Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 8. szám - A csődalatti szerzemény

— 62 annyit tudok, hogy az ügyvédi s közjegyzői kamarák, miként az egész ügyvédi és közjegyzői rendtartással: ugy a zugirászat büntetésére vonatkozó rendelkezésekkel sincsenek megelégedve, és alig van kamara, mely az igazságügyminisztériumhoz intézett évi jelentéseiben ne panaszolná a zugirászat szertelen terjedését; sőt a panasz gyakran kiterjed azon tényezőkre is, melyek a törvény alkalmazására hivatvák. Mig a kamarai körökből az igazságügyminiszterhez ily szellemű panaszok hangzanak: addig a vármegyék tágabb és szűkebb bizottságai azt panaszolják a belügyminiszternek s a képviselőháznak, hogy az 1874: XXXIV. t.-cz. 39. § át oly szigorúan értelmezik a bíróságok, hogy a községi jegyzők már tanácsot sem mernek adni a népnek, mert a bíróság, ha csak egy szerződést vagy egy nyilatkozatot ir is a községi jegyző vagy megjelenik az illetékkiszabási hivatalnál valamely agyon-illetékezett fél nevében — már reászabja az 1874: XXXIV. t.-cz. 39. §-ában foglalt büntetést. Az igazság valószínűleg a középen lesz. Se nem oly enyhe, se nem oly szigorú az iudicatura. De az kétségenkivül van, hogy legalább husz törvényhatóság folyamodott a minisztériumhoz s a képviselőházhoz az iránt, hogy a községi jegyzők magán ügyköre szabályoztassék, mert a nép érdekei mélyen sértetnek az által, hogy a községi jegyző kénytelen megtagadni még felvilágosításait is, mert a szigorú biró még ezekben is »zugirászkodás«-t lát. Ugy tudom, hogy a képviselőház e kérvényeket kiadta a bel- s igazságügyminiszterekuek tanulmányozás végett s a tárgyalások valószínűleg meg is indultak e kérdés szabályozása tárgyában. Mi lesz ezen tárgyalásoknak eredménye, nem tudjuk. De mindenesetre fölvetendőnek tartjuk ez alkalomból a kérdést: szükséges-e a községi jegyzők magánügyködési körét törvényhozásilag szabályozni — vagy elegendő-e a törvény jelenlegi dispositiója? Szerény nézetem szerint a községi jegyzők magánügyködési körének törvényhozási szabályozására szükség nincs — mert zugirászainak a törvény szerint a felek képviselete csak akkor tekintetik, ha az egy bizonyos egyén (nem ügyvéd) által üzletszerüleg gyakoroltatik, ha valaki mások nevében és érdekében többször jelenik meg a bíróságok és hatóságok előtt a nélkül, hogy különös viszony, mint például rokonság, gazda tiszti minőség, léteznék közte és megbízója között, s ha a képviseletet fizetés mellett teljesítvén: ez neki kereset forrásul szolgál. De semmi esetre sem lehet zugirászatnak minősíteni a községi jegyzők azon működését, a mely szerint magánfeleknek peres és nem peres ügyeikben díj mellett tanácscsal szolgálnak s a magánfelektől nyert megbízásokat (ha ezek a bíróság vagy hatóság előtti képviselet tényét magukban nem foglalják) dij mellett teljesitik. A községi jegyzők ezen működését az 1874: 34 t.-cz. 39. §-a szerint zugirászatnak minősíteni nem lehet. Ezen felfogás látszott vezérelni a bel- s igazságügyminisztereket is akkor, midőn több törvényhatóság szabályrendeletei ellen, melyekben a községi jegyzőknek hasonló működésükért járó dijaik állapíttattak meg, kifogást nem tettek. Ha ezen értelmezés helyes, ha áll az, hogy a községi jegyző zugirászatért csak akkor büntettetik, ha a feleknek biróságok vagy hatóságok előtti képviseletét üzletszerűen folytatja: nem szükséges a községi jegyzők magánügyködési körét törvényhozásilag szabályozni, mert a községi jegyzőt a közérdek veszélyeztetése nélkül a hatóságok és biróságok előtti képviseleti joggal felruházni nem szabad. Valamint nem szabad az 1874: XXXIV. t.-cz. 39. §-át oly szigorúan értelmezni, hogy ezen értelmezés következtében aközséglakóiigázgatási, adó-, telekkönyvi, stb. ügyeikben egyetlen tanácsadójuktól, a községi jegyzőtol, megfosztassanak: ép ugy elhibázott lenne minden oly intézkedés, melyig a községi jegyző magánügyködési köre fixiroztatnék s azt törvényhozásilag kísérelnék meg szabályozni. Szándékkel neveztük kísérletnek — mert mig egy. részről nem volna az egyéb, mint jogi természetű ügyeknek igazgatási közegre való átruházása — mi épen nem kívánatos — másrészt nem hiszem, hogy bárki is oly általános elvi formulát találjon, melylyel kielégitőleg meg lehetne oldani azon kérdést: mily tartalmú legyen a községi jegyző magánügyködési köre ? Arról pedig szólni sem akarunk, hogy taxatíve soroltassanak fel a községi jegyző megengedhető magánügyködései — mert ez teljes lehetetlenség. Összevonva tehát a mondottakat, szerény véleményünk az, hogy azért, mert egyes biróságok tán tulszigoruan értelmezték az 1874. XXXIV. t.-cz. 39. §-át s egyes községi jegyzők oly tényekért ig marasztaltattak zugi r ászaiban, melyekért a törvény helyes magyarázata mellett őket nem kellett volna büntetni: nem szabad a községi jegyzők hatáskörét oly ügyekre kiterjeszteni, melyek természetüknél fogva vagy ügyvédi vagy közjegyzői hatáskörhöz tartoznak. Ily irányú törvényhozási intézkedésre csakugyan ráillenék : medicina peior morbo. A biró, ha helyesen értelmezi az 1874: XXXIV. t.-cz. 29. §-ának ezen kitételét * üzletszerűen*:, s a concret esetben kellőleg mérlegeli a községi jegyző panaszlott tényét — nü fölött kételkednünk nem szabad, a községi jegyzők magánügyködési körének törvényhozási szabályozását, ugy hiszszük, még azon körök sem fogják sürgetni, meljek eddig annyi buzgalommal követelték azt. Dr. Wlassics Gyula. A csődalatti szerzemény. A »Magyar Igazságügy* mult havi füzetében Dr. Králik Lajos a jog alapelve ellen irányzott merényletnek bélyegezi a kormány által beterjesztett Apáthy-féle csődtörvénytervezeÉ 1. illetve 5. §-ában javasolt azon ujitást, mely szerint a csődnyitás joghatálya ezentúl a közadósnak csak azon vagyonára terjedne ki, melylyel ez a csődnyitás idejekor bír. és melyhez a csőd tartama alatt ugyan, de saját tevékenysége nélkül jut, ellenben a felett, a mit a közadós a csőd tartama alatt saját tevékenysége által szerez, őt szabad rendelkezési jog illetné, és nem köteleztethetnék arra, hogy ezen szerzeményt a csődtömegnek átengedje. Kiindul azon általa dogmaképen vallott igazságból, hogy semmi nagy érdek sem követeli a vagyonbukott megfogyatkozott hitelképességének hallottaiból leendő felélesztését, a midőn ép kézlába daczára bekövetkezett bukásával úgyis eléggé nyilvánvalóan bebizonyította hitelre nem érdemes voltát; lévén pedig arra semmi szükség, hogy mások verejtékét újból elpocsékolja, újra megbukjék. Felismerte azt is, hogy a csőd alatti munkakeresmény felszabadítása mellett felhozatni szokott emberiességi érv alatt semmi egyéb sem rejlik, mint a bukott polgártárs, vagy az eladósodott orvo*, művész stb. vállalkozó szellemének abbeli ádáz törekvése, kibújni hitelezőinek hatalma alól. megmenekülhetni a végrehajtások zaklatásától, nyugodtan élvezheti a rászedett hitelezők elől elvont végrehajtási alapot; de még az az eshetőség sem puszta agyrém, hogy a hamis bukásban elitélt bukott kedvtelien prédálhatja majd hitelezőinek rovására személyes munkásságának és nagy szerzőerejének börtönbeli gyümölcseit. Való horderejében sejti czikkiró a veszélyt/mely a megbomlott rend igazságos és méltányos helyreállítását fenyegetné, hahogy a bukottnak módjában állana, a csődnyitás utáni szerzeményre nézve érintetlenül hagyaudott rendelkezési képességének érvényesítésével régi hitelezőinek ujcollegákatadhatni még csődnyitás előtti vagyonát illetőleg is—versenytársakat, kikről különben praktikus ember előtt perczekig sem lehet kétséges, hogy dédelgetni kívánt álhitelezők, czinkosok. Azon aggodalmon pedig, a mely szerint a csőd alatti szerezmény lefoglalása esetében