Miskolci jogászélet, 1926 (2. évfolyam 1-12. szám)

1926 / 4. szám - A visszaeső és hivatásos bűnösök elleni védekezés

(57) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 9 A jogfolytonosságot tehát ííyképen Magyarországon az Í9í8-íki forradalom megszakította. De mert az állam életműködése nem szakadhat meg, az életképes szervek átveszik és átvették a megbénultak munkakörét s e szervek működése, — mivel végszükséghelyzetben akadályozták meg a felbomlást, — nem sérti az alkotmányt, még ha normáival szembe is helyezkedik. Eme uj, szükségbélí szerv működésének a jogkörét, illetve működése jogelíeneségének a határvonalát tehát az alkotmány szempontjából csak az a követelmény vonhatja meg, hogy ne gátolja erösebb jogkörrel bíró, olyan szervnek a működését, amely az ő munkáját egyébként elvégezhetné és ne mellözön olyan jogszabályokat, amelyek érvényesülésének egyébként nem volna akadálya. Átmenetileg tehát két rend is érvényesülhet s a kérdés már most csak az, hogy a kettő közzüí melyik a jogi rend és milyen viszonyban állhatnak meg egymás mellett? Az ősi alkotmányos jogrend alapvető tételeinek az érvényessége semmíesetre sem szűnt meg, mert sem az arra illetékes jogalkotó szerv nem helyezte hatályon kívül a provísoríkus renddel ellenkező szabályait, sem a szokásjog, mert a tacítus consensus populi-ban korántsem állott elő oly változás, mely az osí jogrendtől az opínio jurist megtagadná. Az uj rend szabályai ezzel szemben Molnár szerint az Í79Í. XII. t. c. világos rendelkezései szerint törvénynek, írott jognak nem tekinthetők. Joggá szentesítette azonban az uj rend szabályait mégis a jogszokás, a kczmeggyözödés. De nem minden feltétel nélkül. Csak ideiglenes jelleggel, átmenetileg s akképen, hogy az uj jogot teremtő közmeggyőzödés által a törvényes országgyűlés helyetteséül elfogadott és jogrendünkbe vcndégkut'öként bevezetett „nemzetgyűlés csak oly irányú tevékenységre kapott szokásjogí (hallgatólagos) felhatalmazást, amely tevékenység a régi jogrend visszaállítására, de nem annak lerombolására irányul . . Két jogrend áll tehát egymás mellett. Az „egyik a virtuális, a másik az aktuális jogrend." Jogrend ez utóbbi' ís, de csak „szurogát jogrend," amelynek minden állampolgár engedelmeskedni tartozik mindaddig, míg „az ősi alkotmányos jogrend visszatérésének az útját egyengeti s nem törekszik arra, hogy a nála magasabbrendü, ősi alkotmányos jogrendnek felé kerekedjék, amire a szokásjogilag megnyilvánult nemzeti akarat neki jogi alapot nem ad." Ez a kis munka logikus és világos fejtegetésekkel egymásbafonódva levezetett conclusíója. A fejtegetések a jog szigorúan egyenesre szabott útját követik, de sohasem tévesztik szem elöl Werbőczy hivatkozott híres tételét: „Item justíta est ínter virtutes summám bonura..." Különösen értékesek és ujjak a levezetésnek azok a részei, amelyek a nemzetgyűlés által alkotott uj rend s a közmeggyőződés viszonyát tárgyalják, valamint az ebből levont eredmények, a nemzetgyűlés vendégkutfői szerepe és helyes szembeállítása a Hármaskönyvvel és az Ideiglenes Törvénykezési Szabályokkal. Az egymással mérkőzni látszó két jogrend helyzete és súlya még sehol sem jelentkezett ily tisztult alakban a jog és az igazság m:rlegén. A mű legfőbb értéke ez talán, de nem lekícsínylendö érdeme az sem, hogy mig a levont ítélet az ősi alkotmányos jogrendnek sérthetetlenséget és tiszteletet biztosít, az uj jogrend ís megtalálhatja benne, — feltételeinek határain belül, — törvényességének jogszerű és erős védelmét minden illegális támadással szemben. Zsedényi Béla dr. Selbstmord und Tötung auf Verlangen. Eine strafrechtliche Studie von Dr. Maximiiian Kössler. 1925. Verlag von Moritz Perles Wien und Leipzig. Szerző 54 oldalon foglalkozik azzal a kérdéssel, amelyet Binding ezelőtt 6 esztendővel „Freigabe der Verníchtung lebensunwerten Lebens" c. alatt ismertetett. Binding feltűnést keltő könyvének megjelenése, de még inkább két izgalmas bünpör1) lezajlása óta mindig többen és többen nyúlnak a kívánatra ölés érdekes témájához. Hangulatos bevezetés után (I. fejezet) elmúlt idők nagy gondolkodóinak idevágó nézeteit ismerteti a szerző és a pythagoreusok, Plató, szt. Ágoston, Gratianus, Jeromos, az egyházatyák, Morus Tamás, Bacon, Dávid Hume, Montesquíeun, Beccaria, Kant, Spinoza, Schopenhauer, Nietzsche, Goethe stb. állásfoglalásaínak változatos bemutatásával foglalkozik. A II. fejezetben jogtörténeti áttekintést nyújt. A III, és IV. fejezetekben az öngyilkosságra való felbujtás, segély és öngyilkossági kísérlet, valamint a kívánatra ölésnek az érvényben lévő svájci, német és osztrák jogban való elhelyezkedését ismerteti. Az V. fejezetben helyesen mutat rá, hogy a halálba segítés (Euthanasía) Bíndíng-féle fogalmazásában2) az érvényben lévő jog alapján nem lehet büntetlen, mert a törvények nem tesznek különbséget „ölés" és halálok kicserélés között. Helyesen mutat rá, hogy milyen „va banque" játék az, amit a kívánatra öléstettese játszanék s hogy szerepe, mily bizonytalan lebegés lenne a büntetlenség és a bűnösség között! Találóan mutat rá arra ís, hogy a fájdalmas halálnak Bíndíng-féle „azonnali" bekövetkezése, mily megbízhatatlan kritériuma lenne a tettes híszetlenségének. Helyesen hangoztatja, hogy a kívánatra ölés büntetlenségét de lege lata csak az ellenállhatatlan kényszert (osztrák jog: §. 2. G. St. G. B.; németjog: §. 52. des d. R. St. G. „Unwíderstehlíche Gewalt") fogalmának felhasználásával lehetne kiharcolni. Legjobb — írja (VI. fejezet) ha a döntést minden egyes esetben az itéíő biróra bízzuk. A beteg állapota, a tettes lelkiállapota, viszonya a halálos beteghez, a sértett beleegyezése és hasonló mozzanatok mind latba kell hogy essenek egy Ítélet meghozatalánál. Mindezek dacára nem tagadja, hogy a jog idevágó mai állapota nem kielégítő s hogy a cím kérdések jó talajra találnak a mai jogban, törvényhozói újításokra és kész örömmel ismeri el Binding érdemét, mely szerinte főleg abban áll, hogy a haladó írók tudományos törekvéseit ezekben a kérdésekben nagy tudományos tekintélyével alátámasztotta. A VII. fejezetben kritikai megvilágításba helyezi Binding reformjavaslatait ; a VIII—IX. fejezetekben de lege ferenda ten megjegyzéseket az öngyilkosságban való részességre (segély) és a kívánatra ölésre nézve. A X. fejezetben végül a jövő törvényhozásának ad programmpontokat. Szerző határozottan az öngyilkossági kísérlet büntetlensége mellett foglal állást, de egy pillanatig se késlekedik kijelenteni, hogy az öngyilkosságban résztvevő harmadik büntetlenségét nem biztosítják azok a krimínálpolítikaí okok, melyek az öngyilkossági kísérletet büntetlenségéért harcolnak. A büntetés elrettentő hatása sem váltja ki azt a kedvezőtlen hatást, amit az öngyilkosnál s így mint az öngyilkosságok elszaporodásának, meggátlására szolgáló fegyvert nem szabad kiadni; a kézből s ezért I) Fíedler eset Wíenben és Uminska eset Párísban. Az esküdtek mindkét esetben felmentő ítéletet hoztak. 2) „Fájdalmas, a betegségben gyökerező és hosszanvégző haláloknak kiszorítása egy másikkal, mely nem fájdalmas."