Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 25. szám - Dr. Lőw Tóbiás - A váltójog nemzetközi egységesitése. 2. [r.]

— 198 — tán, hogy sokan az egyetemes váltójog fogalmát nem ugy fogták fel, miut a különböző partikuláris váltójogok anyagi összhangzását, a hogyan azt Heineccius értette, hanem oly közös váltójog gyanánt, mely a német birodalmi alkotmánytényezők akaratán alapul, mely utóbbi értelemben természetesen általános váltójogról btszélni nem lehetett. Annyi különben bizonyos, hogy azon egyetemes vagy általános váltójog, melyre Heineccius czélzott s mely később különösen Bender által lett élesebben körvonalozva, a ki mindazon tételeket összeállította, melyek a különböző váltórendszabályokban azonosak voltak, jogforrás jellegével nem birt, hanem legfelebb arra szolgálhatott, hogy a váltójog megértése általa előmozdittassék, — a mint azt Cohn, támaszkodva T hő l-re is, helyesen kiemeli. III. Akár elismertetett, akár tagadásba vétetett azonban egy általános váltójog létezése, akár tágabbra akár szűkebbre vonat'akannak határai: a partikuláris váltójogok közti tényleges különbségek eléggé érezhetők maradtak, hogy azoknak megszüntetése s a váltójog egységesítése a kereskedelmi forgalom érdekében követeltessék. Ezen követelmény már a múlt század elején lett kifejezésre hozva, éspedig 1715 körül az osztrák Schrottenfels által, a ki egy »Projekt eines Kaiserlichen Universalwechselrechtsí czimü javaslatot tett közzé, melyről azonban nagyon keveset tudunk. Az osztrák váltójogi irók (Wagner, Blaschke, Kalessa, Kheil stb.) közül egy sem tesz róla említést. Ugy látszik, — mond Cohn — hogy ezen javaslat csak az osztrák örökös tartományokra vagy legfelebb a német birodalomra szorítkozott. Sokkal nagyobb jelentőséggel bír egy munka, mely a 18. század közepe felé F r a n c z i a o r s z á g b a n jelent meg s melyben a váltójog egységesítésének óhaja határozott és világos kifejezést nyen. Cohn sajnálja, hogy a munka szerzőjét kipuhatolnia nem sikerült s hogy a munkából csak egy 1766-ban névtelenül megjelent német fordítást ismerhetett mtg. Czime ezen eddigelé teljesen ignorált, pedig más tekintetben is érdekes munkának: »DieVortheile derVölker durch die Handlung. Aus dem Französischen übersetzt von M. C. F. J. Leipzig 1766.« 2 kötet. A munka 2. kötetének 48. lapján következők olvashatók: »Es witre wohl zu wüní^chen, dass die Gestalt und der Gebrauch der Wechselbriefe unter dem Gebiete eines allgemeinen Gesetzes stüuden, dass bei allén Nationen, wo Handlung getriebeu wird, einerlei ware, dass dieWorte der Iudossirungen vor kehiem Gerichte in Európa irgend einer Audegung fahig wáren und dass sowohl der Protest als die Versaumung des Protestes in allén Landern einerlei Wirkung hatten.« Néhány évvrel később, 1784-ben, hasonló óhajjal egy bajor jogásznál: M o s h a m m e r-nél találkozunk, a ki fentebb idézett munkájában azt irja: »Politi<ch betrachtet, würde es ausserordentlich nützlich für die Handlung sein, wenn ein allgemeines Wechselrecht für ganz Európa eingeführt würde«, — azonban sokkal pessimistikusabb, hogysem ezen óhaj megvalósulását valaha reményierii merné. Behatóbban foglalkozik a váltójog egységesítésének kérdésével a jelen század elején (1818) Weissegger v. Weisseneck. 0 mára helyes utat is jelöli meg, melyet a kitűzött czél elérésére választani kellene. Altalános államszerződés nézele szerint az egyedüli mód, melylyel az egységes váltójogot létrehozni lehetne. Ily általános államszerződést azonban még a jámbor óhajok sorába helyezi, mig valamivel később Daniels (1827) azt egyenesen lehetetlennek tartja. A hires Mittermaier is, bármennyire át van hatva a váltójog egységének szüksége felől, még 1842-ben teljes resignátióval nyilatkozik annak lehetősége iránt. ( Archív für civil. Praxis, 25 köt. 137. 1.) E kishitűség különben nem volt indokolatlan oly időben, midőn magában Németországban majdnem kétszer annyi váltórendszabály létezett, mint állam, s több mint Németországon, kivül összevéve. Hiszen még annak lehetősége is kétségbe vonatott, hogy a váltójog egyedül Németországra nézve egységesittessék. Miként lehetett volna tehát, reményleni azt, hogy a váltójogi különbségek az egész világon szűnjenek meg ? E tényállás a közönséges német váltórendszabály elfogadásával előnyös változást szenvedett. A váltójog egységesítése Németországban nemcsak nemzeti tény volt, hanem egyúttal kiindulási pontját képezte erősebb nemzetközi reményeknek és törekvéseknek is. E tekintetben első sorban egy angol iró: a már idézett Leone Levi említendő, a ki az első londoni világkiállítás alkalmával azon javaslattal lépett fel, hogy nemcsak a váltó-, hanem az egész kereskedelmi és tenger-jog is az összes müveit államok közt egységesen kodifikáltassék. E czélból szükségesnek találja, hogy minden fő- és tengeri város három-három képviselőt (egy kereskedőt, egy bankárt és egy jogászt) küldjön ki, a kiknek feladata volna egy előleges tervezetet kidolgozni, mely azután pályadijak kitűzése mellett a jogászok és kereskedők birálata alá bocsáttatván, ezen bírálatok alapján a végleges tervezet volna szerkesztendő. Az ekként létesített nemzetközi kódex hiányai és fogyatkozásai időközönkiut összeülő bizottságok által volnának orvoslandók, melyek sorrendben a fő kereskedelmi városokban összeülnének. A javaslat nem nagy tetszéssel találkozott; Albert, prince-consort, a kihez az intézve volt, azt egyenesen keresztülvihetlennek nyilvánította, s más részről is az egységes nemzetközi váltójog eszméje perhorrescáltatott. Mindazonáltal az angol jogász eszméje nem maradt minden elismerés nélkül, sőt oly oldalról részesült figyelemben, a honnan azt szerzője nem is várta. A támogatás Francziaországból, a Tuilleriákból jött. III. Napóleon szeretett geniális eszméket, főleg ha nemzetközi természetűek voltak, felkarolni; egységi törekvéseket különben is hagyományos programmjának alkatrészei gyanánt tekintett, hisz már Szt.-Helénából adatott ki a jelszó: »Une loi, un poids, une mesure, une monnaieU Napóleon tehát az angol iró javaslatát méltónak találta legalább is arra, hogy az gondosan megvizsgáltassák, mi czélból egy három államtanácsosból álló bizottságot küldött ki. Előadó, a későbbi szenátor: Suin volt. A jelentés, mely 1855-ből van keltezve, mely azonban csak 1868-ban lett fővonásaiban Parieu által a Journal des Economistes-ben ismertetve, nem volt ment a franczia felsuobségi öntudat befolyásától, sőt szerzője legjobban szerette volna, ha a franczia Code de Commerce volna azon törvény, mely egységes jog gyanánt az egész világon elfogadtatnék. Épen azért idegenkedéssel is viseltetik azon gondolat iránt, hogy Francziaország más államokkal egyezkedjék s a maga részéről is engedményeket tegyen. Mindazonáltal Suin is kénytelen elismerni, hogy különösen a váltóra nézve »la táche d'uniformiser ne rencontrerait pas les mémes impossibilités que pour le surplus des lois commerciales.« Habár a Suin-féle jelentéssel a kérdés III. Napóleon előtt el volt intézve, az egységes kereskedelmi jog eszméje mégis többé mellőzhető nem volt. Eredeti vagy módosított alakbun újra meg újra felmerült. így 1862-ben Louvet, a párisi kereskedelmi törvényszék elnöke által lett az érintve, miután azt G a r n i e r * P ag é s a törvényhozó testületben interpelláczió tárgyává tette. 1867. febr. havában Göschen lépett fel Liverpool-ban különösen a váltójog egységesítése mellett, s az ugyanazon évi párisi világkiállítás uj alkalmat szolgáltatott, hogy a világforgalom érdekében egységes jog követeltessék. Mig Leone Levi az összes kereskedelmi jog egységes szabályozásának nagyon me<sze menő követelményével az ügyet, m lynek szolgált, inkább veszélyeztette, mint előmozdította — addig Parieu, a franczia államtanács alelnöke, bölcs önmérséklettel vélt inkább czélhoz jutni. A nemzetközi pénzkérdés fölött irt értekezésének utóiratában (Journal des Économistes, Série X. 1868.) Parieu a pénzegység kérdésével a jogegység kérdését is összekapcsolván, különösen a váltójogot a joguak azon része gyanánt jelöli meg, »á l'égard de laquelle l'uniformité pourrait étre tentée avec le plus de suceés*. Miként Leone Levi, ugy Parieu is a német váltórendszabály létesítésére hivatkozik, mindenek-