a talaj- és életviszonyok (életmód) minőségére bizonyos fokig — sok hibája ellenére is — következtetést engedő kataszteri adatok: a holdankénti átlagos kataszteri tiszta jövedelem alapján mérlegeltem. Itt-ott az úthálózat döntött. Érzem, hogy itt néhány, nehezen kiküszöbölhető hiba is belecsúszhatott a felosztásba. C) A Boldva alsófolyása és a keleti megyehatár között lévő területből, amelyet Fodor „kisebb medencék átmeneti gazdálkodással" jellemez, három községet (Hangács, Nyomár, Ziliz) kivettem és áthelyeztem az edelényi járás nagyobb részét lefoglaló és Fodor által III/2. beosztású „dombvidékek vegyes mező- és erdőgazdálkodással" jelzett területbe. D) A széntelepekben gazdag Szuhavölgyét és a Sajó egy-két mellékpatakjának alsó szakaszát hozzászámítottam a Sajóvölgyéhez, amelyet szintén a barna-szénbányákban való gazdagság és a bányának e helyen az őstermelő lakosság életmódjára is kiható befolyása jellemez. E) Az ózdi dombosvidéken szétszórt iparos és bá nyász községek csoportját úgy választottam el a