Miskolci jogászélet, 1927 (3. évfolyam 1-12. szám)
1927 / 1. szám - Becsület-védelmi irányok a büntetőjogban [1. r.]
(7) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 7 számmal, tehát 500-al, vagy 1000-el ajánlhasson és a választási biztos a maximális számon felüli ajánlók aláírását érvénytelenítse. Ez esetben természetesen ezek az aláírások, egy más ajánlaton érvényesek lehetnének. Ajánlatosabb volna a számot nem túlságosan magasra vinni és 500-nál megállani, mely esetben az aláírások hitelessége is meg volna kívánható, vagylagosan a politikai hatóságok, vagy a bíróságok és az e célra kirendelt és esetleg kiküldendö bírák előtt. Ha a jelölés intézménye ennek az elvnek az alapján volna szabályozva, fedné az eredeti intenciókat, nem vezethetne kirívó igazságtalanságokra és még ott is, ahol esetleg fogyatékosságokat mutataafel, megtalálhatná a középutat. X(8$fc$u&) Zsedényi Béla dr. Becsület-védelmi irányok a büntetőjogban i. Erkölcs és becsület .A becsület fogalmi meghatározása minden idők legnehezebb problémája volt. Még a büntetőjog elszigetelt álláspontjáról tekintve is. az erkölcs és a becsület fogalmát sokan unifikálják, pedig a jog a becsület fogalmának kutatásában könynyen kelepcébe juthat, ha az erkölcstanok süppedékes talaján indul útnak a becsület fogalmát utolérni. Aristotelestól Nitzschéig az erkölcsi elveknek egész arzenálja vonult be az emberiség szellemi kincstárába, de ezeknek a változatos erkölesi tanításoknak a jogi életben való felhasználását két körülmény nehezíti meg. Az egyik, ho^y az erkölcstanok szertelenül egyoldalúak, mért többnyire az uralkodó kornak s azok hatalmi tényezőinek, főként az államnak, egyháznak, a birtokrendnek és családnak erkölcsi és jogi felfogásait és képzeteit tükrözik vissza. Egyformán van ez, ugy a klasszikus világot átölelő antik, mint a középkort s újkort magában foglaló modern civilizációban. Akár a görög-római eszme-kört tekintsük, akár a renaissanee korát, akár a modern individualismust a maga történeti fejlődésének csúcspontján, akár korunk irányát, — az erkölcstanok korántsem adnak arra nézve útmutatást, hogy valóban mit kell tennie az erkölcsös embernek, hanem csak azt az útirányt jelzik az erkölcsi elvek, hogy mit kénytelen tenni az állami jogrend és a társadalom hatalmi viszonyainak súlya alatt. Az erkölcsi hirnév megóvása ennélfogva meghódolást jelentene bizonyos hatalomviszonnyal szemben, — feltéve, hogy elfogadjuk azt a tant, hogy a nagy néptömegek minden országban jogilag és erkölcsileg nem szabadok és csak kevés emberrel és cselekedettel lehet általában az akarat szabadságát felállítani. (V. ö. Paulsen: Systematische Ethik.)1 A francia forradalom sansculottcja, aki az arisztokratának menhelyet ad, ép oly erkölcstelen, mint a cári birodalom polgára, aki a forradalmárnak nyújt rejtekhelyet, avagy mint a sztrájkoló munkások szemében az a munkás, aki a sztrájkot megtöri, talán csak abból az intencióból, hogy családja el ne veszítse kenyerét. E példák is rávilágítanak Menger tanainak alaposságára s arra, hogy a mai kor felfogása szerint altruizmusból cselekvőket is utolérheti a becstelenség vádja, ha valaki a társadalom vagy egyes osztályai hatalmi viszonyaival szemben ellenáll. Menger szerint erkölcsi megítélés dolgában csak a történelmi személyek foglalnak el különös állást, az ő emlékük túléli a társadalom hatalmi viszonyainak legnagyobb változásait, hiszen elég 1 L. Menger: Uj Erkölcstana. Fordította Ormos Ede. gyakran a változásokat ők maguk idézik elő s innen származnak az óriási ingadozások az ily férfiak (Krisztus, Luther, Napóleon) erkölcsi megítélésében különböző korok s népek szerint s mig a nagy történelmi személyek kortársaik Ítélete ellen az utókorhoz fellebbezhetnek, addig a hétköznapi emberek, kiknek nyomai haláluk után csakhamar eltűnnek, a jelen korra és a jelen társadalom hatalmi viszonyaira vannak utalva.'2 Az erkölcsi értékelések tehát változnak korok, népek, sőt ugyan-azon kor népeinek rétegei szerint s ezért a becsület örökérvényű fogalmi meghatározását felállítani nem lehet, ha azt az erkölcscsel kötjük össze. A becsület foglamát csak az erkölcs fogalmának alapjára helyezni, annyi volna, mint egy gyermeket deszkaszálon bocsátani az óceánnak. II. A becsület fogalma és osztályozása Az eddig előadottakban megkíséreltük rámutatni arra, hogy a becsület fogalmát örökérvényű definícióként az ethika szempontjából sem lehet felállítani s megadni. A jelen fejezetnek a körében pedig annak a kérdésnek a megvilágítását óhajtanok elérni, hogy vájjon kedvezőbb helyzetbe jutunk-e akkor, ha a becsület fogalmát a tételes büntetőjogok látszögéből vesszük vizsgálat tárgyává. A nehézségek itt ugyanazok. Amint a fogalom kutatásában az ethika s jogbölcselet útvesztőkbe téved, ugyanezt mondhatjuk a tételes jogok elemzésénél. Még ha dogmatikailag egységes megállapodásra jutnánk is a becsület jogi fogalmának a meghatározásánál, a nehézséget itt mindenekelőtt az okozza, htígy az egyéni becsület fajsulyának ma még mindig többféle értékmérője van. Az első az egyénnek ön-jelentőségéről alkotott kritikája, amely sokszor szertelen túlzásokba téved el s a külvilágban nehezen ellenőrizhető' lelki motívumokon épül fel. Ez a subjektiv becsület, mondhatni becsületérzésnek is s tényleg gyakran identifikálják a kettőt, t. i. becsület és becsületérzés fogalmát. Ez az ön-értékelés a tételes jog szempontjából aligha jöhet figyelembe, ha meggondoljuk, hogy a becsületről alkotott ez a subjektiv érzés többnyire individuális érzelmektől, az érzékenység kisebb-nagyobb fokától függ. Kétségtelen, hogy e becsület s e becsületérzésnek a jogi oltalma veleszületett ős-joga az egyénnek, csakhogy a jogi oltalom határait ez értelemben megállapítani nem lehet, mert a becsület ezen alakjánál áthidalhatatlan latitüdök vannak. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy amíg a becsület e megjelenési alakja a becsület é íves körét el nem hagyja s amíg becsvággyá nem fajul, már e subjektiv becsület álláspontjáról nézve is vannak bizonyos tulajdonságok, amelyek a személyiségnek jellemzői, az embernek bizonyos fokú méltóságot adnak, — amely tulajdonságokat egyrészt minden embertől kikövetelünk, — másrészt minden személyiségben el is ismerünk. A becsvágy azonban, amely lehet éppenugy nemes, mint nemtelen, e fogalom körén kivül esik. Marad tehát a becsület másik megjelenési alakja, az u. n. objektív becsület, ami már a törvényhozónak is biztosabb alapot nyújt. Ez az objektív becsület pedig nem egyéb, mint az államban és társadalomban együttélők szociális értékítélete az egyénről, amely értékítéletek köre lehet szűkebb, avagy tágabb, aszerint amint az egyén kisebb vagy nagyobb helyet tölt be embertársai között s ezek az objektív értékítéletek nem vesztik el ebbeli jellegü• V. ö. Menger: Új erkölcstan.