Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 1. szám - A férj hatalma a nő vagyona felett. 2. [r.]

forgató, ha óvással igazolja, hogy az elfogadótól biztosí­tást nem nyert, (s hogy az elfogadás a váltón kijelölt szük­ségbeli utalványozottak által nem teljesíttetett,) úgy az előzőktől mint magától az elfogadótól biztositást követelhet, szintén oda utal, miszerint ezen egész fejezet csakis oly váltó alapján való biztositási viszkeresetről intézkedik, mely váltó intézvénybó'l már átváltozott elfogadványnyá, mert hiszen az intézvényezettre nézve, ki épen nem szerepel még kötelezettként a váltói üzletben, szó nem lehetne arról, hogy biztosításra köteleztessék. Ámde olvassuk ezen szakasz 2. pontját: »Ha az elfogadó ellen a váltó elfogadása, illetve kiállítása után vala­mely pénzbeli tartozás miatt a végrehajtás siker nélkül meg­kísértetett.« A váltó elfogadása, illetve kiállítása után. Beszéd­ben elhibázható a helyes szó, kijavítható. Szónok, társalgó corrigálhatja önmagát, »illetve« körülirta pótlással. Mit je- | lentsen törvényszövegben : elfogadása , illetve k i á 11 i- j tása. Helyén van még duplicitas a kifejezésekben, midiin 1 azok, »illetőleg« szóval jelezve, különböző esetekre vonat­koznak, mint például a 25. §-ban (a váltóban kitett, ille­tőleg az el nem fogadott összeg; correspondál ugyanazon mondat előrészével: ha az elfogadás általában nem vagy megszorítással, avagy nem az egész összegre történt). De a 29. §-ban a két kifejezés egymással ellentétben van. Az egyik kizárja a másikat. A váltó kiállítása nem foglalja magába a váltó elfogadását; egyszerű értelmezés szerint ez utóbbi az előbbi alatt értve nincs. Egymás mellé állitva pedig a két fogalom, azok épen kizárják egymást. Ha a váltóbirto­kost biztonság hiánya miatti viszkereset csak a váltó elfo­gadása után beálló csőd, végrehajtás alapján illeti meg, akkor ki van zárva, hogy az már a váltó kiállításakor, tehát an­nak elfogadása előtt illesse őt. Ha pedig mára váltó kiállítása­kor beálló csőd, végrehajtás alapján őt megilleti e jog, minek annak is kimondása, hogy az ezenkívül akkor is megilleti őt, ha ezen körülmények a váltó elfogadása után beállanak. Nyilvánvaló, mint emiitettük, miszerint >illetve kiálli­tása« alatt értendő, ha az elfogadás még nem történt. Mert hiszen egymásmellé van állitva akettő: elfogadás, illetve ki­állítás; az utóbbi tehát egyenesen kizárja fogalmából az előb­bit. Már pedig ha ez való, a mint azt valónak venni a logica kényszerir, akkor ugyanazon mondatban a legfurcsább ellen­mondás rejlenék. Ha az elfogadó ellen a váltó elfogadása, illetve kiállítása után .... stb. Egyik részről elfogadásról van szó (és az egész fejezetben mindig elfogadóról és elfoga­dott váltóról), másik részről ugyanazon egy mellékmondatban oly időről, midőn »elfogadó« rnég nem létezik, a váltó kiállí­tásának idejéről ellentétben »z elfogadás idejével. A szakasz ügyetlen szövegezését (elfogadása, illetve kiállítása) meg nem változtathatjuk. De annyit nézetünk szerint ezen szövegezés^ bői levonnunk kell, miszerint az »elfogadó« szót betű szerint nem olvashatjuk, mert hiszen akkor a törvény gallimat­thiast tartalmazna, hanem hogy az »illetve kiállítása« sza­vakra való vonatkozásában alatta »intézvényezett« értendő. Ily értelmezés mellett a 29. §. 2. pontjában foglalt veszély-eset fenforgásánál a váltóbirtokosnak biztonsága hiánya miatti viszkeresete van akkor is, ha a váltó még elfogadó és illetve elfogadás végett bemutatva nem volt, midőn a végrehajtás siker nélkül megkísértetett. Ámde az idézett §., mely, mint említve volt, a fizetés oly hatályú veszélyeztetettségének, hogy abból a váltóbirtokos számára biztonság hiánya miatti visz­kereset származzék, eseteit 2. pontban taxatíve sorolja elő, ezen esetek bekövetkeztének idejét csak a 2. pontban, csak a végrehajtás siker nélküli megkísértés eseténél írja elő. A csődre nézve egyszerűen igy szól: »ha az elfogadó csőd alá jutott.« A törvény a csőd kiütésére nézve tehát semmi időbeli megszorítást nem tartalmaz. Tekintettel immár arra, hogy az » elfogadó « szó betüszerint ezen szakaszban egyáltalában nem olvasható, mit fenébb kimutatva vélünk, és hogy nem is volna a magyarázat szabályainak megfelelő, minden törvé­nyi utalás hiányában a csőd kiütésének megszoritólag csak akkor tulajdonítani azon hatályt, hogy a váltóbirtokos annak alapján biztonság hiánya miatti viszkeresettel élhessen, ha az a váltó elfogadása után állott be, a mi magában véve is egyenesen ütköznék azon elvbe, melynek érvényesítését ezen fejezet czélba veszi és minden indokoltságot nélkülözne: azt tartjuk, hogy az érintett ténykörülmény beálltának idejére nézve megszorítás nem olvasható, de kiterjeszthető e tekin­tetben ugyanezen §. 2. pontjának vonatkozó rendelkezése, (a váltó elfogadása, illetve kiállítása) vagyis ezen ve­szély-esetre nézve is elegendő, ha az a váltó elfogadása és illetve elfogadás végetti bemutatása előtt beállott, és igy nézetünk szerint váltótörvényünk 29. §-a alapján a váltóbirtokosnak biztonság hiánya miatti viszkeresete van el nem fogadott, el­fogadás végett még be nem mutatott váltójára nézve is, ha az intézvényezett csőd alá jutott, vagy ha ellene valamely pénzbeli tartozás miatt a végrehajtás siker nélkül megkísér­tetett, szóval a 29. §. által taxatíve felsorolt veszély-esetekben. A kérdéses szakasz tehát ily magyarázat mellett két külön­böző esetről intézkedvén, t. i. 1) azon esetről; ha a fizetés az intézvényezettnél; 2) azon esetről, ha fizetés az elfogadónál mutatkozik az 1. és 2. pontban foglalt tények beállta folytán veszélyeztetettnek: igy a szakasz f'entárgyalt 4. bekezdésé­ben, mely a nürnbergi conferentia megállapítását követve, a váltóbirtokosnak az elfogadó ellen is nyújtja a biztositási viszkeresetet, többé felfogásunk czáfolatanem található, mert hiszen ezen bekezdés értelme a szakasz tartalmát képező két esetnek csak egyikére vonatkozván, az ezen esetnek tel­jesen megfelelő rendelkezésből czáfolat nem vonható le a másik esetre nézve, melyre eme bekezdés épen nem vonat­kozik és igy nem is illhet. A férj hatalma a nő vagyona felett. (A kereskedő ifjak társulatában 1879. november 12-én tartott előadás) n. A régi germán jogban, a mint már emlitettem, a Morgengabe­től eltekintve, a férj s nő vagyon-egysége uralkodott, kik azonban viszont egymás törvényes, sőt néhol szükségörökösei voltak. »Mann und Frau habén kein gezweiet Gut«, mondja a leghiresebb középkori jogkönyv, a szász tükör (Sachsenspiegel, I. 31., §. 1. ef. I. 45, 46 és Maltitz: Das eheliche Güter-Recht des Sachsenspiegels und der verwandten Rechtsquellen.) De ez csak ingatlanra vonatkozott, a nő ingósága nem került a férji gewerébe. Hogy e vagyonegység később mint ment át]az u, n. vagyonközös­ség rendszerébe (Gütergemeinschaft), a mely ismét vagy általános, azaz a nő korábbi vagyonára is kiterjedő, vagy különös, t. i. csak a házasság alatt szerzett vagyonra (Errungenschaft) vonatkozó és melynél a nő ma- jogalanyul szerepel uayan, de férje minden adós­ságáért és viszont a férj a nőéért vagyonával felelős, a legnagyobb ger­mánisták, Gerber, Rothc stb. között vitás. Bizonyos, hogy az átmenet először a kereskedő városokban, különösen Lübeckben történt, és hogy arra a római jognak már befolyása vo't, mely a régi germánjoggal diametralis ellentétben állott. A római jog ugyanis végső fejlődése alakjában, a mint Justinian alatt K. u. a VI-ik században coditicálta­tott, került az újkori népekhez. Ez alakban, mint elöadám, a nő s férj vagyoni önállósága már teljesen el volt ismerve és azok egymás­sal még szerződést is köthettek az ajándékozás kivételével. Ellenben a régi németeknél a patriarkális jog elvei szerint a nő férjének gyám­sága (u. n. mundiúm-a, iunét Fürmuud, Vormund) alatt állott. A XV. században Németország nagyobb részében a római jog már meghonosodván, ennek dotalis rendszere is befogadtatott. Di a germán vagyonegység s vagyonközösség befolyása folytán a férj haszon­élvezete és kezelése mégis a nő minden vagyonára, tehát az u. n. para­phernára is kiterjesztetett, mi által a praktikus külömbség dos és para­pherna közt, mint a porosz A. L. R. szerzője, Suarez helyesen meg­jegyzé, megszűnt. Ezen római-német rendszer az usus fructus maritalis­férj haszonélvezete-rendszerének szokott neveztetui. E rendszert teljesen fentartotta egy legújabb codificatio, az 1865. évben életbeléptetett, nálunk most mintául vett szász polg. törvény­könyv (1655. 1659. 1672. 1687-1688. §§.), mely a szász-germán s római jog alapján áll. A vagyou-közösség ebben csak kikötés folytán áll be (1695. sk. §§.), de a férj minden vagyon kezelője s haszon­élvezője. Az 1749-iki porosz A. L. R. (II. 1. 205-433. §§.) ehhez közel áll, de valamivel liberálisabb a nő irányában. A római s német jog között középutat akarván tartani, a dos és paraplierna helyett meg­különbözteti a nőnek vele hozott (eingebrachtes) és fentartott (vorbe­haltenes) vagyonát. Szabály, hogy minden vagyon eingebrachtes, do-

Next

/
Oldalképek
Tartalom