Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 9. szám - Az elveszett telekjegyzökönyvek

Tizedik évfolyam. í). szám. Budapest, 1880. február 20. Külfln rnelbiUletek : a ..Döntvények gyíitemenye" *t ,,'gazságQgyi rendeletek iára" és az ..Igazságügyi törvények anyaggyüjtemenynyel". A kéziratok a szerkesztőséghez, a megrendelések és reclamátiók a kiadóhivatalhoz intézendók. Szerkesztőség: Nagy korona-utcza 11. sz. Kiadó-hivatal: IV. barátok-tere 3. sz. Előfizetési' árak (helyben házhoz hordással, vagv vidékre bérmen tes szétküldéssel) a „Magyar Themis", a „Döntvények gyűjteménye" és »z „Igazságügyi rendeletek Iára" c/Jrmi mellékletekké] együttesen: egész évre 10 forint télévre 5 ionnt. negyedévre 2 forint 50 kr. A MAGYAR JOGÁSZGYÜLKS NAPILAPJA. MEGJELEN MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN, A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS TARTAMA ALATT NAPONKINT Az. PlSflz.etési pénzek bérmt legczélszerübbríii p o s t a u t kflldendSk. Wékrí 1 Felelős szerkesztő: Dr. Fayer László. Kiadó: az „Athenaeum" részvénytársaság. T A UTALOM: Az elveszett telekjegyzőkony vek. (—m.) — Szerződésszerű eltérés a rendes birói illetőségtől, (x.) — Tárcza : Párisi levelek. III. Dr. Nagy Dezsőtől. — Közgyűlési jegyzőkönyvek. Dr. Held Kálmán ügyvédtől. — Jogirodalom. J. Dr. Osk*r Wachter: Encyclopádie des Wechselrechts <1er europáischen und aussereuropáischen Lánder. Dr. Nagy Ferencz nagyváradi kir. jogtanártól. II. Dr. Neumann Sándor: Sorsjegyek és értékpapírok elarusitasa részletfizetésre. (P. I.) — Levél a szerkesztöhez. Mátyásy József pestvidéki kir. tszéki bírótól. — Különfélék. — Legközelebbi csődbejelentés! határidők. — Kivonat a ^Budapesti Közlönyéből. — vCsődök. — Csödmegszüntetések. — Pályázatok. — Igénykereseti felhívások). — Eüliiu melléklet: a »Döntvónyek gyűjteményéinek egy ive. VAz elveszett telekjegyzökönyvek. E lapokban (f. é. 2. sz.) hivatalosan értesült körökből constatáltatott azon szomorú tény, hogy telekjegyzőkönyveink százával elvesznek és hogy azok pótlása égető szükséggé vált. Felvettetett ennek során azon kérdés, vajon erről lehet-e gondoskodni rendeleti uton, a miniszteri hatalomkor csorbítása nélkül, vagy kell-e ahhoz legalább törvényhozási speciális felhatalmazás, nehogy a miniszter oly nagy felelősséget vállaljon magára, minőt az 1861-iki ideiglenes törvénykezési rendtartással fentartott, »törvénynél kevesebb, rendeletnél több, döntvénynyel egyenlőt telekkönyvi rendtartás módosítása involvál? Mely kérdésben czikkiró Perczel és Pauler miniszterek azon óvatos nézetét osztja, hogy rendeleti uton nem lehet intézkedni és a szükséget tovább égni kell hagyni, míg honatyáink ráérnek avval foglalkozni. Miután a kérdés fontosságát, a gyakorlatban »égető« szükséget ismerjük, néhány megjegyzést kivánunk tenni a tárgyhoz. E megjegyzések elseje, hogy ideje volna nemcsak a telekkönyvi kincsek elvesztésének következményéről és pótlásáról, hanem okáról és megakadályozásáról Í8 gondolkodni és gondoskodni. Mert a pótlás ukármikép rendeztetik, minden esetre problematikus lesz sikere, mert a jogforgalmat ideiglenesen az is felfüggeszti s az elveszett jogokat nem mindig restituálja; csak afféle sebészi segitség, mely tagot amputál és declarálja, hogy a mi maradt, az (előbb, utóbb) az egész (telekkönyvi) testnek tekintendő. A pótlások majd folyhatnak azután szüntelenül, mint most minden »törvényes alap« nélkül az egyes bíróságoknál az uj betétek helyszinelési felvétele folyik, de az nem fogja gátolni a további tömeges telekjegyzőkönyveltünést és jogvesztést. Ugy hiszszük, afőkérdéstehátaz, mikép lehessen azon, igazságügyünk igazgatását megbélyegző, páratlan tüneménynek elejét venni, hogy az állam őrizetére bizott közokiratok százával, ezrével eltűnnek? hogy az állam ekképapolgárok szerzett magánjogait kárpótlás nélkül elveszti? Hogyan tűnnek el ? hogyan történik az, mire a telekkönyvi rendtartás mint lehetetlenre nem is gondolt? hogyan történhetik elemi csapás, tűzvész, árviz stb. nélkül, pusztán belső sorvadás erejéből? Itt már nem állithatni, mint az irattárnokok tesznek, ha félcsomók tudtukon kivül eltűntek, hogy az ellen nem őrizhető néha veszélyes felek és mindig legveszélyesebb prókátorok kijegyzés közben zsebre rakják az eredetieket olcsó hiteles kiadmánynak vagy más czélból. A fél és prókátor nem visz el eredeti telekjegyzőkönyvet; nem is vehetné hasznát, mert hitel nem adatik, ha nincs meg, és nem hiteles e telekjegyzőkönyv; szerét sem tehetné, ha akadna ily bűntettre vállalkozó. A hivatali helyiségek, hivatalnokok és hivatali emberek elégtelensége, illetve ügyetlensége és restsége folytán álllandó zűrzavar is csak némi megfejtése a rejtélynek. ' Tény, hogy a kényelmes, főleg korosabb és könnyelmű, fő1 leg fiatalabb, összesen sok helyen valamennyi biró, ki, ha a ! hivatal messze esik vagy kályhája rosszul fül, a jegyző álli| tása szerint mindig »ülésen van«, természetesen otthon, a perekkel, végrehajtási, vételár felosztási stb. ügyiratokkal az eredeti telekjegyzőkönyveket is hét- és holnap-számra otthon a pipatoriumon vagy más kéznél levő helyen tartja, hogy ott ne felejtse és hogy igy néha egyik-másik tjk. ehzóródik vagy mint bírósági műnyelven mondják: ^bitanggá lesz.* Ezt azután termész tesen át nem vette a referens, ki nem adta a telekkönyvi igazgató, illetve a hivatalszolgáig terjedő helyetteseinek valamelyike, meg nem ette a moly az uton, hanem hivatalos, hiteles jelentés szerint: »elveszett és pótlandó, sőt pótlása — tekintettel a folyó ügyre — égető szüksége, kívánatos tehát, hogy annak alkotmányos módját az igazságügyi miniszter legfölebb egy-két évtized alatt kitalálja. Van azonban a vétkes mulasztáson kivül szándékos forrása is a tjkönyvekbitangolásái ak és ez nyeli el a legtöbbet. E forrás a telekkönyvi hivatalnokok, bevezetők, mutatók, szolgák zugirói és ehhez segédkező működéséből fakad. E forrás nem is valami édes titokban csörgedez, hanem nyíltan coram publico fogja a szolga a telekkönyvet nézett parasztot, bevezeti a bevezetőhez, megalkusznak a corpus delictin stb. Megesik azután, hogy midőn a bevezetőnél sörgetjük néhány holnapos bevezetésünket, ott leljük őt cliensei között, mint valami római iurisprudens-t respondeálva és meggyőződünk arról, hogy sok igaz van a telekkönyvbevezetők országos egyletének programra állításában, hogy hivataluk mily sokoldalú és hogy nekik mi mindent (!) kell tudniok a bevezetésen kivül, mely ahhoz képest valóságos mellékfoglalkozás. De mi köze ennek az elveszett tjkhez? Ennek csak legendáját lehet nyomtatva elmondani. Van a zugirónak is irigye, versenytársa, mint minden ragadozó állatnak ellensége. Nem élvezhet nyugodtan és csiny nélkül. Néha >téves bejegyzés* miatt Orkusba száll a tjk.; néha a versenytárs által keresett tjk., melybe bevezetést eszközölni kellene, fel nem található, hogy a iurisprudens cliensei lássák, mennyivel biztosabb, gyorsabb és olcsóbb az ő munkája, mint a fiskálisé, mire azután ott feledik a kislaki 38. sz. tjket a nagymártoni 561. tjk. háta megett, hová bedugták, hogy bitauggá legyen. Van ennek csodásan sok utja, módja, melyet szakértő bizottság vizsgálatával felderiteni kellene. Megvan tehát a baj. Annak oka a telekjegyzőkönyvek vétkesen hanyag vagy bűnös kezelése. Ezt pontosabbá, szigorúbbá tenni nem könnyű dolog, mert a rendelet, ha ezt meg azt tiltja is, mire való, ha lelkiismeretet nem lehelhet a miniszter a telekkönyvi vizsgán egyoldalúan megismertekbe ? Az ellenőrzés a jelen rendszer mellett hiába reformál-