Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 9. szám - Párisi levelek. 3. [r.]

— 73 — hogy valamely bel- vagy külföldi törvény valamely szakasza a munka mely helyén idéztetik ill. közöltetik ? A tulajdonképeni váltójogi kérdéseken kivül némely más a váltójoggal rokonságban álló intézmény is vétetett fel a munka keretébe, igy különösen Az utalvány és annak alfaja a c h e c k. Fel van véve továbbá acsődjogisés pedig egész kiterjedésében, bár különös tekintettel a csődnek a váltójogi viszonyokra való befolyására. A külföldi csődtörvények azonban csak rövid ismertetésben részesültek, tekintve, hogy azoknak egész kiterjedésbeni közlése a munkát kelleténél terjedelmesebbé tette volna. Az uj magyar váltótörvény mindenütt kellő figyelembe vétetett, a megfelelő intézkedések az egyes kérdéseknél többnyire szószerinti fordításban közöltetnek. Ez által a munka reánk nézve még becsesebbé válik, s értéke csak kevéssé csökken annak folytán, hogy pl. a remélhetőleg úgyis még csak rövid ideig életben maradó magyar csődtörvényről, valamint a magyar keresk. törvénynek az utalványra vonatkozó, a német k. t.-nek erre vonatkozó szabályaitól sokban eltérő intézkedéseiről említés téve nincs. Dr. Nagy Ferencz, nagyváradi kir. jogtanár. II. Sorsjegyek és értékpapírok eldrusitása részletfizetésre. Jogi és közgazdasági tanulmány. Irta : ifj. Dr. Neumann Sándor ügyvéd. Budapest 1880. Kiadja Zilahy Sámuel n. 8. r. 96 lap. (F. I.) Oly kevés mü jelen meg könyvpiaczunkon, mely a nemzetgazdaságtan praktikus részével foglalkoznék, tudományos irodalmunk ez ága oly meddő, hogy valamely idevágó kérdést tárgyazó bármily kicsiny füzet, röpirat, sőthirlapi czikk megjelenése is — mondhatnók — eseményt képez. Örömmel láttuk tehát Dr. Neumann e kis müvét könyvkereskedőink kirakataiban feltűnni és siettünk is tudomást szerezni az abban foglaltakról, hiszen egyikét taglalja azon égető kérdéseknek, melyek nemcsak a jogászt, hanem mindenkit érdekelnek. Vagy talán van-e, a ki nem ismeri a hirhedt »B,atenbrief«-szédelgést ? (Annyira német, vagy jobban mondva, osztrák ez az üzlet, hogy hamarjában meg sem értenék, ha >járadékterv«-ről, vagy »részletiv«-ről szólnánk.) Van-e, a ki nem volna meggyőződve arról, hogy a rendezés e téren is sürgős ? Van-e, a ki nem volna áthatva annak a jelen rendezetlenség mellett káros hatásától? Szerző azon czélt tűzte maga elé, hogy javaslatot tegyen az iránt, minő cautelák létesítendők a részletügyletek kinövései ellen és e tekintetben törvényjavaslati tervezettel is szo'gál. Munkája elején rövid bevezetésbe foglalja megjegyzéseit a jelen állapot tarthatatlanságáról és utal a rendezés sürgős és szükséges voltára. Az I. fejezetben sikerülten vázolja a »részletüzletet« vasy »járadéktervre alapított üzletet, elmondja az üzlettulajdonos fáradozásait jó és csalogató czég után, számszerűleg mutatja ki az ily járadékterv káros hatását a vevőre nézve és az eladó horribilis nyereményét, felsorolja ama védelmi eszközöket, melyekkel az eladó »bankház« magát körülveszi, hogy a polgári és fenyítő törvényszék fenyegető örvényei közt biztosan evezhessen s horogra került vevőjét annál jobban tarthassa körmei közt, végre statisztikai adatokat nyújt a Budapesten ily szédelgő üzlettel foglalkozó bankházakról. A II. fejezetben ismerteti az 1878-iki osztrák törvény keletkezésének történetét, a törvényt magát és a mi kormányunk intézkedéseit ez ügyben, mig a III. fejezet azon kérdéssel foglalkozik, miért nincs hazánkban a magyar aranyjáradék annyira elterjedve, mint például Francziaországban a franczia rente, és a feleletet abban adja meg, hogy a részletfizetési szédelgő üzlet megrontotta a járadék hitelét. Mi valószinübbnek tartjuk, hogy pénzbeni szegénységünk az okaennekj és a takarékpénztárainkban magasra felgyűlt pénz nem, mint szerző hiszi, a tőkegyűjtésnek, hanem a befektetés hiányának eredménye, és csak azért nem helyeztetik el ez aránytalanul nagy összeg többet kamatozó és biztosabb értékekben, mert tulajdonosaikat folyton táplálja a remény, hogy jobb idők jönnek és a takarékpénztárból hamarabb veheti majd ki pénzét, ha majd gyümölcsöztető vállalatokba óhajtja befektetni, mintha az nehezen értékesíthető állampapírokban volna elhelyezve. A IV. fejezet bizvást elmaradhatott volna a munkából, vagy meg kellett volna azt nagyon rövidíteni, ép ugy, mint a részletfizetésre vásárló jogvédelméről szóló V.-et, mert tévedésről, csalásról minden jogásznak van fogalma és nem szükség azt oly bőven fejtegetni; de ha már azok kedveért, a kiket a »közgazdasági tanulmányt megjelelés vont a munka olvasásához, irta szerző e fejezetet, kissé inkább kellett volna ragaszkodnia a könnyebb modorú stylushoz, — melyet sajnálatunkra az I egész műben hiában keresünk, — mert irálya itt annyira curialis, hogy azok, a kik nem részesülnek azon szerencsében, hogy a királyi tábla vagy Curia egyik birói székében majdnem naponta hallgassanak vagy épen referáljanak ilynemű felebbezéseket, aligha fognak e két fejezeten keresztülgázolni, és ép a mü legérdekesebb részéig, a kérdés megoldásáig, nem fognak eljutni. E két fejezetnek vagy egészen vagy nagyobb részében el kellett volna maradnia, és higyje meg a szerző, müve e törlés által csak nyert volna, mert inkább felel meg ez esetben azon igényeknek, melyeket a tanulmányhoz (essay) kötni szoktunk. A kik ez ügyvédies stylusba magukat úgyszólván beleélték, igy is fogják élvezni a könyvecskét, de szerző nemcsak ezeknek irt és ezt folyton szem előtt kellett volna tartania. A stylről levén szó, legyen szabad, mielőtt a végső fejezet tárgyalására térnék, még egy szót ejteni szerző nyelvezetéről, mely annyira németes, hogy a különben érdekes munkának a tanulmányhoz nem illő hosszadalmasság mellett ez a legnagyobb hibája. Csak pár példát idézek. Emleget szerző »megtévesztés«-t, a tévedést »helytelen vagy hiányzó képzelet? definitióval jellegzi, a czég »tovább vihetésé«-ről, a részletügylet »felhagyásáéról szól, értekezését (kevés kivétellel) consequenter » értekezletének czimezi, és mondatkötéséről a 73. lapon levő V. fejezet következő negyedik bekezdése nyújt példát: »Mig tehát az egyik fél helyes képzeletével bir szándékolt cselekményének következményeiről, addig a megtévesztett nem bir helyes képzeletével az általa akart cselekmény nem szándékolt következménye felett; minthogy pedig a jogcselekménynél, a jogügyletnél a végre, no£?y jogkövetkezménynyel bírjon, szükséges, hogy a szerződő felek mindegyike helyes képezeletével birjon tényei jogkövetkezményei felett, vagyis hogy az következzék be, a mit akar, az ügylet ily esetben érvénytelen lesz.« (Szóról szóra idéztem az egész bekezdést.) De nem akarjuk, hogy ellenünk is felhozhassák azon vádat, melyet egyik nagyobb napilapunk jogi bírálata ellen felhoztak, hogy t. i. csak nyelvi tekintetek vezérelnek, hogy szőrszálhasogatók vagyunk, nem akarunk azzal vádoltatni, hogy tulszigorusággal viseltetünk a nyelv iránt, bár tudjuk, hogy nem túlságos azon követelésünk, hogy az, a ki hazánkban müködőleg fellép, nyelvünkkel is tudjon bánni, és áttérünk a munka IV. befejező szakaszában adott törvényjavaslat ismertetésére. Szerző iparhatósági engedélytől és czégbejegyzéstől kívánja függővé tétetni az értékpapírok és sorsjegyek részletfizetésre történő eladását, do az engedélyt csak akkor akarja megadni, ha a kérvényező 50000 frt óvadék megtörtént letételét igazolja. Fölöslegesnek tartjuk azt bizonyítgatni, hogy ez összeg túlságos nagy és megállapítása csak azt eredményezné, a mit a tilalom, hogy t. i. senkisem foglalkoznék ez üzletággal. Scsjegyek nyeremény reménysége részletfizetés mellett, vagy a tervtől elütő részletekben való elárusitása tilos. Sorsjegyek és értékpapírok csak ugy áruihatók, ha az áruszerzödés más ügylettel nincs összeköttetésben. Az osztrák törvény által meghatározott szelvényes könyvet a részletivek és nyugták tekintetében behozandónak véli s szigorú ellenőrizetet kiván megállapítani. A laesio enormis jogczimét nálunk is meghonosítani törekszik és a szerződést ezzel kívánja megtámadtathatni. Az értékpapír előző 12 havi tőzsdei árfolyamát az okmányra vezetteti és büntetéseket ró a törvény áthágóira. Ezek a javaslat főbb vonásai. Elüt az az osztrák törvénytől, a mennyiben külön óvadékot kiván és nagyobb szigort alkalmaz, de az utazó ügynökök általi eladatást nem tiltja. Részünkről ez utóbbi intézkedést hibának tartjuk. Az ügynök ez után is fog Ígérgetéseket tenni a vevőnek, melyeknek tételére az eladó czég által feljogosítást nem nyert; a vevő hinni fog neki, a mint hisz ma, és akkor ismét hitelét veszti az értékpapírokat részletfizetésre elárusító üzlet. De nemzetgazdaságunkra nemcsak ez lesz káros. Mert mint fentebb kifejtettük, a takarékpénztárainkban felhalmozott tőke nem egészséges közgazdasági fejlődés jele ; sőt inkább a vállalkozói készség hiányát jelzi; aztán szerző maga is elismeri, hogy ma sem a tőkegyűjtés, hanem a sorsjegyek által való hirtelen meggazdagodás reménye csábítja a vevőt részletivek vásárlására és hogy az ügynök továbbra is ígérni fog füt-fát, aranyhegyeket és milliókat, hogy az első részletet zsebre rakhassa. Az osztrák törvény intézkedését e tekintetben nekünk is el kell fogadnunk és az utazó ügynökök kiküldését megtiltanunk, már csak azért is, nehogy a nemzetünknél még oly kevéssé elterjedve levő életbiztosítást az ügynökök később nem teljesítő ígérgetései discreditálják. De nem akarunk bírálni, csak ismertetni és már is egyes kérdés taglalásába bocsátkoztunk. Fokozni akarjuk az érdeklődést a kérdés és