Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)
1925 / 4. szám - Magánjog és papyrologia
(61) MISKOLCI JOGÁSZÉLET 9 kőzött a C. P. R. h 22, 24, 27, B. G. U. I, 252. IV. Í045. stb. A C. P. R. I. 27, a P. Oxy. III. 603 és VI. 905 &Zt tanúsítják, hogy a házasság bármelyik fajának a megszűnésekor a parapherna-t a férj azonnzl kiadni tartozott. Ami a papyrusok jogában a gyámság intézményét illeti, ezen a téren a római joggal szemben a legnagyobb eltérés az, hogy itt a nőknek is meg volt a gyámság viteléhez szükséges képességük. A K/. ti. í és 2 századból való papyrusok tanúsága szerint pl. egy i házassági szerződés alapján az anyát megillette apátlanná vált gyermekei feletti gyámság joga és pedig ügy egy más gyámmal együtt mint önállóan is (P. Oxy. II 265; III 496; 497; VI. 898; B. G. U. IV 1070 P. Oxy VI. 907:) Ezen egyptomí provinciális jogra céloz Papinianus a Díg. 26, 2, ír. 26. pr.-ben ahol azt mondja, hogy r egy tartományi főnök a helyi szokások alapján egy anyát nevezett ki gyermekei gyámjául, nem ismerve a; „leges, nostrae" azaz a birodalmi jog ide vonatkozó s .a nőkre nézve fenálló tiltó rendelkezéseket. A papyrusok jogában úgy a törvényes mint a végrendeleti örökösödés jogintézményének létét igazoló papyrusaínk vannak. A törvényes örökösödés kérdésében azonban, a rendelkezésünkre álló papyrus anyag, nem nyújt tiszta képet. Amennyire a főleg közvetve bizonyító kútfők (örökséget felosztó nyilatkozatok, bírósági jegyzőkönyvek stb.) alapján megállapítható, a papyrusok jogában a: törvényes örökjog a házközösségen alapult. A házközösségből való kiválás rendszerint az ahhoz fűződő örökösödési jogközösségből való kízáratással járt. (P. Fay. 97; P. Oxy IV. 7X3.) Első sorban meghívandó törvényes örökösök a descejidensek, amelyek sorában a leányok a fiukkal egyenlően jogosítottak. (P. Fíor 97; P. Oxy IV 713 B. G. U. IV. 1034.; Számos papyrus alapján (P. Lond. III 880; B G. U l 241 ; Í36, P. Par. 14. P. Petr. III. 19 c.; B. G. U I 86 stb.) bebízonyítottnak vehető, hogy az első szülött fíut, az örökösödésnél testvéreível szemben, meg kellett külömböztetní. Mítteís és Gradenwitz a régi egyptomí jogban látják ennek a különös intézménynek a csíráját, míg mások (így Arangío—Ruíz: La successíone testamentaría 164—165 1.) a görög jogból deriválják az első szülött fíut jog szerint megillető vagyoni megkülön böztetésben álló jogintézményt. A római jogot jellemző uníversalís successiot, az örökösnek, örökhagyó személyiségét reprezentáló karakterét a successionak, — a papyrusok jogában nem találjuk meg. Az örökös csak hagyatékával felelt a passivákért (B. G, U IV 1104 P. Oxy. I 68 stb). Az örökösödésről való lemondás, még örökhagyó életében ís lehetséges volt (P. Teb. II 380; P. Lond. III 932, B.; G. U IV. 1098). Descendensek hiányában a törvényes örökösödésnél az ascendensek hívattak meg, ilyenek nem létében a testvérek és testvérek gyermekei (P. Lond. III. 935, 940,. P. Amch. II. 72.) A régi egyptomí jog a végrendelet intézményét nem ismerte, ehelyett azonban már ősidőktől fogva halál esetére való ajándékozásokkal találkozunk. Ennek két alakja volt ismeretes. A vagyonát átruházó fél a haszonélvezet kikötése mellett azonnal odaajándékozta vagyonát, vagy pedig oly módon történt ez a halálesetre szóló ajándékozás, hogy a kijelölt egyénnek a javára lekötötték a vagyont mely esetben az ajándékozó elvesztette a hagyományozott dolgok feletti rendelkezési jogot, de a tulajdonjog megillette továbbra ís s az a kedvezményezettre csupán az ajándékozó halála pillanatába száll át. A végrendelet jogintézményét a görögök honosították meg Egyptomban. Érdekes jelenség a papyrus végrendeleteknél az, hogy azok közjegyzői formával bírtak, mely okiratokat az örökhagyó és hat tanú írt alá, kik azután azt pecséttel látták el. Az ugy nevezett agoranomos volt az közhatóságí jelleggel bíró hely, ahol a végrendeleteket megalkották. A végrendeletnek a közjegyzőtől való visszavétele alkalmasínt nem volt elegendő ahhoz, hogy az vissza ís vonassék illetve érvényteleníttessék, ahhoz rendszerint egy megsemmisítő okiratra van szükség. A papyrusok jogában a téljes végrendelkezést szabadság elve uralkodott. (L. B. G. U. I. 183; CPR. I. 18;) A papyrusok jogában nem találjuk nyomát sem a kötelesrész intézményének és az egyedüli ismert korlátja a végrendeíkezésí szabadságnak csupán az volt, hogy egy engrafos gamosbol származó gyermekét az atya végrendeletében nem mellőzhette, illetve azt végrendeletében kineveznie kellett. (L. CPR. I. 18 ) Bár títló jogszabály —, tudtunkkal — nem állotta útját annak, hogy végrendeletében az örökhagyó törvényes örökösét ne mellőzze, mégis az egyptomiak erős familiáris érzése következtében, nem fordul elő eset ahol a törvényes örökös, végrendeíetíleg kínevezett örökös kedvéért, mellőztetett volna. A papyrusok jogában a végrendeleti örökösödés lényegileg más volt mint a római jog szerinti végrendeleti örökösödés. A heredís ínstitutío nem volt a végrendelet érvényességi feltétele. A constítutío Antoníana óta azonban majdnem kivétel nélkül a római „heres esto" analógiájára történt örökösnevezésekkel találkozunk. Nem tesz külömbséget a papyrusok joga az örökösödés és a hagyomány között. Utóhagyományozásokkal elég sürün találkozunk a papyrus végrendeletekben. (L. P. Oxy. I. 105. III. 490 stb.) A végrendeletek tartalmát szabadonbocsátások, gyám és gondnokktnevezések képezik a substítutíokon és heredis ínstítutíokon kívül. Rendszerint bírságokat és más hátrányokat rendel az örökhagyó arra az esetre, ha valamelyik örökös nem respektálná végrendelkező örökhagyó utolsó akaratát. A P. Oxy. III. 491, BGU. I. 183. rendelkezéseket tartalmaz a hagyatéki terhek mikénti viselése tekintetében. Elrendeli az örökhagyó azt, hogy a vagyoni megkülömböztetésben részesített örököst terheljék kizárólag a terhek. Érdekes jelenség a papyrusok jogában a közös és kölcsönös végrendeletek ismert és elterjedt volta. A P. Oxy. I. 75. III. 636; CPR. I. 28 ; BGU. IL 448, házastársak közös végrendeletét tartalmazzák, míg a P. Oxy. III; 493-ban kölcsönös végrendelet foglaltatik, melyben a végrendelkező házastársak oly módon rendelkeznek, hogy a túlélő házastárs halála után az egész hagyatékot a közös gyermekek kapják. Fentiekben igyekeztem igazán nagy vonásokban megrajzolni a papyrusok magánjogi vonatkozásait. Ebből a vázlatból ís megállapítható azonban az, hogy a papyrologia a jogösszehasonlítás eszközeinek alkalmazásával igen értékes módon, nagy mértékben szélesíti ki jogtörténeti ismereteinket s ezáltal a jogkifejlödés mikéntjének tísztultabb képe fog majd szemeink előtt kialakulni. Az általam választott téma, valamint annak, jelen lap természete szerint számomra megengedhetővé vált tárgyalási módja, szükségképen maga után vonta azt, hogy a már elért tudományos eredményekre basírozottan ismertessem meg a papyrologia egyes kérdéseit, így fenti soraimban relata referro. Sztehlo Zoltán.
