Miskolci jogászélet, 1926 (2. évfolyam 1-12. szám)

1926 / 11-12. szám - Gazdasági szabadság, vagy állami beavatkozás a pénz és hitelintézeteknél - Borsodvármegye bűnügyi statisztikája 1909-1913-ig

18 MISKOLCI JOGÁSZÉLET szerével is. A munka sikere a kitűzött cél — a népszerű ismertetés — elérésében, illetve annak valamelyes megközelítésében lévén megállapítható, csak örvendeni tudnánk, ha az eredmény a siker mellett tanúskodnék, hiszen a tudomány nem önmagáért való, banem eszköz az emberi életcél, a boldogság elérésében s siker esetén dr. Szabó Sándor tudományos működésének éppen ebbeni eredményessége volna kimutatható. Szontagh Vilmos dr. Ifj. Puszter János: „A születések csökkenésének törvényszerűsége." A miskolci ág. hitv. ev. jogakadémia szemináriumainak értekezései. 4. s/.. Pécs, 1926. 34 1. A XVIII. század végén a túlnépesedésről alkotott sötét képével szemben, a jelenkor épen ellentétes, de hasonlóan fenyegető veszedelmére mutat reá s ez: a születései; számában folytonosan tapasztalható csökkenő tendencia s az ezzel kapcsolatos depopulatio. Szerző értekezésének első fejezetében feladatául tűzi ki problémájának megoldásában a középúton való haladást ama két szélső álláspont mögött, melyek szerint a társadalom minden jelensége elsősorban materiális gazdasági okokra, illetve kizárólag ethikai természetű tényezőkre vezethető vissza. A második fejezetben a természettudománynak, főleg Herbert Spencer-nék nézetét adja. problémájára vonatkozólag, aki azonban a születések csökkenését merőben fiziológiai tényezők eredőjének tekinli s mellőzi az emberi akarat szerepét s befolyását a szül ítések szán ánaií alakulására. Azonban az akaratnak ez a befolyása szerző állítása szerint csak a determinista nézőponntal magyarázható, melynek értelmében külső empirikus tényezőkhalnak az akaraton keresztül a születések alakítására. Az erre vonatkozó elméletek kozu! a legelterjedtebb a jóléti elmélet, azonban szerző a jóiét és kultúra névvel összefoglalható tényező komplexumban nem látja a születések csökkenésének feltétlen inditó okát, a szépen fölépített elméletet nem támogatja kellőleg a statisztika. Hasonlóképen nem mutatható be — a dolog természete szerint — statisztikai megvilágításban Dumcmt-nak elmélete sem, mely a ..társadalmi hajszálcsövességen" épül fel. Szerző egy harmadik elméletről is megemlékezik, mely a városbatömörülés jelenségével hozza kapcsolatba a születések csökkenését, igen helyesen rámutatva arra, hogy városban a gyermekek elől egészségügyi okokból el van zárva az ipari foglalkozás s így a szülők hosszabb ideig vannak gyermekeik gondozásával lekötve, ezért városban általánossá válik a konszideratio. Szerző ezután a negyedik fejezetben a neomalthusianista irányzattal foglalkozik, mely egyenesen jogosnak, erkölcsösnek s a kulturális fejlődés légkörébe került szülői szeretettel megmagyarázottnak látja a gyermekkorlátozást s ezzel kapcsolatban említi a vallás szembehelyezkedését ezzel az irányzattal, valamint a vallásfelekezetek korlátolt befolyását a születések alakulására. Yéiíül az utolsó fejezetben szerző az egyéni és kollektív emelkedéshez vezet, de a nemzeti érdek feltétlen megkívánja a népességnek a civilizátio alapját képező mennyiségi gyarapodását. Szerző értekezésében 8 diagrammot közöl a születések csökkenésének különféle alapon való bemutatására. A magunk részéről kívánatosnak tartottuk volna még az Európán kívüli államok, különösen az Uj-Világ területén tapasztalható eltérő születési arányszámok rövid megvilágítását, ismerve az bj-Világnak különösen nagy gyermekbőségét. IThlmann Aladár Szívós Béla: „Az aranybulla." A miskolci ág. hitv. ev. jogakadémia szemenáriumainak értekezései, ö. szám. .Miskolc 1926. 39. 1. A szerző bevezetésében a magyar állam sajátos viszonyaira utal s a nyugati állami élet hűbéri vonatkozásaival szembe állítja a magyar nemzet tisztultabb közjogi felfogását. Szt. István a nemzet egészének érdekeit figyelembe véve munkálta a központi hatalom egységét, nyugaton ellenben ezt az egymáshoz fűződő egyéni érdekek kapcsolata, szövetkezése hozta létre. Állami életünknek két tényezője volt u. m.: a királyi és a nemzeti hatalom. A királyi hatalom a király magántisztviselői által kezeltetvén, birtokon épült fel. Azonban midőn az uralkodók a meg-megujuló testvérharcokban párthiveik táborát növelni akarják s hatalmas dominiumok adományozásával keresik kegyeiket, e korlátlan bőkezűségnek, mint legfőbb királyi erénynek gyakorlása által a királyi hatalom biztosnak hitt épülete alapjában rendül meg. A nemzeti közhatalom súlypontja a kisbirtokos nemeseken nyugodott. Az oligarchia megerősödésével azonban félőssé vált, hogy a köznemes addig élvezett közjogi helyzetét, a hatalmas dominiumok urával egyenjogúságot nem őrizheti meg s mint a hasonló birtokkal rendelkező külföldi nemes, a főranguakkal szemben hűbéri szolgáltatásra lesz kötelezve. Erdélyi László felfogásával szembeszállva kimutatja, hogy az aranybullát se nem a serviensek forradalma, se nem valami véletlenül egybegyűlt tömeg alkotta meg, hanem az alkotmányos kereteknek megfelelően összehívott országgyűlésen a nemzet és az uralkodó együttesen határoztak és e tanácskozásnak eredményét foglalta privilegiális oklevél alakjába II. Endre. (Ferdinándy (iejza ismertetett beosztásával.) összevontabb formában adja a szerző világos, egységes, könnyen áttekinthető képben a bulla cikkeit. Részletesen foglalkozik a bulla záradék pontjával: a ius resistendivel. Ennek kapcsán párhuzamba állítja a bullát a vele egykorú Magna Chartával. Célszerű lett volna, ha Luschin v. Ebengreuth jeles osztrák jogtörténész nézetével is szembe szállt volna, ki az aranybullát még mindig az angol Magna Charta másának minősíti. Az alaki és tartalmi eltérések bemutatása után megemlíti a bullára vonatkozó kutatások legfontosabb ujabb eredményét : a bulla záradékában mutatkozó arragon hatást. Az aranybulla az országos válságot meg nem szüntette, a hűbériségnek hazánkra zúdult árját vissza nem tarthatta s három századnak kellett elmúlni mig tartalmi becsénél fogva őt megillető közjogi jelentőségre jutott. Az aranybulláról, alkotmányunk ezen talpkövéről írott e tanulmánnyal szemben egyetlen nagyobb, érdembe vágó kifogással élhetünk. Szívós a szerkezeti egység ellen vét, midőn az első fejezetben a magyar közjogi elvnek nagy vonásokban történő ecsetelése után a második fejezet feladata elébe vág s Imre, valamint Endre királyok oktalan birtok- és tisztségadományozását tárgyalja, majd az aranybulla későbbi történetét, sikertelenségének okát vázolja; a második fejezetben pedig felveszi a már egyszer érintett anyag fonalát s rámutat a III. Béla végintézkedéséből származó testvérviszályra. Helytelen a szerzőnek néhány kitétele, mellyel az ismert történelmi tényezőt téves megvilágításba hozza. „Szt. István alkotmányt adott a nemzetnek" vagy „István megteremtette a hatalmat a király kezében minden korlátozó szervtől mentesen". (5. 1.) Ez utóbbi cáfolatára elég legyen annyit mondanunk, hogy a magyar királyság, ha formailag nem is, de tartalmilag mindig korlátolt volt, mert a király alkotmányellenes ténykedése mindenkor szembetalálta magát az erősen kifejlett közjogi felfogással, amelyik nem türI hette a nemzet jogainak megcsorbítását.