Miskolci jogászélet, 1927 (3. évfolyam 1-12. szám)

1927 / 3-4. szám - Becsület-védelmi irányok a büntetőjogban [3. r.]

MISKOLCI JOGÁSZÉLET (40) Schimpfwort eme Stiftung beleidigen könnte. Eben so feliét bei ihnen die Voraussetzimg sittliehen Handelns selbst bei den uiipersönlichen Rechtssubjekten, den Korporationen mid Stiftungen, den Bchörden, den Parlamenten .. . Sie habén kein eigcnes Gewissen." Az ezzel ellentétes irány egyik főképviselője Liepmann ezzel szemben azon az állásponton van, — hogy egyéni becsület és kollektiv-egység becsület egymástól szigorúan elhatárolandó fogalom, — s mindkettő különálló jogi oltalomra tarthat számot. A Liepmann-féle álláspont s követőinek egyik erőssége a német jogban éppen a hitelrontás (Kreditgefáhrdung), mely legmarkánsabban fejezi ki, hogy az egyének mellett a corporátiók is passiv alanyai lehetnek a becsületet érintő támadásoknak. Ez a Reichsgericht gyakorlata is s ezzel összhangban a magyar Curia is azt a nézetet vallja egyik határozatában, hogy a törvény oltalma alatt álló polgári becsület a személyeket különbség nélkül, tehát a jogi személyeket is megilleti. Halász is azon az állásponton van, hogy a jogi személy is mint ilyen bir értékkel a társadalmon belül, miből következik, hogy őt is megilleti az igény, hogy ezen értéke elismertessék és védessék. Liepmanii elmélete azonban gyakori támadásoknak van kitéve. Az ellenkező nézet hívei ugyanis felhozzák', hogy Liepmann kiinduló pontja a becsületben nem meghatározott emberi tulajdonságok követelménye, hanem egy meghatározott feladatkör s minden embernek azért van különös becsülete, mert az életben különös feladatköre van. Ha osztály becsületről beszelünk, — amint hogy ma is beszélünk, — ez osztálynak a tagja bizonyos feladatkört kell, hogy betöltsön s nem bizonyos tulajdonságokkal kell, hogy rendelkezzék. Kérdés ezek után, hogy Liepmann például egy tehetetlen monarchiától — mint közülettől — szintén megtagadja-e „a monarchia becsületet?" Avagy egy ilyen hivatását betölteni nemtudó monarchia, „mint monarchia" nem tarthat többé számot a tiszteletre és megbecsülésre?2) Nézetünk szerint azért helyesebb a Frank és 01 shausen közvetítő álláspontja, akik nem minden csak bizonyos jogi személynek a' sérthetőségét vitatják. A jogi személy jogalanyisága és jogképessége elismert lehet, de egyik-másik jogi személyhez — közülethez — fel sem ér a becsületsértés, nem különösen akkor, amikor sokszor még az is vitás, hogy adott esetben az összeség minden egyes tagja sértve érzi-e magát a dcliktum által. Természetesen elhatárolandó á kollektív egységektől a fizikai személyek többsége, amely nélkülözi a jogalanyiság ismérveit s amely — mint Angyal mondja — pusztán kifejezésbeli összefoglalás. Itt az eset az, hogy a látszólagos kollektív egység, helyesebben fizikai személyek többségének megsértésével egy vagy több határozott egyén sértetik meg. VII. A Csemegi-kódex becsületvédő reformjának okai a Bűnügyi Statisztika megvilágításában A becsület áz ember egyik legértékesebb java s a társadalmi életnek egyik legerősebb ethikai biztositéka, amiből önként következik, hogy minden idők törvényhozása — a maga módja szerint — hatékony jogvédelmet igyekszik nyújtani a becsületet érintő támadásokkal szemben. Ezek a jogpolitikai princípiumok vezették annak idején az 1878. évi V. t.-c. — a Csemegi-kódex nagy2) Die Kolloktivbelcidigung, Dr. Kari Hairmwley, Breslau, szellemű megalkotóját is büntotőtörvénykönyvünk bccsületvédermi részében, ám 36 évnek patinája oly súlyosan rakódott rá e speciális törvényszakaszokra, — a változott idők oly kívánalmakat támasztottak honi jogunkban a becsületvédelem terén, hogy a 1914-ik évi XLI. t.-c.-el uj becsületvédelmi jogot volt kénytelen kodifikálni a magyar törvényhozás. „Mikor a tövényhozás az egyes bűncselekményeknek tényálladékát és büntetését meghatározza, a társadalom javainak értéke felől alkotott ítéletét nyilatkoztatja ki. Akik büntető rendelkezést tartalmazó törvényeinknek értékité'leti rendszerét akár tudományos, akár gyakorlati szempontból vizsgálat tárgyává tették, ennek a rendszernek jelentékeny fogyatkozásait észlelték. A fogyatkozások közül legnyomatékosabban arra mutattak rá a bírálók, hogy büntető rendelkezést tartalmazó törvényeink fölötte mostohán bánnak az egyes nem vagyoni, vagy nem tisztán vagyoni érdekekkel, melyeknek erőteljes védelme pedig a kultur-ember felfogása szerint a polgári együttélés zavartalanságának és az összműködés tökéletesedésének lényeges biztositéka... A becsület büntetőjogi védelmét meghatározó jogszabályok azonban annyi szembeötlő hiányt mutatnak, a reform nélkülözhetetlenségének hite annyira átment a köztudatba, hogy időszerűnek tartottam ennek a joganyagnak reformja felől önálló törvényhozási intézkedések kezdeményezését" — irja a becsület védelméről szóló törvényjavaslat általános indokolásához Balogh Jenő akkori igazságügyi miniszter — „függetlenül az uj büntetőtörvénykönyv szerkesztésétől. .. Sürgős szükséggé teszi ezt az intézkedést az a tapasztalás, hogy a bírói gyakorlatban még az az érték is lefokoződik, amelyet a törvény tulajdonit a becsületnek." „Nem lehetetlen" — irja továbbá az indokolás — „hogy ez a jelenség csak visszatükröződése a társadalmunk erkölcsi fegyelmezettségében itt-ott mutatkozó lazulásnak. Napjainkban nem csupán a tekintély tisztelete hanyatlott, de ímegcsökkent az a tudat is, hogy a kötelességteljesítés elismerése méltó. Cinizmus és frivolitás kapott lábra és eldurvult a közízlés. Már pedig a könnyelmű becstclenités, a becsület kétségbevonásának és megtagadásának elharapódzása, különösen pedig a sajtó utján iparszerüen űzött gyalázkodás -— >a hírnévnek rontása és a becsületérzés eltompulása révén — —közvetlenül vagy közvetve magára az egyéni erőre, az önbizalomra, az érvényesülés érvényességének gondolatára, a munkaképességre és a dologkészségre is bomlasztó hatást gyakorol és az egyéni és közérdeknek helyrehozhatatlan károsodását eredményezi. A törvényhozásnak szembe kell szállnia a dekadencia és morális leromlás irányzatával. .. s arra kell törekednie, hogy a társadalom c nemes értéke megfelelő oltaloim alá kerüljön." Egy szellemes francia iró találta valamikor papírra vetni azt a merész mondást, hogy a jognak szabad időnkint haragudnia, — mert a jog haragja a haladás egyik eleme. És valljuk be őszintén, ez a harag a becsületvédelmet illetőleg megokolt volt ujabb törvényhozásunkban, mert hova-tovább olcsó portékává devalválódott a magyar becsület a Csemegi-törvény uralma alatt. Emlékezzünk cs'ak rá, a köztudatba szinte beleszivódott az a léha felfogás, hogy a legsúlyosabb becsületsértéseknek az arculütésnek a birói valutája mindössze öt forint, — s éppen ez a gyönge, hatálytalannak bizonyult jogvédelem kitenyésztette a vulgáris osztályokban az önbiráskodás>, az értelmi osztályokban pedig a párviadalok növekvő eseteit, de még igy is akadt elég' munkája a biróságnak, mert a félje-