Miskolci jogászélet, 1929 (5. évfolyam 2, 5, 6, 9, 10. szám)

1929 / 5. szám - Fegyelmi jog és diszkréció a jogállamban 2. [r.]

4 MISKOLCI JOGÁSZÉLET (56) lan jogászi technikával az általa absztrakt módon megállapított tényállás alá vonható. Nincs helye tehát a közkívánalom, a közérdek szubjektív értelmű keresésének és beállításának itt, ahol az objektív jogszabály formájában az már konsumálva van. Itt a közérdek az, hogy a jogszabály szigorúan alkalmaztassék. Ne akarja senki a közérdeket jobban szolgálni annál, hogy a csupán jogászi technikát igénylő jogszabályokat szigorúan alkalmazza, mert különben beleütközik a jogbiztonság követelményébe, minek a fenntartása szintén igen fontos közérdek. Az a kérdés merülhet fel, hogy ilyenformán a közszolgálat érdekei feltétlen és teljes kielégítést nyerhetnek-e ? Erre apodíktíkus választ igenlő értelemben nem adhatunk. Lehet, hogy nem nyernek kielégítést, de ez sem lehet elfogadható oka annak, hogy tultegyük magunkat a törvény rendelkezésein a cél, a fegyelmi fórum által megállapított közszolgálati érdekek szempontjából, mert ezzel már számolt a törvényhozó s azt, tekintettel más konkurráló fontos érdekekre, nem engedi másként szolgálni, csak az általa meghatározott jogi keretekben. Mí tekintetben enged azonban diszkréciót a törvényhozó — vethetjük fel hát a kérdést T hol és mível teszi lehetővé, hogy a közigazgatási hatóságok a saját subjektív megállapításuk szerinti közkívánalom, a közérdek szerint irányíthassák cselekvéseiket és elhatározásaikat. Diszkréciót biztosít a javaslat a közigazgatási hatóságoknak első sorban a fegyelmi eljárás megindítása tekintetében. Csupán egy kogens rendelkezés van e tekintetben és pedig arra az esetre, ha a tisztviselő ellen bűnvádi eljárást indítottak. Forogjon fenn tehát fegyelmi vétségnek a gyanúja, vagy álljon az bár kétségtelenül beígazoltan a hatóság előtt, a hatóság diszkrécióján mülík; hogy a fegyelmi eljárást elrendelí-e vagy sem. Ez kizárólag a közigazgatásra tartozik. Ez nem jogkérdés. Nem sért jogot akkor sem, ha nem rendeli el, amidőn ugyanakkor el is rendelhetné, — mindig feltéve, hogy ezt vagy azt valóban közérdekből teszi, mert hiszen egy közfunkciónak elfogadható egyedüli indoka mindig csak a közérdek lehet és nem fogadható el indítóokul valamely magánérdek a maga magánérdeküségének tiszta tudatában vagy tévesen közérdekűnek történt minősítésében, még kevésbé az eljáró szerv szeszéjyében, annak önkényében. Érvényesülésre jut a hatóság diszkréciója a mai jogszabályozás mellett abban ís, hogy a 66. §. szerinti valamely tényállásra a 80. §. 1—5. pontjai szerinti büntetések közül melyiket alkalmazza. Jogi megkötöttség ugyanis e tekintetben sem mutatható ki. Nincsenek a tényálladékok csekélyebb és súlyosabb mínősültségü csoportokra osztva, annál kevésbé az egyes büntetési nemek alá tartozó tényálladékok külön-külön felsorolva s így az- eljáró szerv a közérdek szem előtt tartásával az összesek közül szabadon választhat s választása jogszerű lesz, bármelyiket ís választotta, — feltéve, hogy a fennebb már jelzett jogi korlátokon, a diszkréció u. n. belső korlátain magát tul nem tette, azaz a legjobb meggyőződése szerinti közérdek által vezettette magát. A diszkréciónak a közérdek tekíntetébení jogi korlátait ugyanis szükségképen meg kell konstruálnunk, mert különben tehetetlenül állnánk a közérdek kívánalmait teljesen figyelmen kívül hagyó önkénynyel szemben. Nem lehet azonban feladatunk, hogy a javaslat diszkréciót engedő vonatkozásait itt felsorakoztassuk s ugy véljük, hogy a felhozott s anyagi vonatkozású rendelkezésekkel e fontos kérdést elegendőképen megvilágítottuk. Ha tehát ugy állapíthatjuk meg, hogy a jogi kötöttségű tényálladékokra a büntetést diszkrecionális szabadsággal választhatja meg a szerv, felvetődhetik annak a kérdése, vájjon helyes-e a törvényhozó részéről, hogy a büntetések alkalmazása tekintetében nem kötötte meg jobban az eljáró szervet, hogy nem hozta egymással szorosabb kapcsolatba a fegyelmi tényálladékokat a kiszabható büntetésekkel, joghátrányokkal. • Az indokolásban kifejtett ismérveknek a javaslat rendelkezései közé való felvételével (aljas indokból, vagy nem ilyenből eredő cselekmény,1 vagy mulasztás) mindenesetre megtehette volna. Hogy célszerűbb ís lett volna az ily értelmű további megkötés, - - erről lehet vitázni. Miután azonban tényleg nem kötötte meg, itt az eljáró szerv diszkrécióját kell megállapítanunk, mely tehát nem tehető bírói kognícíó tárgyává. De épen azért, mert hiányzik a súlyosabb minősítésű kihágás! tényálladékoknak a közelebbi megjelölése, a javaslat rendelkezéseiben található azok a kitételek, hogy ha a fegyelmi vétség olyan súlyos, hogy szolgálattól felmentést, vagy hívatalvcsztésbüntetést vonhat maga után, nem jelentenek jogi minősítést, mert az nincsen sehol megszabva, hogy melyek hát ezek a cselekmények, illetve mulasztások. Az elmondottak eredményeképen tehát megállapíthatjuk, hogy hei részünkről kívánjuk a fegyelmi ügyek végső íoku elintézésének a bírói függetlenség attribútumaival felszerelt kollégium elé utalását, nagyon természetes, hogy az elé csak a jogi vonatkozások felülbírálását kívánjuk engedni s nem gondolunk a diszkrecionális vonatkozások felülbírálására, mely egyértelmű volna a bíróságnak a közigazgatás feletti gyámkodásával, mely meg nem engedhető, amiről azonban viszont nem lehet szó akkor és addig, amíg csak a jogí vonatkozások felülbírálatáról van szó, mert ehhez való államjogi illetékességét a bíróságnak kétségbevonní és vitatni a jogállam álláspontjáról nem lehet. A fegyelmi bíróságba a bírói tagoknak a bevonását ugyan a jogszerű ügyintézés (szándékosan nem használjuk az ítélkezés kifejezést, mert egy kétségtelen közigazgatási intézkedéssel van dolgunk) valamelyes biztositékának tekintjük ugyan, azonban mégis el tudjuk képzelni a módját és lehetőségét annak, hogy nem a bírói tagok jogszerű álláspontja kerül ki határozatképen, hanem a három közigazgatási tisztviselőnek a közszolgálat szempontjából tekintett célszerű álláspontja, aminek azonban semmiképen sem lehet helye ott és illetve itt, ahol azzal szemben egy jogszerű álláspontnak kell esetleg dcferálnía. A birák bevonása tehát a fegyelmi kollégiumba csak javit a mai helyzeten, de a jogállam követelményeit még mindig nem elégíti ki. Helyesebb lett volna egy tisztán közigazgatási elemekből összeállított kollégiumot bizní meg közigazgatásilag végső fokon az ügyek intézésével s a jogkérdésekben megnyitni a közigazgatási bírósághoz vezető utat. Ha ugyanis érezzük a jogszerű elintézés szükségét, akkor teremtsük meg- azt egy a függetlenség attribútumaival ellátott testület, egy kimondottan bíróság beállításával, de ne űzzünk szem-