Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)
1880 / 33. szám
264 a franczia biróság magát kifejezné, »d’ordre publique«, melytí a felek akaratából sincs eltérésnek helye. Mint az eddigiekből kivehette a t. olvasó, tökéletesen helyeseljü. a kir. táblai Ítélet dispositiv részét.*) Kószáljuk csak azt, hogy olya ingatag alapra állt, melyből — mint a tények igazolják — ha akarón feketét, ha akarom fehéret magyarázok ki. Ezen eset res judicata, s igy áttérhetünk a legfontosabb és 1 e g kényesebb pontra: az Ítélet jogi következményeire Ezen következmények egy részét a kir. tábla fentidózett itéle'é ben megállapitotta, midőn azt mondja: »Alperes viszonkövetelésénel másrészt azért nem lehetett helyt adni, mert kérdésben forgó aláírási siker nélkül maradván, a k. t. 154. §-a szerint befizetett pénzénél visszafizetését egyedül a társaság alapítóitól követelheti.« Ennek alapján alperes a társaság alapitói ellen 100 frt s járu lékainak egyetemleges visszafizetése iránt az illetékes járásbíróság előtt pert indított, mely az alapítókat a kereset értelmében el is marasztalta. E szerint a kir. táblai Ítélet által constatáltatott, hogy a részvény- aláírás siker nélkül maradt, de mivel a 150. §. értelmében »az alaptőke biztosítása részvényaláirás által történik«, a 149. §, szerint pedig annak, hogy a részvénytársaság megalakultnak tekingessék, legelső feltétele az, hogy az alaptőke biztosítva legyen: mindebből természetes következménykép folyik, miszerint daczára annak, hogy a társasági alapszabályok létrejöttek s a társaság a kereskedelmi czégjegyzékbe bevezettetett, megalakultnak semmi esetre sem tekinthető. Igen természetes. Miért rendeli a k. t. 159. §-a, »a társaság az alapszabályok bemutatásával egyidejűleg igazolni tartozik, hogy az egész alaptőke aláírás által biztosíttatott?« Ez mint általánosan tudva van azon legelső alaptételnek kifolyása, hogy az alaptőkének, mely az üzletvilágban harmadik személyekkel szemben az illető részvénytársaság hitelének mértékéül szolgál, sértetlenül együvé kell hozatni. A. részvénytársaság által igénybe vett reál-hitelnél fogva ez képezi a reá vonatkozó összes jogszabályok essentiáját. Erre vonatkozik a k. t. 153. §-a, mely az aláiróknak a részvények névértéke 50°/o-ig való feltétlen felelősségét állapítja meg. Erre vonatkoznak azon számos intézkedések, melyek a már egyszer sértetlenül összehozott alaptőkének conserválására vouatkoznak, u. m. a 163., 165., 167., stb. paragrafusok. E szigorú intézkedések alól tesz ugyan némi concessiókat a k. t., de csakis az ott előirt formai szigorú szabályok megtartása mellett. A lehető legvilágosabban áll tehát előttünk, hogy a szóban forgó részvénytársaság a kereskedelmi törvény világos intézkedéseinek és szellemének ellenére fen nem állhat. Hova lenne különben a társasági hitel ott hol az aláirók a befizetett alaptőkét minden pillanatban visszakövetelhetik; de több, mi garantirozza az eddig igénybe vett hitelt ? Az alaptőke nem ;r mert ilyen nincs, miután az az aláírókat illeti, kik azt minden pillanatban visszakövetelhetik. Valóban különös tünemény: egy bejegyzett részvénytársaság egy tőketársulás, mely megszületése óta alaptőke nélkül operált! Az ily részvénytársaság keletkezésétől fogva semmisnek tekintendő; mert valamint az »létrejöttnek« nem tekintetik, ha az alapszabályok vagy a bejegyzés hiányzik, ugyanaz áll az esetben is, ha alaptőke nincsen. Igaz ugyan, hogy a kir. tábla az aláirót a k.t. 154. §-a értelmében — igen helyesen — az alapitók ellen utasította, a kik csakugyan el is marasztaltattak; de ugyancsak az idézett §-ból következik, hogy e követelést saját zsebükből nem tartoznak fizetni, mert ők csakis az aláíró által befizetett pénzt tartoznak visszaadni, a mi pedig már általuk a társasági pénztárba beszolgáltattatott, saját vagyonuk kevesbi- téséhez csakis annyiban kénytelenitettnének fordulni, a mennyiben a társasági vagyonból ki nem telnék. Ily módon azonban az alapitók, a kiknek hibája miatt a baj bekövetkezett, aránylag könnyű szerrel szabadulnának meg, ha nem merülne fel a kérdés, mi lesz azon jogügyletekkel, melyek a társaság nevében köttettek? A k. t. ez esetről nem intézkedik; a 160. §. csak azok felelősségét állapítja meg, kik a bejegyzés és kihirdetés előtt részvényeket bocsátottak ki, vagy a társaság nevében eljártak. Ez esetben azonban e két feltételnek elég lett téve De tegyük fel továbbá — a mit egyedül tartok helyesnek — hogy alaptőke biztosítása a bejegyzéssel és kihirdetéssel egyenlő feltételnek tekintetik; igy analógia utján a 160. §. itt is alkalmazásba jő a felelősség mértékének és minemüségének megállapításánál. De kiket fog terhelni a felelősség a kibocsátott részvényekért és a társaság nevében kötött ügyletekért: az alapítókat vagy az igazgatókat? *) Ugyanezen elv mellett küzdöttünk fentebb idézett czikksorozatunkban. Az igaz, hogy mind a kettőben az utóbbiak jártak el; de más részt a mennyiben nem ugyanazon személyek az alapítókkal, ők jó- hiszemüleg cselekedtek, nem az ő hibájuk miatt álltak be e sajnos következmények. Itt véleményem szerint a 160. §-ban megállapított felelősség csak az alapítókat terhelheti, az ő hibájuk által bekövetkezett hátrányok harmadik jóhiszemű személyeknek kárára nem szolgálhatnak. Még egy utolsó kérdés merül fel, t. i. hogy a társaság mint a mely a k. t. 149. §-a értelmében »létrejöttnek« nem tekinthető, m i k é p törlendő ki a czégjegyzékből? Ezt minden érdekelt fél: aláíró, részvényes és hitelező követelheti, sőt a másodbirósági jogerejü ítélet után a czégbejegyző biróság azt hivatalból tartozik teljesíteni. A k. t. 159. §-a értelmében ugyanis »a társaság az alapszabályok bemutatásával egyidejűleg igazolni tartozik, hogy az egész alaptőke aláírás által biztosíttatott.« Hogy pedig ez meg nem történt, t. i. az alaptőke biztosítása, az a kir. táblai jogerejü ítélet által közokmányilag constatáltatott; e szerint az illető biróság a bejegyzés alhalmával oly tényre vonatkozólag, melynek valóságáról a köz-érdekben meggyőződést tartozott volna magának szerezni, tévedésben volt, mi az egész actuät semmissé teszi. Azon ellenvetés, hogy itta polgári biróság a felek kezdeményezése nélkül mit sem tehet, jelen esetben nem érvényesülhet, miután egy »loi d’ordre publique« foganatosításáról van szó. A kitörlés a közhiteit érdekli, mely egy tudva hamis hivatalos bejegyzés által minden pillanatban csalatásnak és megrendi- tésnek van kitéve. Röviden csak a legfőbb pontokat érintve tárgyaltam e nevezetes jogi esetet azon reményben, hogy az illető szakbeli körökben eszmecserére fogok alkalmat szolgáltatni. I)r. Nagy Dezső. Eskü általi bizonyítás tárgyáról. Eskü által a perben csak tény bizonyítható. Eskü általi bizonyítást végitelet által és csak akkor rendeljen a biró, ha a bizonyítás a döntő ténykörülményekre nézve más módon nem eszközölhető (221. §). Az eskü meg nem engedhető azon félnek, a ki az esküvel bizonyítandó tény történtekor stb. (223. §.) Ténykörülmények iránt, melyeket nem maga a perben álló fél........az eskü harmadiknak is megitélhető (225. §). A főesküvel való bizonyítás akkép történik, hogy a bizonyító fél a döntő ténykörülmények iránt ellenfelet stb. (230. §.) Ha a bizonyítandó ténykörülménynél csupán az egyik fél bir közvetlen tudomással stb. (235. §.) Ha ugyanazon ténykörülményre nézve a felek mindegyike adott elő félbizonyitékot.... a ténykörülmény be nem bizonyítottnak tekintetik. (236. §.) Az eskü letettnek csak azon feltétel alatt tartathatik, ha (halála általi hitelesítés esete).... s egyszersmind kijelölte azon ténykörülményeket, a melyekre meg akart esküdni. A törvény műszaki következetességgel az eskü általi bizonyítás tárgyaként mindig csak tény körülményeket, tényeket említ fel. Mi értendő »tény« alatt? Melyek e fogalom objectiv ismérvei? A közönséges életben a szó »tény« annak kifejezésére szokott használtatni, hogy valami való, hogy valami igazán történt: »ez tény« és annak kifejezésére, a mi valónak, igazán megtörténtnek állittatik. Ily értelemben ténynek volna tekinthető például a lelki állapot is, melyben, a szándék, melyből valaki cselekszik. Vehető-e ezen fogalom ily tág értelemben a perrend szempontjából ? A kérdés igen nevezetes jelentőséggel bir. Már a felvetett példa mutatja, hogy a szerint, a mint e szó a törvényben annak vulgaris értelme szerint veendő vagy sem, a civilis perekben is oly nagy fontosságú kérdés, a rosz- hiszemüségnek kérdése minden esetben eskü által volna eldönthető vagy sem. Nézetünk szerint azonban műszaki értelemben e szó értelme szűkebb. A tény ténykedést tételez fel; kihatást és nyilvánulást a külső világban. A szándék belső hangulat, melynek objectivisálva kell lennie cselekvény által külső eredményben, hogy tényről lehessen sző, hogy eskü általi bizonyítható legyen. A bizonyításnak ex re kell történnie, így a roszhiszemüség bizonyítható eskü által, de csak oly utón, hogy az eskü használtatik külsőleg észlelhető tünetek bebizonyítására, mely tünetekben a cselekvő roszhiszemüsége tettlegesült. A fogalom ily meghatározására támpontot szolgáltat a prts 223. §. b) pontja is, mely szerint az, a ki testi vagy elmebeli fogyatkozások miatt, avagy más oknál fogva, arról, a mit esküvel kellene bizonyítania, saját érzé-
