Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 35. szám - Látogatás osztrák és bajor közjegyzői irodákban. 2. [r.]

— 281 — wesen. Dem § 20 musste — sei es als besonderer §, sei es als Schlussabsatz - eine Bestimmung beiláufig folgenden Inhalts hinzugefügt vei den: »Ob eine That als ein Verbrechen oder als ein Vergehen sich darstellt, und welche Wirkungen und Polgen demgemass kraít Gesetzes einzutreten habén, wird endgültig erst durch das Urtheil nach Massgabe der erkannten Strafo (§. 20) festgestellt.« Damit wiire das hypothetische System (das der sog. »Korrektionalisation*), d. h. der endgültigen Qualiíikation nach Massgabe der erkannten (bzw. in concreto zu erkennenden) Strafe, zu korrektem und klarem Ausdrucke gelangt, seine Stellung zu der lediglich provisorischen (thetischen) Qualifikation nach Massgabe der Strafandrohung und gesetzlichen Benennung in thesi aufgeklárt. Und bei Verjáhrung, Versuch, Ehrenfolgen etc. etc. konnte einfach auf diesen Paragraphen zurückverviesen werdtn. Freilich hat jenes System noch seine Probe zu besteben; um es als »bewáhrt« erscheinen zu lassen, sind die Eifahrungen der belgischen Praxis zu kurzdauernde. (Fortsetzung folgt.) Látogatás osztrák és bajor közjegyzői irodákban. II. A közjegyzőség Bajorországban ez idő szerint ugyan még nem német birodalmi, hanem bajor állami intézmény — mindamellett nem lehet tagadni, hogy a birodalmi eszme a közjegyzőségre is hatással volt, s a birodalmi egységre való törekvés e téren is lassú, de következetes baladást tanusit. Ennek bizonyságául szolgál azon emlékirat és törvényjavaslat, mely a közjegyzőségnek az egész német birodalomban ujjáalakitása s egységes elvek szerinti szabályozása tárgyában a német és osztrák közjegyzői egyesület által az 1876. évben készíttetett,1) s melyben Olaszországra történik hivatkozás, hol szintén az olasz egység helyreállítása után, az egyes tartományok particularis törvényei megszüntetve lettek 1875-ben megalkottatott az uj olasz közjegyői törvény. Jó idő fog még eltelni mig a német közjegyzőségnek ezen emlékiratban kifejezett óhajai teljesülni fognak; az ujabb német birodalmi igazságügyi törvények azonban már is némi befolyást gyakoroltak a közjegyzőségre, s a közjegyzői törvéDyek és rendeletek azon határozmányait, melyek a birodalmi tö vényekkel meg nem egyeztek, hatályon kivül helyezték. Első törvény e tekintetben az általános német váltórendszabály volt, mely a váltó-óvás felvételét az egész német, később észak-német szövetségben s utóbb a német birodalomban egyenlő elvek szerint szabályozta. De továbbá a német birodalmi büntető-törvény és büntető-perrendtartás sem hagyta egészen érintetlenül a bajor közjegyzőséget, a mennyiben a hivatali büntettek s vétségek és az eljárás szabályozása által valamennyi német közjegyzőre nézve ugyanazon határozmányokat léptette életbe. Egy 1878. május l-én kelt birodalmi törvény kimondta, hogy a közjegyzők által kiállított okiratok a német birodalomban (zum Gebrauch im Inlande) hitelesítésre nem szorulnak, holott azelőtt a bajor közjegyzők okiratait, mihelyt azok a felebbezési törvényszék területén kivül jöttek forgalomba, bíróilag kellett hitelesíteni. Mindezeknél azonban sokkal fontosabbak azon intézkedések, melyek a német birodalmi perrendtartásban a közjegyzőséget érintik. Mert eltekintve attól, hogy ezen perrendtartás 76. §-a a magánokiratok aláírásainak hitelesítését szabályozta, s hogy a 152—190. §-ok a bajor közjegyzői törvény 23. szakaszát, mely szerint a közjegyző okiratait az ügylet felvételénél jelen nem lévő feleknek a bíróság által kézbesitteti, — hatályon kivül helyezték, s a kézbesítés közegeiül a bírósági végrehajtót (Gerichtsvollzieher) és a postát jelölték ki, különösen említésre méltóknak tartom a német birod. perrendtartás azon határozmányait, melyek a közjegyzői okiratok végrehajthatóságára vonatkoznak. Ezek szerint (663., 702—706. §§.) a végrehajtás feltételei a végrehajtási záradék kiállítása s a végrehajtás ellen megengedett jogorvoslat az egész német birodalomban egyenlő elvek szerint nyertek szabályozást. A végrehajtható kiadvány többé nem viseli Bajorországban e felirást: »Im Namen Seiner Majestat des Königs von Bayern*, hanem csupán ezt: »Vollstreckbare Ausfertigung* ; ezen változtatás a •) Lásd a bécsi »Zeitschrift fül NotariaU 1876. évi 33-ik s küv. számait. dolog érdemét ugyan nem érinti, nem lehet azonban tagadni, hogy ilyen külsőségek egyenlővé tétele által a particularis különszerüségek lassanként elenyésznek s az egyöntetűség előmozdittatik. A közjegyzői okiratok végrehajthatósága az uj perrendtartásban az egész német birodalomra nézve kimondatik, s a végrehajtási záradék kiállítására a közjegyző f'eljogosittatik; vagyis helyesebben szólva, ha a közjegyző a kiadvány záradékában megemlíti azt, hogy az »zum Zwecke der Zwangsvollstreckung« lett kiállítva: ily okirat alapján a végrehajtás birói közbeujárás nélkül foganatosítható. Ha meggondoljuk azt, hogy ezelőtt Németország némely részeiben s különösen azon porosz tartományokban, melyekben az 1845. évi közjegyzői rendtartás van érvényben, közjegyzői okiratokra csak fizetési meghagyást (Mandatsverfahren) lehetett nyerni, s hogy Bajorországot és azon taitományokat kivéve, melyekben a franczia közjegyzőség áll fen, a végrehajtási záradékot nem a közjegyzők állították ki, be kell vallanunk, hogy az uj perrendtartásnak érintett intézkedései a közjegyzői intézményre nézve a német birodalomban igen jelentékeny vívmányt képeznek. Ennek tudatában könnyebben megbocsáthatjuk a német perrendtartás 702. §-ának azon szükkeblüséget, hogy a végrehajtás megengedhetőségét szorosabb korlátok közé szorította, mint az a bajor törvény 80. §-ában foglaltatott. Végrehajtásnak ugyanis az idézett 702. §. 5-ik pontja szerint csak azon közjegyzői okiratok alapján van helye, melyekben a kötelezettség pénzösszeg fizetésére vagy más helyettesíthető dolgok avagy értékpapírok meghatározott mennyiségének kiszolgatatására vonatkozik, és ha az adós az okiratban magát az azonnali végrehajtásnak alávetette. A bajor törvény 80. szakasza — mely a magyar közjegyzői törvény 111. §-ával csaknem szórói-szóra egyező — a végrehajtást nem csak pénzösszeg s más helyettesíthető dolgokra, hanem minden, bármi néven nevezendő kötelezettségre nézve megengedte, ha annak jogczime, tárgya, a teljesítés időpontja, valamint a jogosult s kötelezett fél nevei az okiratban szabatosan kitétettek, — az adósnak a végrehajtásba való beleegyezését pedig nem kívánta. Kár, hogy a német perrendtartás eltért e tekintetben a bajor törvén} tői s az osztrák közjegyzői törvény 3. §-át követte, azon módosítással, hogy az osztrák törvények szerint birói egyességnél a félnek a végrehajtásba való előleges beleegyezése nem kívántatik, a német perrendtartás 702. §-ának 5-ik pontja pedig ezen beleegyezést vagy alávetést nemcsak a közjegyzők, de a bíróságok által felvett okiratokra nézve is megkívánja.1) Erezték talán magok a német perrendtartás készítői is, hogy bár ezen intézkedésük Németország nagy részében czélszerü újítást képez, a bajor törvénynyel szemben az mégis visszalépésnek tekinthető; s épen azért a perrendtartás 706. §-ában az egyes államok törvényhozásainak megadták azon jogot, hogy más kötelezettségi jogczimek s különösen a jelzálogos adóslevelek (Hypothekenurkunden) tekintetében a végrehajtást a perrendtartás határozmányaitól eltérőleg szabályozhassák. Ennek alapján az » Ausführungsgesetz zur B,eichs-Civilprocessordnung« 127. czikke Bajorországban a jelzálogos adóslevelekre nézve visszatért a bajor törvény régi álláspontjára s világosan kijelentette, hogy ezeknél a végrehajtás elrendelendő akkor is, ha az adós magát a végrehajtási eljárásnak alá nem vetette. A német birodalom e szerint nem csekély lépést tett a közjegyzőség egységessé tétele felé s meg lehetünk róla győződve, hogy czélját idővel el fogja érni. Mig azonban ez megtörténik, figyelmet kell fordítanunk a jelenleg Németországban fenálló közjegyzőségekre s köztök a legkiválóbb állást elfoglaló bajor közjegyzőségre. Ha a bajor közjegyző állását s működését megismerni s a mi közjegyzői intézményünkkel párhuzamba állítani akarjuk, akkor mindenekelőtt a közjegyzőnek az államhoz való viszonyát, továbbá az általa felvett okiratokat, végül az általa vezetett könyveket (jegyzékeket) kell közelebbről szemügyre vennünk. A bajor közjegyzői törvény 1-sö szakasza azt mondja: »Die Notare werden vom Könige ernannt. Sie sind öffentliche Beamte.« A közjegyzőség tehát ott királyi kinevezéstől függő közhivatal. A mi törvényünk 1. §-a kimondja ugyan, hogy »a közjegyzőket az igazságügyminiszter nevezi ki« (tehát nem a király mint Bajorországban) ; arról azonban, hogy kicsoda vagy micsoda az a közjegyző, hallgat. S épen ezért sokat vitatkoztak a közjegyzői törvény tárgyalásánál a lapok a felett: közhivatal-e a közjegyzőség vagy sem? Mindenik lap ') Az alávetésizáradék szükségtelenségét érdekesen tárgyalja Rupp Zsigmond »A közjegyzöségi törvény* ezimü kézikönyvének 172. lapján a 2-ik jegyzetben.