Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)
1880 / 29. szám - A váltójog nemzetközi egységesítése. 7. [r.]
tehát az érték felvétele a kötelezettség megállapítására nézve közömbös, akkor ama közömbös tény kitüntetése a váltóban is fölösleges, ép oly fölösleges, mint a fedezet megemlitése. Utalandó továbbá a következőkre : Az érték elismerése vagy általános szavakkal, mint: vértékét megkaptam*, >értéke elszámolásban*, »tudva« stb., vagy közelebbi megjelöléssel, vajon az ellenszolgálat készpénzben, áruban vagy másban adatott-e, kell hogy kifejeztessék. Előbbi elégséges Hollandiában, Dániában, Portugalliában, Oroszországban; utóbbi követeltetik a franczia váltójog területén, bár nem oly szigorúan, mint pl. t,z 1673-ki Ordonnance által. Alig szükséges már most kiemelni, hogy az általános értékzáradéknak semmi jelentősége nincs, az egészen semmitmondó. A mi pedig a speciális értékzáradékot illeti, ugy ezzel a kereskedőket arra kényszeritjük, hogy üzleti viszonyaikat felfedezzék; továbbá számos vitára szolgáltat alkalmat, vajon ez vagy ama záradék megengedhető-e, s szigorú magyarázat mellett számos esetben keresztül sem vihető. Ily esetekhez tartozik pl., ha a váltó ajándékból adatik, ha az érték hiteleztetik, továbbá ha a váltó saját rendeletre állíttatik ki, melyre nézve azon elvellenes kisegítő eszközhöz nyúlnak, hogy az >érték magamban*-féle egészen badar záradékot megengedik, s a tulajdonképeni értékelisrnerési csak az első forgatmányban követelik. Az értékzáradék ellen továbbá az szól, hogy alkalmat szolgáltat a roszhiszemü vagy félénk elfogadónak arra, miszerint a hiányzó vagy helytelen értékzáradék alapján magát kötelezettsége alól kivonja, holott a becsületes kereskedő a fizetést formahiány miatt ritkán vagy soha sem szokta megtagadni. Ilyképen az értékzáradék kelléke gyakran a becsületes ember hátrányára, a roszhiszemü ember javára szolgál. Hozzájárul végül még azon elméleti érv is, hogy a törvényhozó az értékzáradék kötelező aláírása által tévedésekre szolgáltatna alkalmat, a váltó jogi természetére nézve; mig azáltal, hogy a törvény ama kelléket elejti, kizárja egyúttal a régi váltóelméletet veszélyes következményeivel együtt s kijelenti, hogy a váltónyilatkozatok kötelező ereje nem egy a váltón kívül fekvő szerződésen, hanem magán a formán alapul. Mindezen érvek egyenlő módon az értékzáradéknak a hátiratban való kitétele ellen is szólnak. E tekintetben a franczia jogászok úgyis enyhébb magyarázatot alkalmaztak, sőt a franczia gyakorlat az üres hátiratot is elismerte azáltal, hogy annak utólagos kitöltését engedte meg. 4. »S z o k ás-vál t ó érvénytelen.* Ez megfelel a német, osztrák, magyar, dán, svéd, finn és a svájezi konkordátum-kantonok váltjogának, nemkülönben az ujabb svájezi, olasz és skandináv javaslatoknak; mig a franczia váltójog területén szokás-váltók érvényesek, hasonlóképen Belgiumban. A mi Angliát illeti, ugy itt a fizetési idő meghatározása a szokásra való hivatkozással jogilag kizárva niucs, tényleg azonban, kivévén a külföldre 'szóló váltókat (foreign bilis), egészen kiment a gyakorlatból. Európa északi államaiban szokásváltók soha sem voltak gyakorlatban. Általában véve a szokásváltó a mai forgalomban igen ritka jelenség; még oly országokban, hol törvényesen meg van engedve, pl. Hollandiában is, ritkán fordul elő. Mellőzését indokolja íőleg azon nehézség és körülményesség, melylyel lejárati idejének kiszámítása jár. Nemcsak hogy az egyes kereskedelmi piaezok szokása tetemesen eltér egymástól, hanem a kiszámitási mód (vajon a kelet, lát vagy elfogadás napjától számítandó-e,) is különböző. Hozzájárul még azon vitakérdés, vajon a kibocsátási vagy fizetési hely szokása vétessék-e irányadó gyanánt? Ilyképen a szokásváltó a váltójog azon alapelvével áll ellentétben, hogy a lejárati nap minden kételyt kizáró módon legyen megállapítva. 5. »Aváltó érvényességenincsfeltételezve a bélyeg használatától.* Ezen elv ellentétben áll az angol, olasz, portugalli, orosz és északamerikai joggal; mig a többi államok magas büntetések által óvják ugyan fiskális érdekekeit, de a váltó erejét a bélyegtől függővé nem teszik. Hogy az utóbbi álláspont helyesebb, alig szorul indokolásra. A fiskális érdek soha sem mehet odáig, hogy egy roszhiszemü adóst magánjogi kötelezettsége alól kibújni engedjen, vagy hogy a bélyegtörvényeket kellőleg nem ismerő hitelezőt egy mulasztás miatt követelésének elvesztésével sújtsa. 6. »A rendeletre való átruházás csak a váltóban vagy a forgatmányban hatátozottan kifejezett záradék által tiltható meg.« Ezen tétel is összhangzásban áll a német, osztrák, magyar, svéd, finn és svájezi konkordátumbeli váltójoggal ; érvényes továbbá Skótországban és Oroszországban s elfogadásra talált az összes svájezi, olasz, és skandináv javaslatokban. Ellenben ellentétben áll a szerb, dán, zürichi, glarus-i, st.-galleni és a franczia rendszerhez tartozó jogokkal, sőt a revideált belga Code-dal is. Az ujabb angol és amerikai jog a tételt csak annyiban ismeri el, a mennyiben eredetileg rendeletre szóló váltó továbbforgatásának kizárásához határozott nyilatkozatot a forgatmányban követel. Az amerikai jogban azonfelül a forgatás azáltal is zárható ki, hogy a váltó megpecsételtetik ; egy megpecsételt váltó akkor sem ruházható át, ha rendeletre szól. A törvényhozások eltérése az átruházás kizárására nézve fel van tételezve a váltó negociabilitása iránti különböző felfogástól. Három csoport különböztetendő meg: a) az ujabb franczia rendszer, mely a rekta-váltót elveti és a rekta-forgatmányt hatálytalanná nyilvánítja. E rendszer szerint a váltó forgathatósága annak essentiális kellékéhez tartozik, minek folytán a kifejezés »vagy rendeletre* a váltóban és forgatmányban ezek érvénytelenségének terhe alatt követeltetik. b) Az angol, hollandi, portugalli rendszer, mely megengedi ugy a rekta- mint a rendeleti váltót ill. forgatmányt és e szavakat »vagy rendeletre* csak a forgatás szempontjából követeli. A negociabilitás tehát nem a váltó lényeges, hanem csak accidentális kelléke, mely ha hiányzik, a váltó érvényes és csak tovább nem forgatható. E rendszerhez tartozott a régibb magyar váltójog is (1840: XV. t.-cz. I. r. 15. §.). c) A német rendszer, mely miként a második rendszer, a rendeleti mint rektaváltót ill. forgatmányt megengedi, ugy azonban, hogy a forgathatóság már a váltó naturális kellékéül tekintetik. Nem szükséges tehát e szó »vagy rendeletre«, hogy a váltó forgatható legyen, sőt ellenkezőleg a forgathatóság kifejezetten kizárandó. Hogy melyik rendszer érdemel elsőbbséget, a fölött már igen sokat vitatkoztak. A franczia rendszer ellen főleg gyakorlati érvek harczolnak : a kibocsátó ill. forgató érdekében lehet, hogy a váltó tovább neforgattathassék, igy nevezetesen hogy a rendel vényes vagy forgatmányos s ezek utódai elleni kifogásait óvja meg; hogy a váltó nem-honorálása esetén a visszkereseti összeg ne emelkedjék stb. Azért legjobb magukra az érdekelt felekre bizni, vajon forgatható vagy nem forgatható váltót akarnak-e teremteni? Kétségesebb mármost csak az, vajon az angol vagy a német rendszer megfelelőbb-e? Az ellen, hogy a forgathatóság vélelmeztessék, még tekintélyes német irók is nyilatkoztak, igy ph Biener és T h ő 1. Ha azonban abból indulunk ki, hogy a váltó tulnyomólag mint rendeleti papir szerepel, hogy a rekta-váltó csak mint kivétel jelentkezik : teljesen jogosultnak fogjuk találni, ha a törvényhozó a kibocsátó ill. forgató hallgatását a forgathatóság iránt ugy magyarázza, hogy a forgathatóságot, nem pedig hogy a forgatás kizárását akarták. Ez megfelel azon általános magyarázati szabálynak: »Inobseurisinspici solere, quod verisimilius est, aut quod plerumque fieri solet« (L. 114. Dig. 50. 17.). E vélelemmel a törvényhozó azon mellékczélt is éri el, hogy a váltó formalitások által tul nem halmoztatik, ámbár tény, hogy a német váltójog területén a rendeleti minőség kitétele alkalmazásba vétetik, daczára hogy azt a törvény nem követeli. A szokás ereje ebből is kitűnik. Részünkről tehát tökéletesen helyeseljük, ha a nemz tközi váltójogban a német váltójog álláspontja emeltetik érvényre, a nélkül azonban hogy erre különös súlyt fekietnénk, feltéve hogy a rekta-váltó általában érvényesnek ismertetik el.