Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 25. szám - Adalék közigazgatási jogszolgáltatásunk jellemzéséhez

— 201 — hajtás elrendelhetése szempontjából nem képezi az előbbi kitétel megszorítását, hanem inkább alakilag hatályosbitó körülírását, hangsúlyozván, hogy a mennyiben a kifogásokban az aláírás valódisága elismertetett, a biztosítási végrebajtás elrendelendő, bármily más kifogás is hozatott volna elő. Vonatkozhatnak ezen egyéb kifogások magára az aláírásra is. Például ha alperes elismeri az aláírást, de tagadja, hogy váltókötelezetti minőségben, hanem azt állítja, hogy tanukép irta volna alá nevét a váltóra stb. A váltóeljárást szabályzó igazs.-miniszteri rendelet értelmében a pidtsnak s az ezt módosító későbbi törvényeknek a peres és a végrehajtási eljárást tárgyazó intézkedései váltóügyekben is alkalmazandók, a mennyiben azokat az uj váltótörvény vagy az idézett rendelet meg nem változtatta. A perrendtartás éltelmében minden ténybeli állítás, melyet az ellenfél világosan és határozottan nem tagad: az a bíróság előtt beismertnek tekintetik. A feltételes tagadás nemcsak hogy nem képez határozott tagadást, hanem ellenkezőleg f e 11 é t e s tagadást s egyben határozott elismerést. Avval, hogy alperes tagadja az aláírást, ha az eredeti váltón ép oly alakban, vagy ép oly betűkkel, pl. latin betűkkel, és nem góth stb. betűkkel, fordulna elő, miként az a váltómásolaton fel van tüntetve, a feltételes tagadás mellett egyben határozottan elismeri alperes az aláírást valódinak azon esetre, ha az más alakban, góth betűkkel stb. van írva az eredeti váltóra. Nem egyéb tehát lényegében az ily feltételes tagadás, mint az eredeti felmutatásának követelése. A prds 182. §. értelmében az ellenfél által használt okiratok eredetiéit mindenik félnek joga van megtekinteni. A tagadásnak egyedüli következménye, hogy alperesnek alalkom nyújtandó az eredeti váltó megtekintésére, hogy érdemben felfüggeszti az ügy végleges elbírálását. De nem akadályozhatja a biztosítási intézkedéseket. A prdts emiitett intézkedése a váltóeljárási rendelet által miben sem változtatván, az váltóügyekben is alkalmazandó. Miután tehát feltételes tagadása az aláírás valódiságának oly kifogást képez, mely minden tekintetben megfelel a rendelet 57. §. 2. pontjának, a mennyiben az egyrészt tekintettel a prdts 159. §-ára bíróság előtti beismerésnek veendő, másrészt oly kifogást tartalmaz, melynek folytán az ügyben tárgyalás tűzendő s mely miatt igy végitélet nyomban nem hozathatik: ennélfogva nézetünk oda terjed, miszerint azon esetben, ha alperes kifogásaiban feltételesen tagadja a váltón levő aláírásának valódiságát, ennek alapján a váltóeljárást szabályzó igazságügyminiszteri rendelet 57. §. 2. pontjának értelmében biztosítási végrehajtásnak helye van alperes ellen. Sarlay Ede. Adalék közigazgatási jogszolgáltatásunk jellemzéséhez. S. L. nevü napszámos Mária nevü leánya mint cseléd a szolgálati idő alatt saját és gazdája hibáján kivül egy leesett kőolaj-lámpa okozta égés-sebek folytán megbetegedett. Apoltatása és huzamosb időt igénybe •vevő gyógyítása végett a Rókus-kórházba szállíttatott; gyógyíttatására az 1876: XIII. t.-cz. (a cselédtartásróll 32-ik §-ának és az 1875: III. t.-cz. (a nyilvános betegápolás költségei fedezéséről) 1-ső §-ának d) pontja értelmében egy hónapig terjedő időtartamra a gazda köteleztetett, illetve ez tartozott a nyilvános gyógy- és betegápolási költségeket viselni. A gyógyulási processus egy havi időszaknál huzamosb időt vévén igénybe, ennek elteltével a gazda kötelezettsége megszűnt, és az utóbb idézett törvény a) pontja értelmében »a szülő gyer mek e é r t« tartozván viselni a betegápolási költségeket, az utóbbinak vagyontalansága esetében, S. L. felszólittatott, hogy Mária nevü leánya után a még visszatéritetlen 18 frt 98 krnyi gyógydij-hátralékot fizesse ki. S. L. fizetésre képtelen lévén, ezen felszólításnak eleget nem tehetett, a miért is zálogolást szenvedett, mely alkalommal összes bútorai 19 frt és 50 krra becsültettek. A lefoglalt bútorokra az árverés is kitüzetett. Emberünk az őt fenyegető veszély elhárítása végett az illetékes kerületi elöljáróság i észéről kiállított szegénységi bizonyítványt producált a fővárosi tanácsnál, a melyben nyomora a legkiáltóbb színekkel volt festve, ugy hogy ezen előzmény után biztosan hitte, hogy vagyontalansága hatóságilag be lévén igazolva, őreá az 1875. IIIt.-cz. 2-ik §-a fog alkalmaztatni, melyhez képest a betegápolási költség beigazolt vagyontalanság esetében »azou törvényhatóság — tehát ez esetben Budapest főváros törvényhatósága — által térítendő meg melynek területéhez az ápoltnak illetőségi községe tartozik; e czélból külön betegápolási alap létesitésére« kötelezvén a törvény a törvényhatóságot. A helyett, hogy a fővárosi törvényhatóság eme betegápolási költség megtérítését tárgyazó törvényes kötelességének eleget tett volna, a tanács f. é. április hó 10-én 9830/1879. VI. szám alatt kelt határozatával elrendelte S. L. fizetési kötelességét, ezen classicus határozatát azzal indokolván, hogy: »...S. L. az emiitett összegnek apróbb részletekbeni lefizetésére képtelennek egyátalán nem nyilatkozót t.« Közönséges emberi átlag-észszel ilyen valóban felette finomnak mondható distinctiót nem lehetvén provideálni, — mint ez idő szerint még országszerte mindenütt igy történik, — a fizetési képtelenség egyáltalában szegénységi bizonyítvány segélyével documentáltatott. Ha szegény embert az ő nézete szerint tartozatlan fizetésre köteleznek, ez mindenütt a müveit világon bizonyítványt fog hozni arról, hogy ő fizetésre egyáltalán képtelen. Arról azonban, hogy valaki »részletfizetésre« is képtelen, tudtom szerint, egy elöljáróság sem állithatna ki bizonyítványt. A tanács ezen határozata ellen — a közigazgatási bizottsághoz történt felebbezés és a felebbezéshez egy helybeli jótékonysági egyletnek bizonyítványa csatolva, annak tanúságául, hogy S. L. — ki ezen egyletnek számos éven át fizető tagja volt — az utóbbi időben nemcsak hogy a rendes tagsági járulék fizetése alól felmentetett, hanem még az egyleti péoztárból is gyakrabban segélyben részesült; mindennek daczára a közigazgatási bizottság a tanács kifogásolt határozatát 693/1880. szám alatt kelt végzésében »indokainál fogva* helybenhagyta. Ez a száraz tényálladék, mely felszólalásra késztet. Vegyük ezen határozatokat egy kissé bonczkés alá. Az 1872. XXXVI. t.-cz. (Budapest főváros törvényhatóságának rendezéséről) 83-ik §. c) pontja értelmében a kerületi elöljáróság »különös« és kizárólagos jogát és kötelességét képezi: a szegénységi bizonyítványok kiállítása. Erre egyedül a kerületi elöljáróság lévén törvény szerint illetékes, az általa — mint törvényalkotta törvényhatósági közegtől illetékessége körén belől származó — és hivatalos pecsété alatt kiállított hivatalos bizonjitvány az ebben bizonyított tény tekintetében teljes bizonyító erővel bír s hitelessége további kifogásolás tárgyát nem képezheti. Egy ember, kinek részére ily bizonyítvány kiállíttatott, ennek alapján is erre támaszkodva törvényes joggal bír arra, hogy szegénynek tekintessék és hogy mindazon jogokat élvezhesse, melyeket törvényeink a szegényeknek biztosítanak. A fővárosi tanács, midőn S. L.-t fizetésre utasította az általa producált s minden kellékszerü attribútummal kiállított teljesen authenticus bizonyítvány daczára jogtalanul járt el s evidens törvényszegést követett el. A tanács egy bizonyított módon szegényt nem szegénynek deciaráit az által, hogy szegénységi bizonyítványát ignorálta. Ennek nem szabad történnie. A kerületi elöljáróság által kiállított hiteles bizonyítványt a tanácsnak respectálnia kell. Igy rendeli azt a törvény, mely minden esetre nagyobb hatalom mint a tanács. A szegénységi bizonyítványok kiállításával netalán űzött visszaélések ellen is nyújtván a törvény szükség esetében óvszert. »Ha a tisztviselő — ugyanis — megsérti vagy hanyagul teljesiti a törvény által megszabott kötelességét, de tette nem foglal magában a büntető törvények által tiltott cselekvényt: tiszti keresetnek van helye.« L. az 1872. XXXVI. t.-cz. 119-ik §-át. Ha a fővárosi tanács ezek után a kerületi elöljáróság által kiállított szegénységi bizonyítványt talán rendszeresen mellőz azért, mert az elöljáróság vizsgálatának eredményében, mint olyanban, mely a tényleges viszonyoknak állítólag semmiképen meg nem felel, nem vél megbízhatni, akkor tessék az illető közeg ellen a szükséghez képest a tiszti avagy ppdig a bűnvádi keresetet megindítani; de a priori egy a törvény által hitelességgel felruházott bizonyítványt minden hitelességétől megfosztani és nem létezőnek tekinteni épenséggel nem szabad, mert ezzel a tanács saját hatáskörét súlyosan áthágja. S. L. ezen törvénytelen határozat ellen a közigazgatási bizottsághoz felebbezett. Az 1876: VI. t.-cz, (a közigazgatási bizottságról) 8-ik §-a értelmében : »a törvényhatósági közigazgatás körébe tartozó ügyekben előadó a polgármesteri. Jelenlegi eljárásunk vitás közigazgatásjogi ügyekben a legnagyobb képtelenséget jelenti. Az említettem törvény 11. §-a szerint a közigazgatási bizottság ülései » nyilvánosaké ugyan, de ez gyakorlatilag véve csakis azt jelenti, hogy az, a ki pl. a tanácsnak töménytelen határozatát megtámadta, a bizottság üleséu jelen lehet, ügyének táigyalusát meghallgathatja a nélkül, hogy