Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 39. szám - Leliet-e magyar váltóürlapot németül kitölteni és viszont. (Válasz) - Vitás kérdések a házassági jogból

— 311 — Leliet-e magyar váltóürlapot németül kitölteni és viszont? 1 (Válasz.) (Z.) Érvényes-e váltótörvényünk szerint az oly váltó, melynek lényeges szövege többféle nyelven van kiállítva ? Ezen kérdésre Sarlay Ede e lap mult beti számában váltótörvényünk álláspontjáról nemmel felelt. A felelet eléggé feltűnő. Alaposnak is iekinthető-e ? Nézetünk szerint épenséggel nem. A váltótörvény 3. §-a taxatíve sorolja elő azon lényeges kellékeket, melyek bármelyikének hiánya folytán az okiratból váltójogi kötelezettség nem származik, az arra vezetett nyilatkozatok váltójogi hatálylyal nem birnak. Ezen nyolez kelléken kivül a váltónak a váltó-törvény értelmében csakis oly hiányai lebetnek még, a melyek ad personam hatnak, vagyis a melyek mellett a váltó mint ilyen épségben marad, az abban foglalt nyilatkozatok kötelezők és csak bizonyos külön nyilatkozat vitiosus avagy az egész váltó a váltóüzletbe lépett személyeknek csak egyikemásika ellen nem állapítja meg a váltójogi kötelezettséget, de olykép, hogy e körülmény a többieknek érvényesen elvállalt kötelezettségeire befolyással nincsen. Annyi vitán felüli, mert hiszen tény, hogy a nyelvbeli eltérés a 3. §-ban külön pontban lényeges kelléknek előszabva nincs. Kérdés, lehet-e kiterjesztő magyarázat utján uj megszorító szabályt kiolvasni a törvényből. Minden érdembeni érvtől eltekintve, már önmaga a törvénymagyarázat általános szabályai ellent állanak czikkező ebbeli felfogásának. A 3. §. a váltót határozott keretbe szorította. Külön szám alatt, külön bekezdésben sorolja elő minden egyes kelléket, melyet lényegesnek szab elő, hogy az okiratból váltó legyen. Nyolez lényeges kelléket állit fel 8 pontban. Czikkező szerint 9 kellék van előszabva váltó-törvényünkben. Hol van az ennek megfelelő 9. pont? Ez ugyan nem érdembeni érv, de a törvényszerkesztési mozzanatban rejlő érv is figyelembevételre tarthat igényt a törvénymagyarázatnál. A 3. §. 1. pontja azonban a legmerészebb interpretatio fonalán sem idézhető védvül czikkező nézete mellett. Czikkező helyesen emelte ki, miszerint a külföldi váltókról külön szakasz rendelkezik és hogy az emiitett szakasz (1. pont) súlypontja a váltó elnevezésének és annak mikénti elhelyezésének lényegességében fekszik. Czikkező felveti azon kérdést, minek volt tehát az 1. pont utórésze, minek volt szükséges újra rendelni a nem magyar nyelven kiállított váltókra nézve, a minek lényegessége minden váltóra nézve általános szabályként kimondatott már az 1. pont első sorában. Azon kellék, mely szerint a váltó elnevezésének magában a váltó szövegében kell kifejezve lennie, lényegében óvatossági intézkedés. Mintegy figyelmeztetés előszabása, hogy kiki lássa, midőn váltók aláir, hogy váltót ír alá. Ily cautelaris elvnél az, hogy expresse és külön kimondatik, miszerint az lényeges minden váltóra, tekintet nélkül arra, hogy a váltó mily nyelven lett kiállítva, teljesen megfelelő a legis rationak és legfölebb a határozmány declarativ körülírásának tekinthető, semmi esetre pedig alapnak oly magyarázatra, minőt czikkező bele erőszakolt a szövegbe. De van az incriminált »ismétlésnek« külön törvényhozási indokoltsága is. Kiemeltük, miszerint a 3. §. I. pontjában foglalt kellék körülsánczolását képezi a váltói szigornak. A magyar közgazdasági élet még sok tekintetben fejletlen. Számos intézményei a kereskedelmi forgalomnak, mint pl. a részvénytársaságok, a szövetkezetek, a bemutatóra szóló papirok stb. külföldről importálvák és még csak a megbonosulás első, veszélyes idejében vannak. így a vt.3.§. 1. pontja azon esetben, ha egyszerűen akkép szólott volna : (Az idegen váltó lényeges kelléke :) »1. A váltó elnevezés magában a váltó szövegében«, igen könnyen azon magyarázatra adhatott volna okot, miszerint e szabálylyal a törvényhozás csak a magyar váltói forgalmat akarta megóvni, mert ennek tényezői még szorulnak gyámkodásra; hogy a cautela csak a magyar parasztot, a magyar iparost tartja szem előtt, szóval, hogy a váltó szónak megjelölése és elnevezésének magában a váltó szövegében való elhelyezése csakis a magyar szövegű váltóra nézve lényeges. Ily magyarázat kizárása és jobb világosságért tehát az idézett pont expresse szabja elő a kérdéses kellék lényegességét különbség nélkül minden váltóra nézve. Czikkező ur nézetének támogatására hivatkozik még arra, hogy az idézett pont akkor, midőn a nyelvbeli mozzanatot érinti, következetesen mindig csak »nyelv«-ről szól. Felteszi tehát czikkező szerint a törvény a nyelv egységét mint magától értetődő dolgot. Ezen érv alig igényel czáfolatot. Következetesen érvelve a váltótörvény által előszabott mindegyik kellék tulajdonkép csak akkor volna lényeges, ha több váltó állíttatik ki egyszerre, mert hiszen a törvény következetesen váltóról szól és sohasem : váltókról. Hasonlókép csak akkor volnaalkalmazható a 3.§.. ha több a kibocsátó, mert ez irányban is egyesszámhoz hű a törvény. De hogy is legyen törvényhozási miire nézve képzelhető, hogy a midőn valamely tárgyról szól, azért, mert abból sok van a világon és nemcsak egy, többes számban kelljen hangzania. Lehetséges ugyan, hogy sok a kibocsájtó, a nyelv stb., de azért abból, hogy a törvény kibocsájtó, nyelv stb.-röl szól, és nem »kibocsájtók« »nyelvek«-ről, csak nem következtethető, a mit czikkező következtet. A mit czikkező a váltóbeli nyilatkozatok nyelvtani összefügggésének lényegességéről mond, légből kapott állitás, melyre támpont a törvényben nincs. A ki írni nem tudó, szenvedő váltóképességgel nem bir. Mindazok pedig, a kik mint Írni tudók váltóüzletbe lépnek, szabad legyenek a kötelezettség alól azért, mert pl. a német szövegű váltón a kibocsátó keresztnevét »István« v. »Sándor«ral irta alá és nem »Stephan« v. »Alexánder«-rel? Erre nemcsak a törvényben nincs támpont, de a logica szerint sincs ok. Nézetünk tehát épen ellenkezője annak áll, a mit czikkező állított és az oly okiratot, mely a váltótörvény által világosan előszabott nyolez kelléknek megfelel, érvényes váltónak tartjuk, minden tekintet nélkül azon kilenczedik kellékre, mely csak czikkező képzeletében van, de sem váltótörvényünkben, sem a váltójog bármely elméletében nincs. Vitás kérdések a házassági jogból. A házassági jogból e lapok hasábjain nem rég » Vitás kérdések* czimén czikkeket olvastam a zsidók elválási pereit illetőleg, melyek oly tételes jogszabályt vitatnak, mik voltaképen a vitatást alig szükséglik, mert ott a hol jogszabály van, magyarázatra vagy épen jogszabályt pótló jogi vélelemre szükség nincs. így vitás kérdésül állíttatik fel: 1. a bírói illetőség, jóllehet erről a polg. prdts 22. és 26. §§-ai határozottan intézkednek, s a zsidók válópereit akár kölcsönös megegyezéssel, akár a nélkül szándékoltatik, alperes személyes bírósága a kir. törvényszékhez utasítja. 2. Vitás kérdésül állíttatik fel, maga a használandó jogszabály, jóllehet miután az igazságügyminiszter a hivatoit törvényben nyert rendelkezési jogát nem gyakorolta, a házassági válóperek az előbbi szabályok szerint levén elintézendők, e viszonyra a legközelebbi jogszabály, mely azt szabályozni hivatott volt, nyer alkalmazást; tehát az 1863. évi nov. 2-ki udvari rendelvény maiglani érvényessége kétségtelen. 3. Vita tárgyává tétetett, ha vajon a zsidók válópereinél házasságvédő kirendelése szükségképen kivántatik-e, jóllehet az »usus judiciorum« szerint házasság védő itt is rendeltetik. 4. Kételyek merültek fel a felől, vajon a zsidó válóperekben hozott alsóbb bírósági ítéletek hivatalból felülvizsgáltatnak-e, noha különösen e kérdésben az »Usus judiciorum« határozottan intézkedik, mert a felek felebbezése nélkül is a zsidók válópereit a legfőbb Ítélőszék elé is terjeszti. 5. Vitattatott, vajon a vagyon kérdése és gyermektartás kötelezettsége felett a válóperben hozathatik-e határozat; jóllehet az érvényben levő udvari rendelet értelmében ezen jogviszony, a mennyiben a felek egyezségileg nem rendezkedtek, más perben határozandó meg. 6. Vitattatik, ha vajon az egyik fél az elvállásba bele nem egyezett, felbontható-e a házasság; jóllehet e kérdésben az »usus judiciorum« határozott, mert az egyik fél részéről jelentkező engesztelhetetlen gyűlölség alapján a házasságot felbontja, s az elválasztott félnek az uj házasságra való lépést megengedi. Végre vitattatik azon körülmény is, hogy ha a felek ágytól asztaltól elválva élnek, szükséges-e bírósági békéltetés, vagy pláne a feleknek ujabb 3 havi idő rendelése, mely alatt együttes élést folytatni, vagy az elválási szándékot megerősiteni tartoznának; jóllehet a zsidók válópereiben az »usus judiciorum« 1-ször törvényszéki békéltetést nem vesz igénybe, 2-szor a feleket el nem batárnapolja. Ezen jogi szabályok igazolására szolgáljon az alábbi eset, melyből azon jogi vélelem is levonható, ha t. i. a férj az elváló levelet birói jogerejü ítéletre nem adná ki, a bírósági Ítélet a házassági kötelék felbontásának bizonyítékául tekintetik, s az elválasztott fél uj házasságra léphet. Ezen eset a budapesli kir. tszék előtt folyt le és láttatott el Ítélettel következőleg. A. Emma és E. József házastársak között Budapesten 1868. június 20-án héber vallás szertartásai szerint létrejött házassági köte-