Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 36. szám

— 287 —

okok« franczia-német rendszere s a rendkívüli enyhitési jog magyar rendszere között, ez utóbbit a kisebb bajnak ismernék el. De azért baj marad; a törvényt s a bírót az egyik kézzel megfosztja attól, a mit másik kezével adott. Mi nem vagyunk eme kényszerhelyzetben, s itt csak ismételhetjük másutt rég vallott nézetünket: lehetőleg tág keretű büntetési tételek, mint a bírói belátás mozgási tere, különösen »helyes (azaz a bűncselekmény legcsekélyebb eseteire is illő) minimumok* ; a hol ez nem elegendő, ezen felül vagylagos (alternativ) büntetési nemek megállapítása; végül a biró általános feljogosítása arra, miszerint oly concret esetekben, melyek nem erednek becstelen indokból, a törvényben megállapított mellékbüntetéseket vagy büntetési következményeket teljesen vagy részben mellőzhesse, — ezek a segédeszközök, melyek az említett bajok egyikét is, másikát is feleslegessé tennék. S a hol mindez nem elégséges, ott a kegyelem útja segítsen.

A gyakorlatban a magyar rendszerből is aligha nem fognak ugyanazon bajok előállani, melyeket másutt felette súlyosan érezni. Nevezetesen 1) ama szerencsétlen ál-elv fog becsempésztetni, hogy kétség esetében mindig a cselekményre megállapított büntetés minimuma alkalmazandó vagy megközelítendő, vagy sőt 2) a 92. §-on alapuló rendkívüli enyhitési jog alkalmazása — ép úgy mint az idő folyamában contra legis rationem Ausztriában történt — nem kivétellé, hanem a gyakorlatban szabálylyá fog kifejlődni. S mindemellett kelleténél több tenni valója marad még a kegyelmezőnek. Végül mindenki köny- nyen észreveheti, hogy a 93. és 94. §-okban foglalt határozatok (a törvényben megállapított fegyház átváltoztatása a bűnös agg koránál vagy testi gyöugeségénél fogva, beszámítása a »vádlott hibáján kivüli« vizsgálati fogságnak) oly korlátokkal vannak körülsánczolva, melyek azok czélját részben meghiusitandják.

IV.

A kísérletnél (V. fejezet) úgy általánosságban, mint különösen a büntetés megállapításánál (66. §.) megtétetett mindaz, a mit ezen nem definiálható tan jelenlegi állása mellett törvényhozásilag megtenni lehetséges volt. Csakhogy jobb lett volna »cselekmények, melyekkel« stb.; ezen szövegezés »a megkezdett bűntett kísérlete« pedig épen megütközést szül, ha világos is annak valódi értelme. Hogy a más törvénykönyvekben előforduló nagyon is rövid szövegezés : »a kísérlet mint ilyen nem büntethető« a magyar btk.-ben külön §-al pótolva és megvilágítva lett, mely az u. n. minősitett kísérlet esetének I megértését kétségtelenné teszi, nem akarjuk helyteleníteni. De a 67. §-t rövidebben és megfelelőbben lehetett volna szövegezni következőkép :

»Nem büntettetik a kísérlet, ha a tettes 1) önként stb. 2) mielőtt cselekménye fölfedeztetett volna, stb.«

A fordítás azon hibájára, mely szerint közvetlenül ezután a részességnél »vollendetem« helyett »vo!lbrachtem«-ről beszél, annál kevésbé akarok súlyt fektetni, mivel ugyanezen lapsus, és pedig mint szerkesztési hiba, a legújabb ausztriai javaslatokban is található.

Az V. fejezet (»részesség«) ismét sokféle kifogásra ad okot. A feliratnak »tettesek és részesek«, vagy röviden »bűntársak« vagy »bün- társaság«-nak kellett volna hangzania, mivel a törvény a 70. §-ban a tettest is, legalább az u. n. tettestársakat definiálja s mivel a fenforgó srövegezés szerint a »részesség« nem egyedül a részeseknek ténykedését, hanem a tettesekét is felöleli, és igy a részesség értelme itt nem ugyanazt jelenti, hanem többet mint »részesek«. Továbbá a 70. ^(tettesek) a 69. §. (részesek) elé kellett volna helyezni (v. ö. német btk. 3. fejez ). A »segédek« fogalom-meghatározásának továbbá sokkal rövidebben — t. i. itt is úgy mint a felbujtónál példázgatás mellőzésével — talán a ném. btk.-ben (49. §.) foglalt definitió mintájára, avagy körülbelül következőkép kellett volna hangzania:

»A ki a bűntett vagy vétség elkövetését tudva szóval vagy tettel csakis támogatta (bűnsegéd)«.

A 69. §. 2. pontjának részletezéseit a törvény, tekintettel a 374. s k. (bűnpártolás) §-aira, elhagyhatta volna.

Különösen helytelenítenem kell azonban a 74. §. tartalmát. Csakis a legszemélyesb, magával a tettel miben sem connex tulajdonságok, viszonyok és körülmények (pl. beszámithatlanság, fiatal kor, siketnémaság, visszaesés, elévülés, illetve az egyes egyént illető meg- kegyelmezés, halál) igazolhatják a szakasznak intézkedését. Minden egyéb tulajdonságok, viszonyok és körülmények pedig, melyek, bár személyes természetűek, de magával a tettel connexitásban állanak, a

Entziehung der politischen Rechte verbindet, diese Nebenstrafe für den Richter obligatorisch ist, also auch bei Anwendung der ausserordentlichen Strafmilderung obligatorisch bleibt! Dies würde nun eben nach § 54 des Gf.-B. nicht der Fall sein, wenn gestattet worden wäre, in besonders leichten Fällen der That auf Gefängniss oder Staatsgefängniss zu erkennen, und dann eine solche verhängte Strafe in concreto die Dauer von 6 Monaten nicht überstiege.

Freilich, wenn wir genöthigt wären, zwischen dem französischdeutschen System der »mildernden Umstände« und dem ungarischen System des ausserordentlichen Milderungsrechts zu wählen, dann würden wir letzteres für das geringere Uebel erklären. Aber einUebel bleibt es immer; es nimmt dem Gesetze wie dem Richter mit der einen Hand das, was die andere gegeben hat. Wir sind aber nicht in jener Zwangslage, und können nur unsere anderswo längst ausgesprochene Ansicht hier wiederholen: Möglichst weit angelegte Strafsätze, als Spielraum für das richterliche Ermessen, insbesondere »richtige (d. h. auch den leichtesten Fällen der Strafthat angemessene) Minima«; wo dies nicht ausreicht, überdies wahlweise (alternative) Strafarten angedroht; endlich die allgemeine Ermächtigung für den Richter, in konkreten Fällen, die auf entehrender Gesinnung nicht beruhen, die angedrohten Nebenstrafen oder Straffolgen ganz oder theilweise entfallen zu lassen — das sind die Abhilfsmittel, durch welche das eine wie das andere jener genannten Uebel entbehrlich gemacht werden kann. Und, wo jenes Alles noch nicht ausreichen sollte, da mag der Gnadenweg eingreifen.

In praxi dürften sich bei dem Ungarischen System dieselben Uebelstände ergeben,' welche anderswo nur allzu fühlbar geworden Nämlich 1) der unselige Pseudo-Grundsatz wird sich einschleichen, dass im Zweifel immer auf das Minimum des Strafsatzes oder diesem annähernd zu erkennen sei; oder gar 2) die Anwendung des ausserordentlichen Milderungsrechts aus § 92 wird — gleichwie zeither contra legis rationem in Oesterreich — nicht zur Ausnahme, sondern zur praktischen Regel sich gestalten. Und gleichwol bleibt dann für den Begnadiger immer noch mehr als genug zu thun.

Endlich dürfte Wenigen entgehen, dass auch die Bestimmungen der §§ 93 und 94 (Strafänderung bei angedrohtem Zuchthaus wegen hohen Alters oder Schwächlichkeit, Anrechnung der »ohne Verschulden erduldeten« Untersuchungshaft) an Einschränkungen laboriren, welche deren Zweck theilweise vereiteln werden.

IV.

In der Materie des Versuchs (Abschn. IV) dürfte im Allgemeinen, namentlich im Strafsatze (§ 66), das geleistet sein, was bei dem heutigem Stande dieser undefinirbaren Lehre legislativ geleistet werden konnte. Nur hätte gesagt werden können »Handlungen, durch welche« etc. etc., und muss die Fassung »Versuch des begonnenen Verbrechens« etc. etc. Anstoss erregen, wenngleich der Sinn nicht zweifelhaft ist. Dass die allzu kurze Textirung anderer Gesetzbücher »der Versuch als solcher ist straflos«, im Ungar. G.-B. durch einen besonderen § (68) ersetzt und verdeutlicht worden, welcher das Verständniss des Falles (des sog. qualifizirtpn Versuchs) ausser Zweifel stellt, wollen wir nicht missbilligen. Doch konnte der § 67 so abgekürzt und korrekter gefasst werden :

»DerVersuch wird nicht bestraft, wenn der Thäter 1) aus eigenem Antriebe etc. etc. 2) bevor seine Handlung entdeckt wurde etc. etc.«

Auf einen Fehler der Uebersetzung, welche unmittelbar nachher bei der »Theilnahme« von »vollbrachtem« statt »vollendetem« Verbrechen redet, will ich um so weniger Gewicht legen, als ganz derselbe lapsus, und zwar als Redactionsfehler, in den neuesten Oesterreichischen Entwürfen sich findet.

Dagegen bietet Abschnitt V (»Theilnahme«) Anlass zu mehrfachen Ausstellungen. Die Ueberschrift musste lauten »Thäter und Theilnehmer« oder kurz »Mitschuldige« oder »Mitschuld« ; weil das Gesetz im § 70 auch den Thäter, mindestens die sog. Mitthäter, de- finirt, und weil in der vorliegenden Textirung die »Theilnahme« nicht blos die Bethätigung von »Theilnehmern«, sondern auch die von »Thätern« umfasst, folglich hier Theilnahme etwas anderes und zwar mehr bedeutet als »Theilnehmer«. Ferner musste § 70 (Thäter) dem §69 (Theilnehmer) vorangestellt werden; vgl. Deutsches St.-G.-B. Abschn. 3. Sodann hätte die Definition des »Gehilfen« weitaus kürzer — nämlich auch hier, gleichwie bei dem Anstifter, unter Vermeidung von Exemplifikation — etwa ähnlich der des Deutsch. St.-G.-B. (§ 49), oder etwa so lauten müssen :

•