Miskolci jogászélet, 1930 (6. évfolyam 5, 6, 7-8, 9-10. szám)
1930 / 5. szám - Jogorvoslatok a közigazgatási eljárásban
2 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (62) Ámde a felsőház, amely e bekezdést a javaslatba szúrta, nem hiába tette, mert itt az igazolási kérelemnek nem vissza-, hanem elutasításáról vaai szó, vagyis érdiemben való kedvezőtlen elbírálásáról és nem az elkésettség vagy meg nem engedettség megállapításáról. Az igazolási kéreLem "inss2autasítása az 54. 5. 1. bek. alá esik, ez pedig esak a törvényben kizárt, esetekben és az 51. $. 3. bekezdésében írt hathónapos véghatáridő leteltével való eLSterjesztés esetén foghat helyt. Végzés tehát általában minden közbeeső határozat, mely az ügy érdemében nem dönt. A közbeeső határozatok tekintetében egyébként a T. nem rendelkezik eléggé világosan. A 46. $. 2. bek. az idézés ellen kifejezetten kizárja iá „jogorvoslat"-ot. Ebből azonban nem tudjuk meg, hogy ha a törvény az idézés ellen a jogorvoslatot megengedné (ki nem zárni), milyen jogorvoslat volna használható? Fellebbezés és felülvizsgálat semmi esetre sem, mert az idézés nyilván nem ügydöntő határozat (véghatározat), de nem lehet sem igazolás, sem újnaielvétel. Az idézés ellen tehát csakis felfolyamodás lehetne a jogorvoslat, mert az idézés is végzés. Természeténél fogva végzés az a határozat is, amellyel a hatóság az igazolási kérelemnek helyt ad. Ez utóbbi végzés ellen az 51. $. 4. bek. a „jogorvoslatot", vagyis a felfolyamodást kizárja. A T. helyes értelmezése szerint tehát az 54. §-hm említett határozatokon kívül még más végzések is lehetnek, sőt felfolyamodás is lehet ellenük használható, ha csak azt „valamely jogszabály" (tehát nemcsak törvény) kifejezetten ki nem zárjia. Eszerint nem kizárólag az 54. í-ban említett határozatok tekinthetők végzéseknek; a törvény ezen végzéseiket csupán kiemeli a többiek közül, midőn ellenük kifejezetten megengedi a felfolyamodást. Megkülönböztetendl>ezen közbeeső határozatok megtámadásától a véghatározatot megelőző1 eljárás során szenvedett sérelmek orvoslása: Ezekre nézvS a 48. §. 3. bek. kimondja, hogy az ily sérelmek orvoslását csak a véghatározat ellen irányuló jogorvoslatban lehet kérni. A T. nem mondja, hogy a sérelmek valamely közbeeső határozatban okoztattak légyen, hanem csupán az „eljárás során". Ezek a sérelmek önállóan nem orvosolhatók, ami nem azt jelenti, hogy a fél teljesen elesik a joghátrány elhárításától, mert csak a „külön" jogorvoslat van kizárva. Jogorvoslattal az érdekeltek élhetnek. Érdekelt a T. 47. $-a szerint mindaz, akkuik, jogát vagy érdekét a közigazgatási határozat (intézkedés) érinti. A R. 12. p. kimondja, hogy több érdekelt közül bá.rmelyik élhet jogorvoslattal, ennek hatálya azonban rendszerint nem terjed ki érdekelt társaira, hanem a véghatározat ezekkel szemben, ha ők nem éltek jogorvoslattal, rendszerint jogerőre emelkedik. A Pp. analógiája alapjáén azonban hozzáteszi, hogy ha a kérdés valamennyi érdekeltre csak egységesen dönthető el, az egyes érdekeltek jogorvoslatának hatálya valamennyi érdekeltre kiteljed. Meghagyja a T. a főispánnak (főpolgármesternek), a közigazgatási ágak főnökeinek és képviselőinek, valamint a tiszti ügyésznek a hatályos jogszabályokon alapuló fellebbezési jogát, de ezen jogok biztosítását a jövőre nézve kizárólag a törvényhozásnak tartja fenn. Ugyancsak nem érinti a kormánynak az 1886. évi XXI. t.-c. 10. §. 1. bekezdésén alapuló felülvizsgálati jogát. Fellebbezés. Fellebbezésnek van helye a T. 48. §-a szerint általában minden elsőfokú vet/határozat ellen, kivéve, ha a) legfelsőbb fokú hatóságtól ered, b) ha valamely jogszabály a fellebbezést kizárja, vagy c) az elsőfokú határozat ellen közigazgatási bírósági panaszt enged. A T. az egyfokú fellebbezés alapján épült fel, szemben a közigazgatás egyszerűsítéséről szóló 1901 :XX. t.-c.-kel, melynek célja a jogorvoslatok terén fennállott teljes rendszertelenség megszüntetése volt s melynek még a harmadfokú (!) határozatok ellen kellett általánosságban megtiltani a fellebbvitelt. (1901 :XX. t.-c. 1. $.) A másodfokú határozatokra nézve csak az esetben volt kizárva a fellebbezés, ha az elsőfokúval érdemben egybehangzók. (2. §.) Az új törvény a másodfokú véghatározat ellen fellebbezésnek esak akkor ad helyt, ha azt ez, vagy valamely későbbi jogszabály kifejezetten megengedi. (49. §. 1. bek.) Ebből következik, hogy a korábbi jogszabályoknak ilyen tárgyú valamennyi rendelkezése hatályát veszti. Olyan ügyekben azonban, melyekben közigazgatási bírósági eljárásnak van helye, panasszal lehet élni a másodfokú határozat ellen is. (49. $. 3. bek.) A 49. 4. 2. bek. mingyárt megállapít egy kivételt is az 1. bek. alól, t. i. a főispán és a tiszti ügyész a gyámügyi fellebbviteli küldöttség másodfokú véghat á.roza tát is megtel lebbezheti. A fellebbezés ki van zárva a 48. §. 4. bek. szerint az olyan elsőfokú véghatározat ellen, mely nem jár jogkövetkezménnyel (vélemény, óhaj, bizalom, vagy bizalmatlanság nyilvánítása stb.), vagy amelyet a hatóság (hatósági tag) személyhez kötött jogaként gyakorolt (kijelölés, kinevezés, a választás kitűzése stb.), kivéve, ha valamely jogszabály kifejezetten jogot, aid annak önálló megtámadására. A T. emez intézkedését a R. 16. p. akként magyarázza., hogy „nemesak visszás, de egyenesen képtelen d*> log volna, ha a véleménynyilvánításra vagy pl..ja kijelölésre jogosult hatóságnak ezt a jogát a fellebbezés következtében a felsőbb hatóság magához ragadhatná, és annak helyébe a maga véleményét vagy 'kijelölését állíthatná". A fellebbezés következtében a közigazgatási ügy a • fellebbezési hatóság által érdemben újból elbírálandó, amennyiben a visszautasításra (54. 1. bek.) nincs ok. A fellebbezés kiterjedhet úgy a ténykedésre, mint a jogkérdésre. Helye lehet úgy a vitás, mint pedig a hatóság belátásitól függő, ú. n. diszkrecionális közigazgatási ügyekben. Hogy mik a vitás 'közigazgatási ügyek, erre nézve jogszabályaink eddigelé nem nyilatkoztak. A T. most sem definiálja a vitás ügyeket (csupán a fegyelmi ügyeket emeli ki az 1901-es törvénnyel egyezően az újrafelvétel szabályozásánál a vitás ügyek közül), de a magyaráizó rendelet mái' Úgy elméletileg, mint gyakorlatilag világosan tájékoztat erről. A R. 24. p. szerint a vitás közigazgatási ügy ismérve az, hogy az olyan alanyi jog körül forog, amelyet tételes jogszabály állapít meg. A hatóság diszkréciójának az alanyi jog megállapításánál nem lehet szerepe. Ahol tehát, alanyi jog érvényesítéséről nincs szó, s az ügy eldöntése kizárólag a hatóság belátásától függ, nem lehet vitás közigazgatási ügyről beszélni. A fellebbezés a diszkrecionális ügyek egy részére ki van zárva, t. i. a fent említett, a hatóság személyhez kötött jogaként gyakorolt s jogkövetkezményekkel nem járó határozatok ellen. Felülvizsgálat. A felülvizsgálat kizárólag a. jogkérdésben basználható jogorvoslat; íbelöle a ténykérdés teljesen ki van zárva. A felülvizsgálati kérelemben nem kérhető az alsófokú hatósjgok által megállapított tényállás helyességének felülvizsgálata. Ennyiben köre szűkebb, mint polgári peres eljá.rásban használható felülvizsgálaté, mert a. Pp. szerint bizonyos esetekben részint a fellebbezési bíróság által megállapított tényállás is megtámadható, részint, pedig új tények és bizonyítékok is felhozhatók. A T. 50. §-a értelmében a közigazgatási eljárásban felülvizsgálati kérelemnek van helye olyan véghatározat