Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 23. szám - Igazságszolgáltatásunk és közigazgatásunk reformja az államhatalmak megosztása szempontjából

— 182 — képezik a számtalan synoptikai táblák és egyéb efféle könyvek, mint például >500 questions recueillies aux examens de droit avec la solution« stb., hol a tanuló egy összefüggés nélküli anyaghalmazzal terheli emlékező tehetségét, mely rosszabb a semminél, mely nem tudomány, hanem csak fürészpor. De a vizsgára ez is elég. Hova lesz a közmondás: >non scholae sed vitae discimus« ? De hiszen előadásokra sincs szükség. Ha már nem elég valakinek a sok vizsgára előkészitő segédkönyv, s ha az egész vizsga-anyagot gyorsan élőszóbeli előadás után akarja lenyelni, ott vannak a jogi repetitorok, »repetiteurs de droit«> kik igen jó vásári munkát készítenek, kik nem tudományt tanitanak, hanem azt, hogy mit kell felelni a vizsgán, melyik a legfontosabb s leggyakoribb kérdés, egyik tanárnak milyen kérdezési methodusa vam s milyen a másiknak. Ily segédeszközökkel egy hónap alatt kész van a vizsgára a jelölt; minek akkor egy évig koptatni az iskola padjait, a szegényebb kereset után lát, a tehetősebb szórakozást keres, a nagy többség meg érdemesnek sem tartja az akadémiai székhelyen való tartózkodást. Lehetne-e egy-egy jellemzőbb tényt említeni, mint a melyet a d ouai-i jogi facultás egyik tanára a »Société pour l'ens. sup.« jogi szakosztályának elnökéhez intézett levelében említ, hogy a nevezett jogi iskolában 75 első éves jogász közül 40 fel van mentve az előadások látogatásától, 20 hanyag s nem jár el s igy igazi hallgatónak marad 15. Az oktatásnak ezen iránya igen meglátszik a franczia fiatalságon ; a tömeg, hogy ugyszóljak, rendesen igen ügyes mesterember, finom érzékkel tudják rendezni, vinni a pereket, az ügyvédek tömege jó szónok, azaz jól tud beszélni; de mindezeken meglátszik a jogi iskolában követett irány nyoma. Míg a német tanuló ifjúság nagyrésze már a cursus harmadik évében aránylag szép tudományos képzettségnek örvend) addig az itteni »nagyrész« azon kivül, a mire a mindennapi praxisban szüksége van, másra nem is gondol; a vizsgán való átcsuszásra nem kell tudomány, azt pedig tudjuk: »ignoti nulla cupido*. Páris egyik legtekintélyesebb »avoué«-jával beszélgettem egyszer a perrendtartásról, s mondám, hogy nekünk még csak Írásbeli eljárásunk van, azonban a franczia mintára mi is nemsokára meg fogjuk honosítani a szóbeli eljárást. »Már mit ért ezalatt, kérdi, hisz mi francziák is írunk ?« Azt értem, volt a felelet, hogy nálunk nem plaidiroznak (on ne plaide pas ebez nous). »Csodálatos eljárás!* volt a felelet. Ez a tömegről volt mondva. Vannak Francziaországnak kitűnő jogászai is, a kik egy és más tekintetben felülmúlják a németeket, kik kitűnő munkákat irnak sirtak, kik egy-egy oszlopai a jogtudománynak. A legnagyobb tévedés volna azonban az ezekre való hivatkozás által igazolni a franczia jogoktatási rendszert; ezek nagyságához semmi köze sincs a jogi iskoláknak. Ok is mint a francziák legtöbb nagy emberei autodidactok; a mi tudományos nevelést külső befolyás folytán kaptak, fényesen igazolja azt az ország fényes szellemi múltja s kitűnő jogtudományi irodalma, mely századokra nyúlik vissza, s a több évtized óta létező nagyszerű codificationalis müvek, melyek nyomán mindig termékenyebb az irodalom is. Politikai tudományokat még most sem tanitanak a franczia jogi iskolákon, s mégis melyik más nemzet mutat fel egy Montesquieut, egy Tockvillet stb. Hol tömik ugy tele tudománynak keresztelt politikai tárgyakkal a jogász fejét mint mi nálunk, s mégis a mivelt nemzetek közül, melyiknek van szegényebb politikai irodalma mint nekünk ?! Igyekeztem tárgyilagos lenni, de épen ez tette kötelességemmé, hogy kíméletlen kézzel tárjam fel a franczia jogoktatás hiányait. Előnyeiről kevesebbet beszéltem, de nem fognak azok elrejtve maradni, ha azt a tisztelt olvasó a mi rendszerünkkel összehasonlítja, a melyben a franczia rendszer hiányai fokozott mérvben megvannak s az idő előrehaladtával még inkább meg fognak nőni. Ezeken kivül léteznek még minálunk mindazok a hiányok, melyek a franczia és német rendszer csodálatos quodlibetté való összezavarásából állottak elő. Közvetlen tapasztalásból elmondhatom, hogy tökéletesen igaza volt C s e n g e r inek, midőn azt mondá: »Hogy a szakiskolák rendszere, következtésen keresztülvive, jobb a mi egyetemi rendszerünknél, mint azt az évenkinti vizsgálatok jelen rendszere átalakította: az iránt nem lehet kétség.* S most nézzük mit ir a franczia államtanács egyik tanácsosa a franczia jogiskolákról*), melyeknek rendszere a miénknél kétségtelenül jobb: »Jogi iskoláinkban azoknak megalapítása óta a jogi oktatás nem volt más, mint a code civil-nek és a római jognak exegeticai fejtegetése. *) Courcelle-Seneuille czikke a >La Francé Judiciaire* 1879. évi 2-ik számában. A tanár mély tisztelettel köteles azokat fejtegetni, magyarázni, és előadni azt, hogy mikép alkalmazandók az adott esetek bizonyos sorában. Neki nem feladata a szöveg történetét előadni, vagy talán azt magasabb jogi szempontból bírálat alá venni. Azok, kik ez iskolák tervét készítették, nem hittek az elvek létezésében. Az általunk megalapított rendszer a theologiai methodusra van alapítva, kivetkőztetve minden ideálból, mely szükségkép casuistikává fajul. Midőn előítélet nélkül gondolkodunk jogi oktatásunk felett, felmerül a kérdés, hogy vajon a prograram szerkesztői tudtak-e tervezni és hogy egyáltalában terveztek-e valamit, nem öntudatlanul cselekedtek-e. S valóban ezen methodusnak nincs semmi határozott iránya, nem felel meg sem a módszernek, sem a czélnak, a mit egy jogi iskolában keresünk.* Hát vajon a mi jogoktatási programmunk szerkesztői öntudatosan cselekedtek-e, tudtak-e tervezni, vagy egyátalában volt-e valami tervök ? ! Dr. Nagy Dezső. Igazságszolgáltatásunk és közigazgatásunk reformja az államhatalmak megosztása szempontjából.*) Dr. Del l'A d a m i Rezsőtől. Hazánk állapota 1848-ig sokban hasonlított a régi német birodaloméhoz. Mint ott a Moser által említett 1736. január 10-iki Reichshofrathsbeschluss által, itt az 1723-iki kúriai szervezésben jutott némi kifejezésre a bírói és kormányhatalom elválasztása, bár az udvari kanczellária és a helytartótanács bírói hatásköre részben fentartatott. tényleg pedig e kormányszékek a királyi impérium révén minden igazságszolgáltatási ügybe beavatkozhattak és néba be is avatkoztak. Alsó fokon megmaradt az olcsó patriarkális rendszer : a megye választottjai igazgattak is, törvénykeztek is, és az uri hatóság, a földbirtokkal járó iurisdictio, fentartá a hübérállam legnagyobb jogtalanságát. Nálunk az absolutistikus jogegység, a királyi hatalom telje, a »toute justice émane du roi* sem érvényesült szerencsétlen kormányzati viszonyaink folytán. A nemzeti jogfejlődés a politikai nyomás alatt megállapodott a municipalis és uri jogszolgáltatások tarkaságánál, a megyei foederationál, törvényhiánynál, állami reformképtelenségnél, jogállam és valódi önkormányzat lehetetlenségénél. Az 1790/91-iki mozgalom felkarolta ugyan az államhatalmak megosztását is a 12. t.-cz. tanúsága szerint; de e mozgalom papiroson maradt, a következő kedvezőtlen kor elnyomta, a a későbbi democratikus áramlat elfelejtető azt. Midőn Európa politikai forrongásban volt, nálunk s a németeknél a költészetben pezsgett a nemzet szellemi élete; politikai reactio virágzott, melyet actio meg nem előzött. 1825-től 1848-ig küzdött a conservativ aristokratikus reformpárt a radicalis demokratikus iránynyal, mely végre győzelemre jutott. De e küzdelemben, mely leginkább a vezérek személyei körül forgott, Széchenyi és Kossuth irataiban, alig akadunk tárgyunkat érintő politikai doctrinára, czélszerüségi érvekre. A traditió s előítélet egyik oldalon, érzelemizgatás és szeuvedélygerjesztés a másikon, sokkal hathatósabb eszközei voltak a népszerű agitatiónak, mely néha socialistikus jelleget öltött. Érdekesen illustrálja az akkori állapotokat Kohn váltóhamisitó bűnesete, kit az udvari kanczellária ismételt leiratokban vizsgálati fogságból szabadlábra bocsátani rendelt, mit a pestmegyei törvényszék a pestmegyei közgyűlés helyeslő feliratainak oltalma alatt következetesen megtagadott. A vonatkozó közgyűlési tárgyalásokon 1846. augusztus 27-én s november 19-én és 1847. június 10-én a birói függetlenséget az 1790: 12. t.-cz. alapján vitatták s annak sértését a kormánynak igazságszolgáltatási ügybe való beavatkozása által visszautasították. A dolog vége királyi decretum kibocsátása lett, melynek a megye ellen nem állhatott (Pesti Hírlap 1846. szeptember 3., nov. 19., 1847. június 17. számai). Végre 100 év után, 1848-ban, Montesquieu tana nálunk is érvényre jutott; az állam és társadalom összhangját biztosító népképviseleti kormány megalkotva, ezzel a törvényhozó és végrehajtó hatalom megosztása szentesítve és viszonyuk alkotmányosan rendezve lett. Az 1848: 3. t.-cz. kiegészítése volt az alkotmány visszaállítása után alkotott 1869: 4. t.-cz., mely különösen 1. s 19. §§-aiban, összeösszefüggésben az 1868: 54. t.-cz. 8., 51. s 297. §§-aival a birói és végrehajtó hatalom megosztását és viszonyát szabályozta. A jogügyi bizottságnak jelentése a törvénykezési eljárás főelveiről (1868. évi 294-ik ülés. Országgyűlési irományok 1868: 329. sz.) *) Mutatvány a »Magyar JogászegyleU-ben tartott előadásból.