Miskolci jogászélet, 1925 (1. évfolyam 1-12. szám)

1925 / 7-8. szám - Okozatosság a magánjogban

MISKOLCI JOGÁSZÉLET 9 ís súlyosan esik latba. Ez főkép a büntetendő kísérleti cselekményeknél tűnik ki. Ezeknél a fizikai tett valamely okból félbenmáradt, a megkezdett és be nem fejezett cselekmény főleg a szándék irányára és terjedelmére állít elénk kérdőjelt. A szándékban elhatárolt cél nem jelentkezik, mint a befejezett cselekménynél, eredmény képében. Ahol a fizikai végrehajtás megakadt, ott a gondolkozásban elrejtett cél több lehetőségre engedtet következtetni. Mivel a szétfolyó célkép az elrejtett szándéknak ugyancsak jó búvóhelye, nemcsak a bekövetkezett fizikai tényekből, hanem a lehető messze megelőző körülményekből s előkészületből lehet inkább következtetni a burkolt szándékra. De ezek a következtetések többnyire már csak valószínűségeket fognak termelni a lelki motívumokat illetőleg. A bizonyításra ezeknél az adat felhasználásoknál rendkívüli lelkiismeretet megkövetelő munka vár. Tudjuk azt, hogy a BTK.-nak több bünmeghatározó szakasza a szándékot nem sorolja fel nyíltan tényálladékí elemkép, azonban a bűncselekmény céljának megjelölésével a szándéknak irányát, tehát magát a szándékot ís burkoltan kritériumkép állít,a be. így pl. a lopásról szóló 333. §. mely a jogtalan eltulajdonítás célzatát említi fel. Ha ez hiányzik, nincs lopás. Mondjuk a kísérlet tettenérés következtében még az elvitelig nem jutott el, — a lopási célzat, tehát eltulajdonítási szándék sok esetben nehezen bizonyítható be. A szándék irányának megállapításánál a nyomozás, de a bizonyítás ís kénytelen a valószínűségek vizeire evezni. Kirívó esete az ilyen szándék bizonytalanságnak a következő : X gazdának telkéről több éjjel egymásután baromfit lopott ismeretlen tettes; X gyanúja a szomszédjára Y gazdára irányult, akivel haragos viszonyban volt. Ezért X. a tulajdonát képező s Y. kertjélől elválasztó magas deszkakerítésére drótfzögeket készíttetett. Pár nap múlva X, rajtakapja Y.-t éjféltájban azon, hogy a kerítéséből két szál deszkát kifűrészelt s ezért bevitette őt a rendőrséghez. A feljelentést lopás bűntettének a kísérlete címén tette meg. Y. tagadta a lopási szándékot s azzal védekezett, hogy ő a pár nappal azelőtti zivatar után fiával átüzent X.-nek és kérte, hogy a kertjében össíegyülemlő esővíznek készítsen folyókát a csatornához, mert ez mindig elönti az ő kertjét s kimossa veteményeit. X. a kérésnek nem tett eleget s az aznapi zivatarnál az eset megismétlődölt. Minthogy a további károsodástól akart szabadulni, a kerítést kifűrészelte azzal a szándékkal, hogy azt dolga végeztével vísszaszögezí s X» kertjében megcsinálja a lefolyót, anélkül, hogy kárt akart volna okozni. A feljelentésben és a védekezésben foglalt tényállítás egyformán igaznak bizonyult, azonban más adatot nem sikerült a nyomozásnak produkálnia. A lopás kísérlete bizonyító előkészületi cselekmény hiányában pusztán a megakasztott végrehajtási cselekményből megállapítható nem volt s a bíróság nem a feljelentésben említett szándék, hanem a bevallott szándék alapján volt kénytelen a magánlaksértés kísérletét és vagyonrongálás halmazatát bizonyítottnak venni. Ha tehát a szándék iránya megállapítható nem volna, a nyomozás ne erőszakolja a gyanúsítottra a súlyosabb minősítésű cselekmény tényeínek elismerését, mert kiteszi őt annak, hogy a látszatok és elismerés együtthangzása alapján terhére a bíróság bizonyítottnak veszi a tényleg meg nem kísérelt súlyosabb bűncselekmény fenforgását. Lelki tényekre vonatkozó őszinte vallomást általában csak rábeszéléssel lehet nyerni, azonban ezt sem szabad túlzásba vinni. Ugyanis vannak beteg lelkű, könnyen befolyásolható emberek, akík az eléjük állított tények alapján egyszerűen átvett impressziókból megrajzolják saját lelkűknek soha nem létezett képét. A bizonyítás az abszolút igazság mégközelítése érdekében pszichiátriai szempontból ís mérlegelje ilyen esetekben a gyanúsított vallomásának értékét. A lelki lehetőségek tág mezeit kutatva általában iparkodjunk a merev sémák felállításától s főleg attól a megszokástól távolodni, amely előző gyakorlatunk bevállt módszerei folytán sajátos metódusunkká vált. Gondoljunk arra ugyanis, hogy bár az emberek lelki vonásai nagy vonalakban hasonlítanak egymáshoz, azonban mégis minden ember egy egész külön világot hordoz bensőjében. Ha hasonló esetekben ís látunk már tapasztalt jelenségeket, nem szabad pusztán az analógia kedvéért áthidalásokat végeznünk, hanem az oly nehezen megmarkolható lelki körülmény lelkiismeretes megállapítása után azt orígíonálís, kronologikus, dímenzíonálís és tendencíonálís szempontokból ís bonckés alá kell vennünk. A lelki megnyilvánulások eredetét, huzamosságát, terjedelmét és célzatát kutatva közelebb fogunk kerülni a bizonyosságokhoz, ezúton inkább megközelíthetjük a jog energiaforrását — az igazságot, de a lelkiismeretünk ís a bűnügyi jogászi pálya idegőrlő malmában biztosabb kézzel enged majd benyúlni a bün korpás zsákjaiba. Unger Jenő dr. y*\ Okozatosság a magánjogban Valahányszor egy vagy más vonatkozásban a cimbc tett kérdésre gondolok, mindig a 20 és egy néhány évvel ezelőtt lejátszódott esemény jut eszembe, amikor a buda* pesti ügyvéd-vizsgáló bizottság előtt az ügyvédi vizsgát tettem le. Vizsgámni váíé készülésem előtt, pár hétig vizs* gákat hallgatva, egy kiváló kriminálistánk a jelöltnek azt a kérdést találta feladni, hogy jelölt Ur mit ért: a dolus és a culpa fogalmai alatt. A jelölt nem lepődött meg a kérdés felett, a jobb készültségü jelöltek közé tartozván, de annál inkább a több tucatot számláló jelölt társaság körében volt a meglepetés általánosnak mondható, s ezek részéről spontán nyilatkozott meg az a vélemény, hogy gyakorlati vizs* gán ilyen teoretikus kérdés fel nem adható. Hogy a kér* dező bizottsági tag egyike volt az elméletileg is kiválóan képzett birói gárdánk egyik legkiválóbbjának, az csak fo* kozottabb érdekességüve teszi az esetet. Joggal kérdhetik, hogy mi okból juttatja a cimbc fett kérdés eszembe a fenti jelenetet. A felelet erre igen egyszerű. Ugy vagyok ezzel a kérdéssel, mint a rég hallott kedves nótával, melynél jobbat mind ezideig nem tudtak produkálni. Jóllehet az okozatosság kérdése ily vonzerői egy jogászra talán mégsem gyakorol, de mégis minduntalan visszafér annak gondolata, aki szeret a megoldhatlan problémákkal foglalkozni. Az okozafosság kérdése pedig a magánjog szempontjából még ma is megoldhatlan jogi probléma. Mert, hogy adott esetben a gyakorlati, vagy elméleti jogász nagy nehézséggel képes megoldani azt a jogi kérdést, melynél az útvesztők* ben egyetlen mécsvilága, az igazságérzefe, csak azt mutatja, hogy ennek a kérdésnek a lapjai az elméleti jogász szem* pontjából sincsenek lezárva még. Igaz, a múltból már nem igen sok resíántiánk van, de mégis van, s ezek közzé tartozik többek között az okozatosság kérdése is. Jól tudjuk, hogy a magánjogi kártérítési kötelezettség megállapításának négy feltétele van: egyszerű károkozás; a kártokozö cselekmény objectiv jogellenessége ; a már csak a jogi muzeumokba való, s fájdalom a joggyakorlat által ahhoz még mindig görcsösen ragaszkodó: subjectiv vétkesség; és a cselekmény és a bekövetkezett eredmény közötti okozati összefüggés.